szerző:
hvg.hu

Minden jel arra mutat, hogy a villanymotorok a személyautók után a sokkal nagyobb járgányokat is meghódítják maguknak.

A Tesla november közepén leplezte le első nyerges vontatóját, mely az amerikai gyártó többi modelljéhez hasonlóan tisztán elektromos hajtáslánccal rendelkezik. Az egy feltöltéssel maximum 800 kilométer megtételére képes villanykamion első példányait az ígéretek szerint valamikor 2019-ben vehetik majd át a megrendelők, de addigra több komoly kihívót is kap az újdonság.

Az egyik ilyen kihívó Svédországból fog érkezni. Történt ugyanis, hogy a kínai tulajdonban lévő Volvo Trucks most hivatalosan bejelentette, hogy néhány partnere még az idén meg fogja kapni a vadonatúj elektromos kamionjának az első példányait. A középkategóriás kamionok piacán hadrendbe állítandó újdonság kereskedelmi forgalmazása várhatóan 2019-ben fog megkezdődni.

A Volvo első körben a rövid távú áruszállításban szeretné bevetni elektromos hajtásláncú újdonságait, ez azonban még csak a kezdet. A vállalat szoros együttműködést folytat a partnereivel, a városokkal és a töltési megoldások fejlesztésével foglalkozó vállalatokkal, és a későbbiekben várhatóan számos újabb szállítmányozási feladatra is elektromos választ fog adni.

Azt egyelőre sajnos még nem tudni, hogy a Volvo első villanykamionja milyen teljesítménnyel, milyen aksikapacitással és mekkora hatótávolsággal fog rendelkezni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!