szerző:

A frissített elektromos Golf már háromszáz kilométeres hatótávval kecsegtet. A villanyhajtású kompakt 35,8 kWh-s lítium-ion akkucsomagot kapott, melynek teljes feltöltése hat órát vesz igénybe hagyományos hálózatról.

A megújult Volkswagen Golf bemutatása után néhány nappal a Los Angeles-i Autószalonon leleplezték a kompakt modell elektromos változatát is, amely kibővült hatótávval, megújult külsővel és fejlettebb vezetéstámogató asszisztensekkel veszi fel a versenyt a Nissan Leaffel. A wolfsburgiak újdonságában 35,8 kWh-s lítium-ion akkucsomag kapott helyet, amivel az európai mérési ciklus szerint 300 kilométeres hatótávra képes.

A Volkswagen hozzátette azt is, hogy valós körülmények között mintegy 200 kilométeres hatótávval lehet számolni, amely nagyjából ötven százalékos javulást jelent a kifutó szériához képest, továbbá a Leaf hatótávját is túlszárnyalja. Az elektromotor teljesítménye 136 lóerő és 290 Nm, melyek közül utóbbi már az elindulás pillanatában rendelkezésre áll. A hatótáv mellett a menetdinamika is javult, az e-Golf 9,6 másodperc alatt futja a 0-100-as sprintet, a végsebessége pedig eléri 150 km/órát. Egy teljes feltöltés egyébként hat órát vesz igénybe hagyományos hálózatról, de a 40 kW-os gyorstöltővel egy óra alatt 80 százalékos töltöttségi szint érhető el.

©

A műszaki fejlődésen túl az új e-Golf megkapta ugyanazokat optikai újításokat, amiket a belsőégésű motorral hajtott testvérei, köztük az átrajzolt lökhárítókat és LED-es fényszórókat. Ezen felül a vezetéstámogató asszisztensek sora is kibővült dugóban araszoló önvezető móddal, gyalogosfigyelő rendszerrel és vészfékező rendszerrel.

Az utasterében szintén megtalálhatóak az újdonságok, például a digitális műszerfal, az opcionálisan rendelhető érintőképernyős központi kijelző gesztusvezérléssel, valamint az Apple CarPlay, Android Auto és Mirror Link funkció.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.