hvg.hu Nagyítás

Tüntetések, népszavazás és Putyin az év képein

Láttuk Hosszú Katinka érmeit, romantikáztunk a Duna partján, bemutattunk készülő színdarabokat, megörökítettük Vlagyimir Putyin látogatását, a kisebb-nagyobb fesztiválok bejárása mellett pedig ott voltunk a fontosabb közéleti és politikai és sporteseményeken is. Ilyen volt 2017, ahogy a hvg.hu fotóriporterei látták.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Képek, amikre rácsodálkoztunk 2014-ben - Nagyítás-fotógaléria

Bringák a falon, izzó láva Izlandon, divatbemutató az erdőben, veréb a csőben, esküvő a víz alatt, motorral a város felett – képek, amiket látva egy pillanatra nem hittük el, hogy nem egy filmet látunk. Ilyen színes volt a világ 2014-ben is: év végi összefoglaló sorozatunk első része.

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Pintér, Vettel, Pistorius: ez volt 2013 a sportban - Nagyítás-fotógaléria

Világbajnokok lettünk vízilabdában, a fociválogatottat azonban bucira verték a románok és a hollandok. De legalább Hosszú Katinka és Gyurta Dani is bajnok lett. A világban folytatódott Vettel uralkodása a Forma 1-ben, a teniszben ketten váltogatták egymást a csúcson, a fociban nagy torna nem volt, de így is itt szurkoltak a legtöbben, a téli sportok versenyzői pedig a hamarosan kezdődő Téli Olimpiára készültek. Válogatás az év sportfotóiból.

Stiller Ákos - képszerkesztés Nagyítás

Homokzsák és trafikmutyi: Nagyítás az év képeiből

Földbe áll a Sólyom Airways, igazoltatják a hajléktalanokat, Horthy-szobrot avatnak, repülnek a homokzsákok és falra kerül a trafikmutyi: 2013 képekben, ahogy azt a hvg.hu fotóriporterei látták.

Stiller Ákos - képszerkesztés Nagyítás

Ez volt 2013: Az év képei a világból - Nagyítás-fotógaléria

Két pápa, ha találkozik; pusztító természet; katasztrófák, szegénység és lázadás; tiltakozók és merénylők; orrszarvú és papagáj; bukások és lebukások. A hvg.hu képszerkesztőinek válogatása a 2013 legérdekesebb képeiből a nagyvilágból.

hvg.hu Nagyítás

Ez volt 2011: az év legmegrázóbb képei - Nagyítás-fotógaléria

2011 világégésnek is tűnhet az év legjobb fotóinak tükrében: a média egyebek mellett beszámolt szökőárról, tűzvészekről, láthattunk képeket lángba borított országokról, feltüzelt forradalmárokról. Képes összefoglalónkban 2011 fontosabb eseményeiből szemezgettünk.


A címlapról ajánljuk