MTI Kult

Vidnyánszky most világosan tudja, miért jött a Nemzetibe

"Az elmúlt egy-két évtized a "deheroizálás korszaka" volt az európai színházban, amely az állati mivoltával kívánta szembesíteni az embert. Létjogosultsága ennek az iránynak is lehet, de nem a Nemzeti Színházba való" – mondta Vidnyánszky Attila a Színigazgatók tapsban és viharban címmel megrendezett beszélgetésen. A rendezvényen Ókovács Szilveszter arról beszélt: az emberek igénylik a magaskultúrát, csak pénzük nincs rá.

MTI/hvg.hu Kult

Ókovács békülésképpen mesterművész címet adott Tokody Ilonának

A Magyar Állami Operaház Mesterművésze címet adományozzák Tokody Ilona világhírű szopránnak, az elismerést Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója adja át az operaénekesnek. A legrangosabb címet jelenleg tizenkilenc művész birtokolja Magyarországon - közölte az Operaház.

MTI/Magyar Hírlap Kult

Halász: az MMA-val kisebb lesz az állam szerepe a művészeti élet irányításában

A kulturális életben az elmúlt években zajló strukturális változtatások, ezen belül a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adott kiemelt státus célja, hogy az állam egyre kisebb szerepet játsszon a művészeti élet irányításában - fejtette ki Halász János, kultúráért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak.

MTI Kult

Operaház: megvannak Ókovács választottjai

Héja Domokost választotta Ókovács Szilveszter az Operaház zeneigazgatói tisztségére, Solymosi Tamást pedig a balettigazgatóira. A marketing- és kommunikációs vezetőnek Turkovics Mónikát nevezi ki.

MTI Kult

Vidnyánszkyt az Erkelbe, Alföldit az Operába hívták

Háromnapos balett- és hat előadásból álló operafesztivállal nyílik meg újra március 1-jén az Erkel Színház; a Pas de trois című balettsorozaton, illetve a Primavera című operaünnepen fellépnek a vidéki társulatok, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Opera - mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Népszabadság Kult

Az Operába hívná rendezni Ókovács Alföldit

Az elmúlt 130 év legnagyobb leépítését nem lehet botrány nélkül megúszni, nincs viszont egyetlen munkaügyi perük, és sztrájk sem volt – mondta a Népszabadságnak adott interjúban a Magyar Állami Operaház új főigazgatója. Ókovács Szilveszter szerint 150-200 új státusz nyílik meg az intézményben, nemsokára Mesterművész-díjat adnának át Tokody Ilonának, és ősszel indul a Gördülő Opera című programjuk. Beszélt arról is, hogy rendezni szeretné felkérni Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház távozó igazgatóját.

MTI Kult

Aláírták az Erkel-szerződést, Ókovács operát adott egy bébinek

Kedden este aláírták a Magyar Állami Operaházban az Erkel Színház "játékra alkalmas állapotig történő felújítására" kiírt kétfordulós közbeszerzési pályázaton nyertes Laki Épületszobrász Zrt.-vel a kivitelezési szerződést. Átadták az Opera ajándék CD-jét is 2013 első újszülöttjének. A lemezt minden magyar állampolgárságú újszülöttnek el akarják juttatni.

Kessel Krisztina Kult

„Ha olyan uralkodónk lenne mint Hunyadi, visszaszerezhetnénk Erdélyt"

Kint és bent, élő tv-közvetítéssel megnyílt az idei operaévad Pesten. Hollóvá változó repülő a Hunyadi Lászlóban, plusz egy ígéret: a fiataloknak jó lesz az Operában és az Erkelben, félnetek nem kell. Áhítat és nagyszabás, tűrhető kicsinyesség és bénáskodás. Ott voltunk.

MTI Kult

Jövő szeptemberig gatyába rázzák az Erkelt

Az Erkel Színház "előadás tartására alkalmas állapotba történő felújítására" írt ki kétfordulós tárgyalásos közbeszerzést a Magyar Állami Operaház, a munka becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 250 millió forint - szerepel a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában.

MTI Itthon

Számít az Emmi Baánra és Ókovácsra, de még nem tudni, milyen formában

Továbbra is számít a pénteken felmentett két kormánybiztos, Baán László és Ókovács Szilveszter munkájára a kulturális államtitkárság, ennek jogi kereteit augusztusban dolgozzák ki - közölte L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális államtitkára.

hvg.hu Itthon

Mennie kell Budai Gyulának és Ókovács Szilveszternek is

Három kormánybiztost mentenek fel tisztségéből augusztus 31-i hatállyal: Budai Gyulát, Ókovács Szilvesztert és Baán Lászlót. A felmentésekről szóló kormányhatározatokat a pénteki Magyar Közlönyben tették közzé.

hvg.hu Kult

"Vérlázító": felsorakozott Tokody mellett a szakma

Kiáll a szakma Tokody Ilona mellett azok után, hogy Ókovács Szilveszter kormánybiztos nem engedélyezte, hogy a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művésszel az operaházban forgassanak – számolt be a Blikk.

hvg.hu Kult

"Ilyen nincs": Tokody Ilonát kitiltották az operaházból

Kitiltották az Operából az operaház örökös tagját, Tokody Ilonát – számolt be a Blikk. Ókovács Szilveszter indoklása szerint az énekesnő sajtómegnyilvánulásai valótlanságokat is tartalmaznak, ezért nem engedte, hogy felvegyenek vele egy műsort az épületben.

1 2 3 4 5

A címlapról ajánljuk