szerző:

Jópofa videónak indult a dolog, most már talán ő is belátja, nem kellett volna.

Január végén került fel a YouTube-ra az a videó, imiben egy 800 lóerős homokfutó buggy-val autóznak keresztül-kasul San Diegon. A felvételt azóta több mint 1 millióan látták, a készítője szerencsétlenségére viszont olyanok is, akinek nem kellett volna.

A CBS8 televíziós csatorna akkor arról számolt be, a felvételt már a helyi rendőrkapitányság is vizsgálja, a gyanú szerint ugyanis vandalizmus és gondatlan vezetés (vagyis a KRESZ-szabályok teljes zárójelbe tétele) esete forgott fenn.

Az ügy nemrég bíróság elé került, ahol megállapították, hogy a vád megállja a helyét, a sofőr ugyanis az utcai forgalomban huligánkodott a kocsijával. A 27 éves Blake Willkey-t 49 napot kell börtönben és házi őrizetben töltenie. A férfit 2014-ben egyszer már elítélték gondatlan vezetésért, így a 10News beszámolója szerint még örülhet, hogy ennyivel megúszta, legrosszabb esetben ugyanis 21 hónap börtönre is ítélhette volna a bíróság.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.