szerző:

2080 lóerős autóval érkezik a Genfi Autószalonra a parányi brit manufaktúra, az Arash.

Bő egy évvel ezelőtt lehetett utoljára hallani az Arash Farboud alapítóról elnevezett brit autógyártó manufaktúra nevét, amikor bemutatták a középkategóriás sportautójukat, az AF8-at. Most azonban ismét a reflektorfénybe kerülhetnek, ugyanis egy igazi erőgéppel érkeznek a Genfi Autószalonra.

©

Az autó első ránézésre pont olyan, mintha egy Ferrari Enzo és egy Pagani Huyra keveréke lenne. Az Arash nem titkolt célja ugyanakkor, hogy olyan szuperautók konkurenciájává váljon, mint a LaFerrari vagy a McLaren P1. Ehhez pedig minden feltétel adott.

©

A saját, warp drive, azaz térhajtómű névre keresztelt motorrendszere egészen elképesztő teljesítményre képes. Az autóban egy 900 lóerős 6,2 literes V8-as motor, valamint négy, összesen 1180 lóerős elektromotor kapott helyet, összesen 2080 lóerőt szabadítva az aszfaltra. A 0-ról 100 km/h-ra gyorsítás meg sem kottyan neki, 2,8 másodperc alatt abszolválja a feladatot, a végsebességét pedig 322 km/h-ra körülire ígérik a fejlesztők.

©

A hatfokozatú manuális váltóval, valamint automatikus váltóval is felszerelt kocsi elektromotorjai egy 32 kWh teljesítményű lítium-ion akkumulátorról kapják az áramot, amit a fékezési energia és a motor közösen tölt fel.

©

Az AF10 a Genfi Autószalonon debütálhat majd, de a leendő tulajdonosok már most jelezhetik, ha érdekli őket az Arash autója. Igaz, mélyen a zsebbe kell majd nyúlni a kocsiért, a sima V8-as motorral szerelt változat ugyanis 140 millió forintba, a hibrid AF10 viszont körülbelül 440 millió forintba kerül majd.

Ha nem szeretne lemaradni a Genfi Autószalon legfontosabb történéseiről, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.