szerző:
hvg.hu

A sofőr az út közepén hagyta az autóját, és obszcén szavakkal illette a mentősöket.

Sajnos nem először fordult elő, hogy egy autós saját hanyagsága/nemtörődömsége miatt akadályozza a mentősök munkáját. Elég csak arra az esetre gondolni, amikor egy újraélesztett beteget vittek volna el a budapesti mentők, de elállta az útjukat egy tilosban parkoló autó. Ezúttal szerencsére nem volt ennyire súlyos a helyzet, de az autós viselkedése így is kiverte a biztosítékot.

Olvasónk, Judit hívta fel a figyelmünket arra az esetre, amely a napokban történt meg Szegeden. Mint írja, a szabályosan parkoló mentőautó egy beteget szeretett volna elszállítani, ám egy sötét színű Citroen az út közepén megállt a mentő mögött, majd otthagyta az autóját.

Emellett obszcén szavakkal illette a mentősöket

– írta olvasónk, Judit. Az esetről egy fotót is mellékelt.

©

Az élet nem sokkal később igazságot szolgáltatott, mert a sarkon épp jöttek a rendőrök, akik 50 ezer forintra büntették meg, és fel is jelentették az autó sofőrjét

– tette hozzá olvasónk.

Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy ez az 50 ezer forintos büntetés (és a feljelentés) semmi ahhoz képest, ha egy súlyos beteg a sofőr miatt halt volna meg a mentőautóban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!