szerző:
hvg.hu

A bajor gyártó hamarosan felfedi, hogy milyen lesz az i3-as villanyautó nagytestvére.

Évek óta repkednek a pletykák, miszerint a BMW-nél javában folyik egy az éppen most ráncfelvarrt és felpörgetett i3-nál nagyobb, az i8-nál pedig kisebb és kevésbé sportos új elektromos autó fejlesztése. Az állítólagosan i5 néven támadó, sokak által várva várt újdonságról most először Harald Krüger, a BMW első embere is nyilatkozott.

Emberünk elárulta, hogy a BMW a Frankfurti Autószalonon fel fogja vázolni, hogy milyen lesz az i5. Nem tudni, hogy ez pontosan mit jelent, de ha egy kis szerencsénk van, akkor a középkategóriás villanyautóból a kiállításon már ott lesz az első koncepciómodell, amit várhatóan 1-2 éven belül követ majd a sorozatgyártásra érett végleges változat.

Krüger megerősítette, hogy az i5 az i3 és az i8 közé fog beékelődni, és nem lesz benne belsőégésű motor. A villanymotorok teljesítményéről, illetve a hatótávról egyelőre nincsenek hivatalos információink, mindenesetre iparági források szerint 500-700 kilométeres hatótávolságra lehet számítani.

Egy az elektromobilitás közeljövőjéről szóló hivatalos BMW-videóban egyébként már fel is tűnt az i5 rajza, ami szinte teljesen megegyezik a kocsiról korábban kiszivárgott vázlatokkal.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.