Tavaly 7 milliárd euró volt a külkereskedelmi többlet, közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 2012-ben az export volumene 1 százaléknál kisebb mértékben nőtt, míg az import egyáltalán nem változott. Rossz előjel az idei évre nézve, hogy decemberben majdnem 10 százalékkal zuhant az export volumene, és az importé is bő 7 százalékkal esett. A külkereskedelmi többlet idén is maradhat, ez viszont nem az export húzóerejének, hanem az import – és az azt feldolgozó szektorok – gyenge teljesítményének köszönhető.
hvg.hu
2013. március 04., hétfő, 09:44
Egy háromperces videóban foglalta össze egy brit tinédzser honfitársai 2012 tíz legkedvesebb pillanatát. A videóban Lego-figurákkal játszatta el a különböző eseményeket.
hvg.hu
2013. január 17., csütörtök, 13:20
A tavalyi a tíz legforróbb év között volt globális szinten az átlaghőmérséklet szempontjából - közölte két, a klímafolyamatokat nyomon követő amerikai ügynökség.
MTI
2013. január 16., szerda, 10:56
Egy ország békeidőben önmagától nagyon nehezen tud tönkremenni. A görögöknek is tíz év kellett hozzá, és Gyurcsány is csak akkor bukott meg, amikor már a világgazdaság helyzete is nagyon rosszra fordult. A Véleményvezér évértékelője.
hvg.hu
2013. január 02., szerda, 15:09
Hentesek és kidobók végezhetik az agyműtéteket - írta a 2012-es Goldenblog hírkategóriáját győztese az év során. Ugyanebben az évben Matolcsy György ősmagyar agysebészetről értekezett. Hír és álhír között rohamosan zsugorodik a különbség. Az év a HírCsárda tükrében.
1 hozzászólás
hvg.hu
2013. január 01., kedd, 16:55
A valóság abszurditására egyre nehezebb rákontrázni, nem véletlen, hogy a 2012-es Goldenblog hír kategóriájának győztese - mind a zsűri, mind a közönség szavazatai alapján - a HírCsárda lett. De milyen volt a búcsúzó év a HírCsárda híreinek tükrében?
3 hozzászólás
hvg.hu
2012. december 31., hétfő, 17:55
Angela Merkel német kancellár szerint jövőre nehezebb lesz a gazdasági környezet, mint az idén volt, a nemzetközi gazdasági válság tovább tart.
MTI
2012. december 31., hétfő, 08:19
Növekedés helyett recesszió, az IMF helyett pedig Brüsszel. Elszaladó infláció, megszorítások, reálbércsökkenés, államosítások, kevesebb munkahely. És még a Malév is bedőlt. Ez történt 2012-ben a magyar gazdaságban.
hvg.hu
2012. december 29., szombat, 07:00
Tomori Zsuzsanna, a Ferencváros kézilabdázója lett a világ legjobbja egy internetes oldal szavazásán. A világ legjobb edzője a szavazatok alapján a magyar női válogatottat irányító norvég Karl-Erik Böhn lett.
hvg.hu
2012. december 28., péntek, 18:40
„2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét” – jelentette ki tavalyi évértékelőjében a miniszterelnök. Szerzőink megkísérelték összeszedni, hogy mi mindentől rugaszkodtunk el ebben az évben (a józan észt és a valóságot ezúttal nem számítva). Egy sikerekben gazdag év néhány jellemző momentuma.
hvg.hu
2012. december 28., péntek, 17:20
Az Instagram képmegosztó oldal is összegezte a 2012-es évet, és hogy mik voltak a leginkább dokumentált aktuális események.
hvg.hu
2012. december 27., csütörtök, 17:26
Az MSZP szóvivője szerint 2012 a tündérmese helyett a rémálom éve volt, nőtt a szegénységben élők száma. Török Zsolt az MTI-nek csütörtöki sajtótájékoztatója után azt mondta: a rémálom jövőre egy 850 milliárd forintos megszorítással folytatódik.
MTI
2012. december 27., csütörtök, 12:40
A Dallas Jockey-ja, a testőr több mint ügyfele, az első ember a Holdon - 2012-ben is sok hírességtől búcsúztunk el örökre, mostani összeállításunkban a külföldiekre emlékezünk.
9 hozzászólás
hvg.hu
2012. december 27., csütörtök, 12:05
Egy felmérés szerint a világ polgárainak többsége bízik abban, hogy 2013 jobb éve lesz, mint amilyen az idei volt.
MTI
2012. december 18., kedd, 18:55
A londoni olimpiától a Gangnam Style-on át Obamáig - a Twitter egy rövid videóban foglalta össze, mi történt idén a világban.
hvg.hu
2012. december 11., kedd, 19:00
Az előrejelzések szerint 2013-ban sem áll le a piaci pörgés, 800 millió új okostelefon találhat gazdára.
hvg.hu
2012. november 15., csütörtök, 09:00
Az Infiniti Emerg-e a márka első hatótáv-kiterjesztett, középmotoros, elektromos, sport koncepcióautója tekintélyes díjat nyert a Német Formatervezők Tanácsától.
hvg.hu
2012. augusztus 02., csütörtök, 17:13
Az asztaliteniszezők férfi egyes versenyében a magyar Zwickl Dániel továbbjutott dán ellenfele ellen.
hvg.hu
2012. július 28., szombat, 21:07
A GfK Hungária akciós újságok piacát vizsgáló Leaflet Monitora szerint a nyár első hónapjában jelentősen megugrott az alkoholtartalmú sörök és a ropogtatnivalók hirdetéseinek száma. A hirdetett termékkategóriák között a feldolgozott hústermékek szerepelnek messze a legtöbb hirdetésben.
hvg.hu
2012. július 24., kedd, 12:33
A korábbi 200-as olimpiai bajnok Tommie Smith úgy gondolja, hogy Usain Bolt képes lehet 9 másodperc alatt futni 100 méteren Londonban.
hvg.hu
2012. július 11., szerda, 21:05