szerző:

Szombat hajnalban igencsak meglepődtek a kis angol város lakói hazafelé menet.

Aki rendszeresen autózik, valószínűleg bele-belefutott már néhány igen érdekes útakadályba, olyan látvánnyal viszont valószínűleg még senki sem találkozott, mint amilyen a kis angol falu, Godshill főutcáján fogadta a sofőröket. Néhány vicces kedvű fiatal úgy gondolta, jó ötlet kitolni az útra egy 6 méter hosszú Triceratopsot.

©

A tulajdonosa, Martin Simpson még 2007-ben vásárolta a szobrot, hogy később rózsaszínre fesse és vásárlócsalogatóként szolgáljon a helyi boltjához – ahol egyébként fosszíliákat és ásványokat (na meg az ezekből készült tárgyakat) árulja. A férfi az Isle of Wight County Press nevű helyi lapnak elmondta, nem haragszik a tréfáért, azt viszont nem szeretné, hogy az eset megismétlődjön. Korábban fel sem merült benne, hogy kerítést építsen a dinoszaurusz köré, most viszont úgy látja, szükség lesz rá, "nehogy újra elkóboroljon". Az esetről természetesen azonnal felkerült egy kép a Facebookra, ahol a Triceratops a falu után megkapta a Godshilla nevet.

A férfi szerint öt jó kondícióban lévő ember simán arrébb tudja mozgatni az állatot, és mivel az eset szombat este történt, valószínűnek tartja, hogy az alkoholnak is lehetett némi ráhatása a dolgokra.

Az útakadályt szerencsére minden autós időben észrevette, így nem történt baleset.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.