Marabu Féknyúz: Tartson ki, elnök úr!
Márminthogy.
Sulyok Tamás alkotmánymódosítással való félreállítása távolról sem a legagresszívabb módja az államfő eltávolításának, még a magyar történelemben sem. Azért voltak ennél békésebb megoldások is.
Lejár az ultimátum, amit Magyar Péter adott több közjogi és állami tisztségviselő – a kormányfő szavai szerint az „Orbán-bábok” – lemondását követelve. Sulyok Tamás államfő biztos nem mond le, sőt: új frontot nyitott. Aligha távoznak önként a többiek, így inkább az a kérdés, mi lesz velük hétfőtől, válhat-e belőlük politikai mártír és miként hat ez a Tiszára, a Fideszre.
Magyar Péter a szemébe mondta az államfőnek: jobb, ha önként távozik. Sulyok Tamás állítólag megfontolja, és lehet, hogy Magyarnak lesz egy jó érve, ami segíthet a döntésben. De ha nem mond le a köztársasági elnök, el is lehet távolítani. Igaz, csak nehezen, és az eddigi ilyen próbálkozások kudarcot vallottak. A végső szót az Alkotmánybíróságnak kellene kimondania – annak a testületnek, amelynek korábban Sulyok az elnöke volt.
A rendelkezésre azért volt szükség, mert a korábban önpuccsal próbálkozó, hivatalából felfüggesztett államfő harmadjára sem jelent meg az ügyében felállt nyomozóbizottság kihallgatásán.
MTI
Az államfő most élt először a vétójogával, és két frissen elfogadott jogszabálynál is talált olyan jogtechnikai hibát, ami miatt nem hajlandó azokat aláírni, hanem visszaküldte őket a törvényhozásnak.
A köztársasági elnök szerint mi még komolyan vesszük a karácsonyt, „ellentétben Európa nyugati felével”.
HVG
Azért nem – magyarázza –, mert a magyarság egészét és egységét képviseli.
hvg.hu
Sulyok Tamás elfogadta az önállóságától megfosztott államfő szerepét. Üres frázisokkal, erőltetetten jópofáskodó videókkal tölti ki az államfői pozíció fideszes elődök által jelentéktelenné tett kereteit, ezzel maradéktalanul teljesítve, amivel Orbán Viktor megbízta.
Dobrev Klára azt szeretné, ha „a Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka” lenne.
hvg.hu
Egymás mellett kaptak helyet a tárgyaláson, de kétoldalú tárgyalásuk is volt.
MTI
„Éljenek a németek úgy az állatokkal, mint ahogy nekünk akarják diktálni” – jelentette ki a botswanai elnök.
MTI
„Szeretem, ha előre engednek”: a magyar first lady interjút adott a hirado.hu-nak.
hvg.hu
Tizenöt nappal és egy órával Novák Katalin államfői lemondását követően Sulyok Tamás már az első beszédét mondta Magyarország köztársasági elnökeként. A rekordsebességű váltáshoz Orbán jól olajozott hatalmi gépezete és olyan jelölt kellett, aki már bizonyította megbízhatóságát.
Nem volt ellenszavazat.
hvg.hu
Több mint 10 évvel ezelőtti elnöki kampányának túlköltései miatt ítélték szabadságvesztésre a volt francia elnököt.
hvg.hu
Vasárnapi dátummal nyújtotta be a nyilatkozatát a távozó köztársasági elnök.
hvg.hu
Miután kiderült, hogy egy pedofil-ügyben érintett elítéltnek adott elnöki kegyelmet, Novák Katalin lemondásra kényszerült. Képgalériánkban a Fidesz-kormány államtitkárából lett államfő politikai karrierjének főbb állomásait idézzük fel.
unknown
A köztársasági elnök békéről akar beszélgetni a többi női vezetővel.
hvg.hu