szerző:
hvg.hu

A Mercedes tulajdonosának akkor sem lett volna esélye a tolvajokkal szemben, ha az autóhoz tartozó mobilos alkalmazás jelzi a bajt.

Az elmúlt években egyre népszerűbbek lettek a kulcs nélküli indítórendszerrel szerelt autók, ami nem csoda, hiszen a nagyobb kényelmet és biztonságot szolgálják. Elvileg. A gyakorlat azonban azt mutatja, sokszor ennek épp az ellenkezője igaz. Jól mutatja mindezt az a biztonsági kamerás felvétel is, amit nemrég az angliai Billaricay városában élő Danny Talbot is megtapasztalhatott.

A férfi a háza udvarán parkolt le a Mercedesével, amit május 17-én loptak el a tolvajok. A kocsiban ott volt a kulcs nélküli indítórendszer is, ami azt jelenti, hogy a kulcs nélkül még kinyitni sem lehetne a járművet, nemhogy beindítani. Ehhez képest alig 23 másodperc kellett ahhoz, hogy a Mercedest meglovasítsák.

A trükk ugyanaz volt, mint minden más hasonló esetnél: a két tolvaj közül az egyik egy táskát tartott a ház falához, amiben egy jeltovábbító kütyü volt. Ez befogta az autó kulcsa által sugárzott jelet, majd továbbította azt annak a másik eszköznek, amely a társa kezében volt. Az autó ezt úgy érzékelte, hogy a kulcs ott van a jármű mellett, így kinyíltak az ajtók és azonnal be is tudták indítani azt.

A kocsihoz tartozik ugyan egy alkalmazás, amely képes lehet megkeresni a járművet, a férfi szerint azonban az azt mutatja, hogy az autó még mindig a ház előtt áll. A tolvajok így valószínűleg azt is deaktiválhatták.

A hasonló esetek elkerülésére a szakemberek ilyenkor azt javasolják, érdemes a jármű kulcsát nem a bejárati ajtóhoz közel tárolni, vagy betenni egy fém dobozba, ahonnan a jel nem tud kijutni.

A kulcs nélküli indítórendszerről egyébként épp a napokban adott ki egy jelentést az amerikai közlekedésügyi hatóság, amely szerint nemcsak a tolvajok miatt veszélyes a fejlesztés. Eddig 28 halálos áldozatot követelt magának, és még ki tudja, még mennyit fog.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!