szerző:
hvg.hu

Ilyen kocsival járkált és törte is össze kétszer Rowan Atkinson, mégis nyolcmillió angol fontért tudta eladni, megtízszerezve a kocsi eredeti árát

A McLaren F1 tényleg egy modern klasszikus, a ’90-es évek szupersportautóinak egyik legékesebb példánya és mind a mai napig az egyik legjobb ilyen jellegű autónak tartják azok, akiknek van összehasonlítási alapjuk is.

Mindez magyarázza valamelyest milyen rakétapályán mozog a modell ára az aukciós piacon.

©

2006-ban egy McLaren F1 még 1 millió dollár alatt is elvihető volt kis szerencsével, majd két év múlva már csak hétszámjegyű összegért lehetett hozzá jutni. Jellemzően elérte az áruk a 2-3 millió dollárt, és a növekedés csak ez után sokszorozódott meg igazán.

A legutóbbi időkben 2013-tól kezdve 4,1 és 5,3 millió dolláros árakon szerepeltek a modellek, míg 2014-ben még egy millióval drágábban, sőt volt példány, amit 8,9 millió dollárért adtak el. A tavalyi év pedig már a 10 milliós árak éve volt.

Egy ilyen kortárs klasszikusból persze a ritkább darabok mint egy McLaren F1 LM akár 13,75 millió dollárt is megér, amelyre tavaly nyáron volt példa. Az pedig egyenesen kuriózum, hogy tavaly egy McLaren F1 F1 GTR Longtailből, amelyből mindössze tíz példány készült piacra került.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Cikk megosztása
Címkék