szerző:
hvg.hu

Egy férfit 30 ezer forintra büntették meg, miután leparkolt a Mozaik utcában, a közterület-felügyelet ügyfélszolgálatánál, pedig a parkolásra vonatkozó tábla nem is szabályosan áll ott, és ezt a rendőrség is elismerte – derül ki a hétfői Blikkből.

A megbüntetett autós a lapnak azt mondta: szerinte a közterület-felügyelet úgy tart fent ügyfélszolgálatot, hogy autóva­l megközelíteni lehetetlen. Az irodaház előtti területet magánútnak nyilvánították ugyanis, ahová most csak az ott dolgozók tudnak külön engedéllyel behajtani. A terület felfestésével ugyanakkor azt a látszatot keltik, hogy az egy parkoló, amelyet az ügyfelek is használhatnak.

A férfi a 30 ezer forintos büntetést nem hagyta annyiban. Közérdekű adatigényléssel fordult az Óbuda-Békásmegyer közterület-felügyeletéhez, hogy megtudja a bírságolási számokat. Ebből kiderült, hogy több mint 16 millió forintot vágtak már zsebre a közteresek, ráadásul a rendőrség is elismerte, hogy a tábla jogtalanul áll az épület előtt – olvasható a cikkben.

A rendőrség hivatalos válaszában, amelyet a férfinek küldtek, az olvasható, hogy a Mozaik utca 7. szám előtt kihelyezett „mindkét irányból behajtani tilos” tábla megtervezése és elhelyezése a hatályos jogszabályok alapján nem megfelelő. „Az eljárás során hatóságom megállapította továbbá, hogy a kihelyezett – magánút kiegészítő táblával ellátott tábla – magánúton van kihelyezve” – tették hozzá.

A közteresek továbbra is állítják, hogy a büntetésben semmilyen szabálysértés nem történt részükről, mivel az autósoknak tilos ott a parkolás, csak engedéllyel lehet oda behajtani.

Csaknem ötszáz megbüntetett autós azonban továbbra is várja a jogtalanul beszedett díjak visszafizetését.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!