szerző:

A Fiat Chrysler Automobiles elnöke a napokban arról beszélt, nagyon szeretné, ha az Alfa Romeo csapatként ismét a Fomra–1-ben lenne.

31 év telt el azóta, hogy Forma-1-es versenypályán Alfa Romeót láthattunk. A cég csapata korábban szép sikereket ért el, 1950-ben Giuseppe Farina, 1951-ben pedig Juan Manuel Fangio lett világbajnok az autót vezetve, de elfogyott a pénz, így kénytelenek voltak kiszállni. Az 1960-as 70-es években motorokat szállítottak, majd 1979-ben ismét visszatértek az F1-be, de már meg sem tudták közelíteni a korábbi eredményüket. Egyik utolsó pilótájuk Riccardo Patrese volt, az olaszok 1985-ben végleg kiszálltak a versenyből.

A Motorsport szerint azonban komoly esély van rá, hogy ismét visszatérjenek, legalábbis ha hihetünk az Alfa Romeót is magában foglaló Fiat Chrysler Automobiles elnökének. Sergio Marchionne nem először gondolkodik azon, hogy ismét megjelenjenek a Forma–1-ben, az információk szerint ugyanis tavaly már tárgyalt a Red Bull-lal, hogy motorokat szállítanának a csapatnak, az együttműködés azonban nem jött össze.

Marchionne ezúttal azonban már nemcsak beszállításról, saját csapatról beszélt. Véleménye szerint az Alfa Romeo képes összerakni egy autót, a legfőbb kérdés csak az, hogy milyen motor fogja meghajtani a kasztnit. A Ferrarit is elnöklő üzletember nem zárja ki, hogy a maranellói csapat adja majd az autó lelkét, ami elsőre talán furácsnak tűnhet, de végül is nem elképzelhetetlen. A férfi szerint azt sem tudta senki elképzelni, hogy a Ferrari és a Red Bull közösen dolgozzon, végül azonban ez is megvalósult.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, de az biztos, hogy üde színfolt lehetne a versenyben egy klasszikus csapat visszatérése.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.