szerző:
hvg.hu

Évek találgatása után úgy tűnik megszületett milyen modellel folytatódik a BMW „i”-sorozat. Jöhet a BMW i1.

Persze fixnek ez az információ sem tekinthető, mindenesetre a Motor.es oldal úgy tudja, hogy egy új elektromos kompakt lesz a bajor márka elektromos autóinak következő darabja.

Öt éve van a piacon a BMW i3, amely már a frissítésen is túl van, és nagyjából négyéves a BWM i8-as is, amely most gyarapodott a nyitott tetős i8 Roadster variánssal.

Az ígért i1-es modell egyébiránt a márka UKL nevű architektúrájára épülne, amely nagyobb kocsiszekrényt enged, mint a jelenlegi i3-as, de kisebbet, mint a mostani új generációs BMW 1-es sorozat. A BMW i3-asról már korábban felröppent az a pletyka, hogy nem lesz folytatása, többek közt azért, mert annyira egyedi felépítmény, hogy nem tudnak belőle többféle változatot csinálni. Természetesen a nevet nem szántja be vélhetően a német prémium márka.

A BMW i1 egyében osztozna a szintén hamarosan érkező Mini elektromos autójával, vélhetően hasonló motorral és elsőkerék-hajtási megoldással. Ennek megfelelően a teljesítménye is a Miniéhez hasonló lehet.

Amennyiben jön a BMW i1, akkor egy némileg konvencionálisabb formára számíthatunk mint az i3-as, itt egy normál ötajtós karosszéria a valószínűbb, amellyel valódi családi elektromos autót kínálhat a BMW.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!