szerző:
hvg.hu

Az első kanyarban rögtön sikerült összetörni a jobb elejét, de szerencsére épp csak annyira, hogy egy kicsit szerelni kelljen. Utána viszont jött a nagy mutatvány.

Több mint egy év kellett hozzá, de végül sikerült: beszerelték a Toyota GT86 kasztnijába egy Ferrari 458 motorját, hogy aztán rendesen megküldjék egy erdei út aszfaltján. A művelet még tavaly júliusban kezdődött, majd egy 2016 októberében mutattunk egy videót az első sikeres beindításról. Azóta nagy volt a csönd a projekt körül, most azonban megmutatták, mi is lett a végeredmény.

A kocsit egy erdei útra vitték ki, hogy egy jó kis driftelős videót készítsenek róla. Csakhogy az első kanyarban összetörték a jobb elejét. Nem volt vészesen nagy ütközés, épp csak akkora, hogy néhány órát el kelljen tölteni a szereléssel.

Szerencsére sikerült kijavítani, a következő próbálkozásnál pedig már nem volt hiba, és minden úgy ment, mint a karikacsapás.

Egészen szürreális látni, ahogy a Toyota a Ferrari motor hangjával ilyen könnyen siklik az aszfalton, de minden képkockát megérte rögzíteni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!