szerző:
László Ferenc
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az olaszok ismét bebizonyították, nagyon tudnak autót rajzolni, majd képesek azt úgy hangolni, hogy ne a megérkezés, hanem maga az utazás legyen az élmény.

Mostanság szinte még a csapból is a hibrid és elektromos meghajtású, illetve egyre inkább önvezető autók folynak, az utakon pedig szinte egymás érik az eladási listák élén tanyázó divatterepjárók. Mindeközben pedig a CO2-értékek, a sávtartó elektronikák és a 10 centiméterrel megemelt járgányok közepette szépen lassan hajlamosak vagyunk megfeledkezni a vezetési élményről. Pedig nem ártana talán egy kicsit erre is odafigyelni, hiszen egy-két évtized múlva talán már csak az közutaktól teljesen elzárt petrolhead rezervátumokban autózhatunk majd igazán jókat.

A hagyományos értelemben vett autózás utolsó órájában vagyunk, és erre figyelmeztet most bennünket az Alfa Romeo.

©

Jelen tesztalanyunk, a Giulia nem más, mint a 2004 és 2011 között mintegy 240 ezer példányban eladott 159-es Alfa Romeo szellemi örököse. A szépség megítélése ugye meglehetősen szubjektív dolog, mindenesetre tény, hogy a hagyományos szedános értékeket képviselő Giulia igazán üdítő látványt nyújt napjaink felfújt autói között. Lehet, hogy nem trendi manapság ilyet tervezni és vásárolni, viszont megkockáztatjuk, hogy jelenleg nincs szebb és egyedibb vonalvezetésű autó a piacon. Marco Tencone fődizájnernek kijár a dicséret, még akkor is, ha az olasz úriember és csapata egyértelműen a 3-as BMW-től csent ötleteket.

©

Formaterv

Az orrot a pajzsalakú hatalmas hűtőrács uralja, mellette szélesre húzott fényszórókkal, alatta pedig méretes, de csak részben nyitott légbeömlők vannak. Az első kerekek messze elöl találhatók, a motorháztető igen hosszú, ami egyrészt jól mutat, másrészt pedig fontos szerepet játszanak az 50:50-es ideális súlyeloszlásban. Merthogy a motor a lehető leghátrébb lett tolva, és az olaszok még arra is odafigyeltek, hogy az akkumulátor néhány kilogrammos tömege ne az első, hanem a hátsó tengelyeket nyomja.

©

A Giulia talán legszebb része a feneke, mely oldalról és hátulról egyaránt csemege a rajongók számára. A szélesre nyújtott hátsó lámpák gyönyörűek, azért viszont kár, hogy a csomagtérajtót felnyitva egyrészt magasra kell pakolni a dolgainkat, másfelől pedig azok (egyenként) nem lehetnek túl nagyok, mert nagyon szűk a raktér "szája". A 480 literes össztérfogat korrektnek mondható, ahogy az is, hogy a csomagtartó egyenes felületekkel, és nem zegzugos kialakítással rendelkezik.

©

Padlót fogunk

A SUV-okhoz szokott sofőrök számára a beszállás sokkoló élményt jelenthet, hiszen nagyon mélyre kell behuppanni a rendkívül kényelmes és egyben korrekt oldaltartású, elektromos állítású és memóriás ülésekbe. Minden kezelőszerv rendkívül közel van, nincsenek hatalmas terek, és emiatt úgy érezzük, szinte egybeforrunk magával az autóval. Az indítógombot Ferrari-módra a kormány baloldalán találjuk, rányomva, azonnal feléled az esetünkben 180 lóerős és 450 Nm-es dízelmotor, mely nem annyira a hangjával, hanem inkább a rugalmasságával és kedvező fogyasztásával hódít.

©
©

A Giulia ékes bizonyíték arra, hogy még egy 200 lóerő alatti dízelautóval is lehet élvezetesen autózni, és nem a megérkezést várni, hanem a következő kanyart, aztán a következőt és a következőt. A viszonylag meredeken álló és remek tapintásérzetű bőrkormány rendkívül közvetlen áttételezésű, nem egy olyan szintetikus valami, amihez mostanság hozzá vagyunk szokva. Az útról rengeteg információt kapunk, miközben a közvetlensége ellenére sem túl ideges a kormányzás, ráadásul ehhez még remek futóművet is sikerült társítani. A Giulia kemény mindenhol, ahol kell, a kanyarokban elképesztő módon betapad, és ahol kell, ott puha – tehát egy M-es BMW-től eltérően nem rázza szét a vesénket az M0 apró illesztésein.

©
©

DNS-ében a dinamika

A hajtás természetesen hátul érkezik meg a kerekekre, mégpedig egy karbonszálas kardántengelyen keresztül. A menetstabilizálót csak a legsportosabb QV változatban lehet kikapcsolni, de ezzel bőven együtt lehet élni, hiszen nem mindenki szeret naphosszat driftelni egy ilyen szedánnal. A középkonzolon lévő "dna" kapcsolóval válthatunk a motort hosszan kipörgető dinamikus, a hétköznapi használatra legjobb normál, és a fogyasztás minimalizálására hivatott eco mód között. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen gombtekerés mennyire más karaktert kölcsönöz az autónak, és a legjobb, hogy a Giulia mindhárom üzemmódban nagyon szerethető. A 7,1 másodperces 0-100-as sprint a valóságban kicsit többnek érződik, de nem is ez, és még csak nem is a 230 km/h-s végsebesség a lényeg, hanem ahogy az autó bármilyen tempó mellett irányítható.

©

Méretkérdés

Az élvezetes kanyarvadászatnak kedvez, hogy a 2,2 literes dízelmotor teljes egészében alumíniumból készült, ily módon az autó tömege mindössze 1,4 tonna. Bár a 2,82 méteres tengelytáv a kategóriában nagynak mondható, a Giulia nem a hatalmas utasterével hódít, sőt, nyíltan kimondható róla, hogy sokkal inkább négy, semmint ötszemélyes. A kardánalagút miatt ugyanis szenvedés hátul középen utazni, még kicsiben is: három gyerekülést, illetve ülésmagasítót sem éppen egyszerű elhelyezni a második sorban. Bár a gyanútlan szemlélődő akár az 5-ös BMW ellenfelének is nézheti a Giuliát, az egyértelműen a 3-as bömös ellenfele, és bizony abban sincs több hely, mint az olasz gépben.

©

Váltó, hangok, fogyasztás

A nyolcsebességes automataváltó nagyon gyorsan kapcsolgat, és mivel a tesztautóból kimaradtak a kormány mögötti váltófülek (99 ezer forintos extra), ezért, ha manuális élvezetekre vágytunk, akkor a váltókar előre/hátra pofozgatásával válthattunk. Érdekesség, hogy 130-as tempónál nyolcadik fokozatban percenként alig 1750-et forog a főtengely. A motor orgánuma alapvetően kellemesnek mondható, de ha a 4000-es tartományba forgatjuk, akkor van egy a fülnek nem éppen kellemes frekvenciája. Nincs mese, ha fontos az audióprodukció, akkor érdemes valamelyik benzinmotorra voksolni. Az viszont garantáltan többet fog fogyasztani az általunk mért 6,4 liternél, mivelhogy a 180 lovas dízellel akár ennyivel is el lehet gurulgatni. Ráadásul elég dinamikusan, nem éppen tojáshéjas gázpedálkezeléssel.

©

Belsőségek

A beltér összeszerelési- és anyagminőségére nem sok panaszunk lehet, ráadásul a dizájn nemcsak kívül, hanem belül is nagyon ütős lett. A fedélzeti rendszer alapáron csak 6,5 colos kijelzővel rendelkezik, felár ellenében azonban már 8,8 colos képernyőt kapunk. Érződik, hogy az olaszok a formaterv és a vezetési élmény mellett az elektronikai hókuszpókuszoknak nem szenteltek akkora figyelmet, így például nincs Apple CarPlay- és Android Auto-támogatás, nincs félautonóm önvezetés és a tolatókamera képe is elég gagyinak tűnik. A Giuliának viszont még ezt is megbocsátja az ember, csakúgy, mint az egyértelműen a BMW-től csent iDrive-szerű, de annál azért sokkal butább kezelőszervet.

©
©

Konklúzió

+ :olasz formaterv, remek kormánymű, jól hangolt futómű, gyors automataváltó, hátsókerékhajtás, kiváló tömegeloszlás, alacsony tömeg, kedvező fogyasztás.

: leginkább csak négy főnek kényelmes, szűk raktérnyílás, elektronikailag nem éppen a legfejlettebb, pörgetve nem kellemes a dízelmotor hangja.

Nem tudni, hogy a Giulia néhány év múlva milyen meghibásodási statisztikával és rozsdásodási hajlammal fog rendelkezni, de jelen új autó állapotában olyan finom, hogy megkockáztatjuk kijelenteni: jobb, vagy legalábbis izgalmasabb választás egy, a pályafutása végéhez közelítő 3-as BMW-nél. A kormánymű, a felfüggesztés, a hátsókerékhajtás, a váltó és dízeles mércével mérve még a motor is kiválóra sikerült, a negatívumok többsége felett pedig könnyen szemet lehet hunyni. A 136 lóerős alapdízel 8,99 millió forinttól indul, az M3 ellenfelének szánt 510 lóerős QV pedig minimum 23,7 millió forint ellenében vihető haza. 180 lovas dízel tesztautónk alapára 11 millió forint, extrákkal együtt pedig 14,5 millió forintot kell fizetni érte.

Bár hivatalosan a Peugeot 3008 lett a 2017-es év autója, nálunk inkább a tőle csak néhány ponttal lemaradó Alfa Romeo Giulia zsebeli be a rangos címet. És benne helyet foglalva nagy vigyorral integetünk a szembejövő alfásoknak, merthogy ez a szokás nem városi legenda, hanem egy összetartó mikroközösség nagyon is valós és kedves gesztusa.

©
©
©
©
©
©
©