Az biztos, hogy nem jön majd minden sarkon szembe egy belőle mint egy BMW-ből. A Lexus IS a harmadik nemzedékénél is megőrizte egyediségét. Hozzánk pedig - hibridek kora ide vagy oda - egy kifejezetten európai szájízű, négyhengeres, kétliteres turbómotorral érkezett meg. A kérdés csak az: van-e olyan jó, mint közvetlen ellenfelei?

A középméretű Lexust, az IS-t sokan kedvelik, mert mindig másnak hatott megjelenésben és technikában, mint a német prémium hármasfogat éppen aktuális tagjai. A használtpiacon is gyöngyszemeknek számítnak a sportos hátsókerék-hajtásért rajongók szemében, még akkor is, ha a kínálat java részét dízelek, illetve hibridek alkotják.

Az új generációból származó tesztautónk, a Sport csomagos IS 200t F – nagy navigációval, a legkomolyabb Mark Levinson-hifivel, mindenhol bőrrel, fémbetétekkel, húsos kormánykerékkel, alupedálokkal, duplakipufogóval – például simán kiállítható a BMW, Audi kettős párhuzamos modelljei mellé, és ha elég ügyesen választunk célcsoportot - a fiatal 30-asokat -, akkor könnyen lehet, hogy a Lexus jön majd be nekik elsőre.

Az új Lexus IS erőssége a nagyon dinamikus forma, kiváltképp a masszív-agresszív orr része. Erre a bátor formaiságra tényleg nehéz más hasonlatot találni, mint a Schwarzenegger-féle Predator földönkívüli ragadozóját. A harci maszkos első rész mellett, hátul a duplakipufogók, illetve az eltérő szélességű nagy kerekek (225/40 R17 elöl, és 255/35 R18 hátul) nagyon meggyőzően festenek. És hát igazán látványos forma a mostani Lexus-sziluett is.

Lexus IS200t - galéria
©

A belső tér azonban már sokkal véleményesebb. Itt is rengeteg az érdekes ötlet, ám sok tetszetős melltett, néhány kevésbé szerencsés is akad. A jobbak közé tartozik például, hogy a vezető előtti műszeregység fordulatszámjelző órája konkrétan „oldalra csúszik”, ha nem ezt akarjuk a legfontosabb információként látni a műszeregység közepén. A sofőrhely amúgy elsőrangú, az ülések hűthetők, fűthetők, bár egy nagyon picit talán túl passzentosak, de egy sportülés inkább ilyen legyen.

Az IS hátsó tere is nyilván szűkös, de saját kategóriában vizsgálva, a lábtér meglepően levegős. Leginkább a limuzin forma a szűk keresztmetszet, ahogy az lenni szokott, mégpedig a csomagtér rosszul használhatósága miatt. Viszont szűken pakolható az autó hátulja, pedig a méretével még nem is lenne gond, a 480 literes csomagtér szépen elnyeli akár négy ember csomagjait is, ha mondjuk nem síelni mennek.

Mindenképpen sajátos és itt is szokást igényel a Lexusok középső konzolja - az infotainment-rendszerével, egérszerű irányító-egységével. Valójába ügyesen teszi a dolgát a kis „mouse”, oda kattan a képernyőn ahova irányítjuk, mégis, mi biztos nem ilyen rendszert eszeltünk volna ki. Az Audi hasonló feladatot szolgáló MMI és a BMW iDrive-rendszere sokkal közelebb jutott az úgynevezett jó felhasználói élményhez, arról nem is beszélve, hogy a Lexus navigációs rendszere bizony könnyen elveszíti a fonalat, mondjuk úgy, "eltévedős".

A középkonzol sok, aprógombos egysége (a klímapanellel) szintén idejét múltnak tűnik már, és még az anyagát adó műanyag sem prémium. Miközben ellenpólusként ott virít az a gyönyörű – korábban Breitling - óra, körülölelve varrott műszerfali bőrrel a középkonzolon. Kicsit vegyes tehát az összkép.

Lexus IS200t - galéria
©

Az új kétliteres, négyhengeres turbómotor – nem árt visszaidézni, egy 2.5 literes hathengerest váltott - papíron bőven elég fickós. A 245 lóerős teljesítményét 5800-as fordulatnál adja le, a motorblokk pedig igen könnyű, alig 160 kilogramm, köszönhetően a kompakt alumínium konstrukciónak. Az IS 200t motorjából persze előbújik a Toyota-technológia, a vezérlése úgynevezett VVT-iW, vagyis széles tartományban változó szelepvezérlést kapott a szívóoldalon, a vízhűtéssel megtámogatott turbófeltöltés mellett. Így elvileg a szükséges erőt szélesebb tartományban adja le a motor, miközben a nyomatéka is jobban szétterül a teljes üzemi tartományára. Ennek megfelelően, a 350 Nm-es maximális nyomaték 1600-tól 4800-as fordulatig megmarad papíron, ami egyáltalán nem tűnik rossz előjelnek ebben a sportosságot kedvelő kategóriában.

A helyzet azonban az, hogy a 8-fokozatú automataváltóval (amely pedig a gyártó csúcsgépéből a Lexus RC F-ből lett átigazolva) valahogy nem szolgálja ki maradéktalanul az elvárásokat. Lényegében hiányzik az IS 200t-ből az agresszív nyersesség, egy 245 lóerős autó lehetne sokkal harsányabb, direktebb motorhangú, mindig ugrásra kész.

Odáig rendben van az előadás, hogy Sport módban átáll az óracsoport vörösre, de a karakter nem vált annyira gyilkosra, mint kéne. A dinamikája az elvileg 7 másodperces nulláról százra gyorsulás révén sok izgalmat sejtet, de a tapasztalat mégsem igazán sportos autót mutat. A szerpentineket nem fogjuk adrenalin növelő kihívásnak érezni, késztetéssel, hogy támadjuk a kanyarokat, inkább tempósan, de magunk mögött hagyjuk őket minél hamarabb. A konkurencia élettelibb módon adja át egy ilyen teljesítménytől és hajtási módtól elvárható vezetési élményt.

Lexus IS200t - galéria
©

Amiben egyértelműen méltó párja , sőt, némileg talán a bajorok etalonjai előtt is van az IS, az az utazási komfort. Közel tökéletes csönd van a kabinban, sem szélzaj, sem abroncszaj nem szűrődik be, és a hátul többlengőkaros, és elöl sem egyszerű McPherson rendszerű felfüggesztések bármilyen útfelületen tökéletesen dolgoznak.

Az üzemeltetetési költségeken viszont elhasalni látszik az IS 200t. A 10,8 liter/100 km-es átlagfogyasztást sokallja manapság az ember, a konkurencia még összkerék-hajtás mellett is kevesebbel beéri. Igaz, itt legalább a gyártó sem ír minimál érékeket, városi használatra a hivatalos adat is 9,2 l/100km. Viszont ilyen adatok mellett,fel lehet készülni arra, hogy az egyébként mára szokatlanul méretes, 66 literes benzintankot is sűrűn kell töltögetni. A hatótáv ugyanis alig 500 kilométeres.

A motor fordulatszáma egyébként 130-as tempónál eléri a percenkénti 2250-at, vagyis már a turbó is tölti a motort. A műszerfalon valahol ilyen fordulatszám-tartományban ki is alszik az alacsonyabb fordulatig zölden világító „Eco” felírat. Amúgy okos segítség, ha valaki finoman, gazdaságosan akar autózni, jó látni, nagyjából mikor lép be a turbó, hol van vége az igazán takarékos autózásnak.

Szó mi szó, elsősorban a fenti közel 11 literes átlag miatt igazán elgondolkodtató alternatíva a Lexus kínálatában levő hibrid IS 300h, amely hivatalosan 4,7 literrel éri be városi közlekedésben. Igaz, némileg szerényebb teljesítménnyel (223 LE) és jelentősen magasabb vételárral.

Lexus IS200t - galéria
©

Ebben a szegmensben az ár, amellett, hogy talán nem dönt mindenről, de korántsem figyelmen kívül hagyható tényező. A Lexus IS 200t pedig ebben a vonatkozásban jól fog teljesíteni a konkurenciával szemben. A 13,2 millió forintos alapárral az F Sport-csomagos kocsi akár 10-15 százalékkal is olcsóbb, mint a teljesítményben a legközvetlenebb vetélytársnak tekinthető, mára már szintén csak négyhengeres BMW 330i (252 LE), ami 14,5-15 millió körül lesz, nagyjából ugyanígy felextrázva.

Bár a Lexus felszereltségi csomagokat árul és nem egyesével kell az opciókat az autóhoz összebogarászni, de nem kizárt, hogy az IS 200t F Sport esetében is jobban jövünk ki így. A japánok ugyanis bőségesen ellátják prémium opciókkal az egyes csomagjaikat, így a végére biztosan nem lesz egy felemás módon összeextrázott autónk, mint ahogyan néha, az egyedi összeállítások esetekben előfordul. Jelen esetben az intelligens nyitási rendszer, a full LED-fényszórók elől-hátul, az integrált járműdinamikai vezérlőrendszer (VDIM), a járműstabilitás-vezérlő (VSC), vagy a 15 hangszórós Mark Levinson digitális surround hifi alapból részei a csomagnak.

Még több autós tesztért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!