VIDEÓK
A Fővárosi Törvényszék kiemelt jelentőségű üggyé minősítette és elnapolta a csütörtökre kitűzött első tárgyalást a hivatali visszaéléssel vádolt egykori APEH-vezetők ügyében.
MTI
2012. január 12., csütörtök, 17:20
Javult az adómorál a Művészetek Völgyében – legalább is ezt tapasztalták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei, akik többször is meglátogatták az idén a Kapolcsként emlegetett rendezvényt.
MTI
2011. augusztus 04., csütörtök, 15:04
Jóval több magánszemély és egyéni vállalkozó tartozik tartósan az adóhatóságnak most, mint 2010 végén, a tartósan adós cégeké ugyanakkor alig gyarapodott - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataiból. Önkormányzatok, iskolák ugyancsak halmoztak fel 100 millió forintnál nagyobb hátralékot, de a felszámolás alatt álló Hospinvest, a Herz Szalámigyár és Lang Györgyi is rajta van a feketelistán.
MTI
2011. július 28., csütörtök, 16:40
A főváros rendezné a BKV-megállók elnevezésének kérdését, az eddigi gyakorlatot ugyanis nem szabályozta semmi - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója szombaton. Várhatóan átnevezik az APEH-ről elnevezett trolimegállót is.
MTI
2011. március 19., szombat, 09:22
Újabb nevekből szemezget a Heti Válasz az szt-tisztek nyilvános listájáról.
MTI/Heti Válasz
2011. március 17., csütörtök, 08:28
Legkésőbb február 15-éig, jövő hét keddig lehet az egyszerűsített bevallás választásáról szóló 1053Ny számú nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) megküldeni. A február 15-ei határidő jogvesztő.
hvg.hu
2011. február 09., szerda, 14:49
Az adóhatóság a tavalyi kiemelt ellenőrzési feladatai közé sorolt őrző-védő cégeknél 6,6 milliárd forint adóelmaradást talált. Ez cégenként majdnem 40 milliós átlagnak felel meg - írja a hétfői Napi Gazdaság.
MTI/Napi Gazdaság
2011. február 07., hétfő, 06:08
A Független Hírügynökség értesülései szerint huszonhatra nőtt a székesfehérvári APEH-ügy gyanúsítottainak száma. A rendőrök múlt hét kedden hat hivatali dolgozót állítottak elő, közülük egyet vettek őrizetbe. A kihallgatások után két korábban meggyanúsított dolgozó is őrizetbe került.
Hírszerző/FH
2011. február 01., kedd, 09:49
Három egykori adóhivatali dolgozó adótitoknak minősülő adatokat adott ki pénzért vállalkozóknak.
MTI
2011. január 28., péntek, 11:43
A Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel: bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az ügyészség az APEH Nógrád Megyei Igazgatóságának hivatali visszaéléssel meggyanúsított osztályvezetője ellen.
MTI
2011. január 20., csütörtök, 15:24
A jelek szerint valaki - nem a nemzeti adóhatóság - gyorsan megvásárolta a Nav.hu domaint, és neki tetsző tartalmat helyezett el rajta meglehetősen igénytelen elrendezésben.
Hírszerző/hvg.hu
2011. január 07., péntek, 19:56
A nyilatkozatot annak kell kitöltenie és munkáltatójának átadnia, aki családi kedvezményt, adójóváírást vagy súlyos fogyatékosság után járó személyi kedvezményt akar igénybe venni. Nyilatkozat hiányában a magánszemélyek ezeket a kedvezményeket csak az adóbevallásukban, 2012 első felében érvényesíthetik.
Hírszerző/FH
2011. január 07., péntek, 17:49
Az önellenőrzés szabályaival eddig a cégek élhettek vissza, a 2011-es módosítást követően ez a lehetőség már az adóhatóság január elsejétől az APEH és VPOP együtt (NAV) kezében van. A kérdés csupán az, hogy él-e majd a törvény adta jogával.
hvg.hu
2011. január 03., hétfő, 12:05
Tízezer forinttal több adót fizetett az APEH-nak évekkel ezelőtt, de hiába vár arra, hogy az adóhivatal visszatérítse azt. Mit tehet? Hogyan és honnan tölthető le a túlfizetés visszaigényléséhez szükséges nyomtatvány?
hvg.hu
2010. december 30., csütörtök, 11:13
Változások lesznek a biztosítottak körében jövőre, és módosulnak a biztosítás szüneteltetésének szabályai is - hívja fel a figyelmet az APEH.
MTI
2010. december 30., csütörtök, 08:10
Az adózói folyószámlákon december 23-tól új információval találkoznak az adóhatóság ügyfelei, az átvezetési kérelmek beérkezési dátumával - tette közzé az APEH a honlapján.
MTI
2010. december 30., csütörtök, 07:03
A január 1-jével létrejövő új adóigazgatási szervezet dolgozóit a végleges szolgálati igazolványok elkészültéig ideiglenes dokumentumokkal látják el, amelyek azonban csak a korábbi igazolványokkal együtt lesznek érvényesek.
MTI
2010. december 29., szerda, 16:12
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) a január 1-től létrejövő egységes szervezetben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban (NAV) is hasonló hierarchiában működik majd, mint ma, így lesznek központi, középfokú és alsó fokú szervek. Az új szervezet költségvetése 3,5 milliárd forinttal haladja meg az elődszervezetek idei együttes büdzséjét, de az illetékesek szerint ez megtérül majd a hatékonyság emelkedésében .
MTI
2010. december 29., szerda, 14:54
Kevesen tudják, de a hatályos adóigazgatási szabályok szerint az APEH-revizor eljárása során bárkit megbilincseltethet és elővezettethet, aki nem jelenik meg az idézésen és utólag sem igazolja távollétét. Nemcsak az adózó, de annak képviselője, illetve alkalmazottja is elővezettethető. Csakhogy az igazolt hiányzás hivatalos feltételei nem ismertek, az adóhatóság egyedileg bírálja el az egyes eseteket.
hvg.hu
2010. december 28., kedd, 17:19
Az APEH átalakulása kapcsán a készpénzátutalási megbízásokon szereplő számlaszámok nem változnak, ezért a Magyar Posta Zrt. továbbra is elfogadja a korábbi APEH megnevezést tartalmazó csekkeket a befizetések teljesítésére - tette közzé az adóhatóság honlapján.
MTI
2010. december 27., hétfő, 20:44