VIDEÓK
Alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt a törvényi passzust, amely szerint a bíróságnak meg kell szüntetnie az állami alapítványokat, ha az alapító ezt arra hivatkozással kéri, hogy az alapítvány feladatát más szervezet hatékonyabban tudja végezni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól úgy reagáltak, hogy a döntést tudomásul veszik.
MTI
2012. május 17., csütörtök, 14:58
Amerikai részleget nyitottak a lányuk nevét viselő alapítványnak Amy Winehouse szülei New Yorkban. Az ünnepség a Joe's Pub nevű szórakozóhelyen volt, ahol a néhai énekesnő először lépett fel az Egyesült Államokban, öt évvel ezelőtt.
MTI
2012. április 12., csütörtök, 21:04
Paul Allen, a Microsoft cég társalapítója 300 millió dollárt adományozott a nevét viselő agykutatással foglalkozó alapítványnak, az agy működését és a szervhez kapcsolódó betegségeket vizsgáló kutatások szélesítéséhez.
MTI
2012. március 24., szombat, 15:57
Több tízmillió forintnyi szponzorpénzzel támogatta Bajnai Gordonék alapítványát a Clinton-közeli Center for American Progress – egyebek mellett ez derült ki abból az interjúból, amelyet a Heti Válasznak adott Szigetvári Viktor, az alapítvány kurátora.
Heti Válasz Online
2012. február 15., szerda, 13:15
Idén már harmadik éve ajánlja fel jótékony célra a forgalomban elhasználódott bankjegyek megsemmisítése során keletkező bankjegybriketteket a Magyar Nemzeti Bank. A volt pénzeket a Miskolci Autista Alapítvány használja fűtésre.
hvg.hu
2012. február 10., péntek, 09:31
Uniós alapítványi forma megteremtésére tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy "megkönnyítse az alapítványok számára a közhasznú tevékenységek támogatását az unió teljes területén".
MTI
2012. február 08., szerda, 13:50
Sergey Brin, a Google internetóriás társalapítója és felesége, Anna Wojcicki 500 ezer dolláros adománnyal segítik a Wikipedia internetes enciklopédát.
Szóljon hozzá
MTI
2011. november 20., vasárnap, 15:09
Elárverezik Amy Winehouse ruháját, amelyben a Back to Black című albuma borítóján látható. Az aukciót november 29-én tartják Londonban, a licit jótékony célokat szolgál: a befolyó összeget a júliusban elhunyt brit énekesnő emlékére létrehozott alapítvány kapja.
MTI
2011. november 09., szerda, 09:36
A hajléktalanokat segítő szervezetek pénzhiánnyal küszködnek, a munkatársak az enyhe télben bizakodnak. A vidéki városokban a most még működő diszpécserrendszer is megszűnhet, a Hajléktalanokért Közalapítvány ugyanis nem tudja őket finanszírozni. Ha nem lesznek diszpécserek, nem lesz hova befutniuk az esetleges lakossági bejelentéseknek, ami még több hajléktalan kihűlését eredményezheti.
1 hozzászólás
Bakos Dalma
2011. október 26., szerda, 16:52
Egy koraszülött gyermekek szállításával foglalkozó alapítvány vezetőjének sikkasztási ügyében hozott elsőfokú ítéletet helyezett hatályon kívül pénteken a Pécsi Ítélőtábla eljárási hiba miatt.
MTI
2011. szeptember 30., péntek, 16:38
Nyolcvankét évesen elhunyt Dan David romániai születésű nemzetközi üzletember, akinek alapítványa évente három személyt tüntet ki 1-1 millió dolláros (körülbelül 198 millió forintos) díjjal kimagasló tudományos és művészeti teljesítményért.
MTI
2011. szeptember 06., kedd, 21:05
Legalább egy megrázó történetet mind hallottunk már a családon belüli erőszak kapcsán. A verés vagy a molesztálás sajnos elég ismert fogalom, de azt kevesebben tudják, hogy pusztán a szavak is elegendőek a terrorhoz, amelyek szintén súlyos sebeket hagyhatnak bennük. Mit lehet tenni ilyenkor?
life-style.hu
2011. július 31., vasárnap, 22:27
Alapítványt hozna létre Mitch Winehouse, a szombaton elhunyt brit énekesnő, Amy Winehouse édesapja, hogy így segítsék azokat, akik évek óta alkohol- vagy drogfüggők.
hvg.hu
2011. július 27., szerda, 12:15
Egy ismeretlen személy felvásárlási akciója miatt hiúsult meg a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kecskeosztása a mezőkovácsházai kistérségben. A tenyésztőnél kétezer forintos felárral vásárolták fel az összes állatot – közölte az alapítvány pénteken.
MTI
2011. július 22., péntek, 18:17
A minap arról cikkeztek a lapok, hogy államosítják az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot, az iskolát működtető magánalapítvány szerepét egy non-profit kft. veszi át. Sokan kongatják a vészharangot, ám megszűnésről nincs szó, viszont tény, hogy egyelőre még az alapítvány leendő jogutódjának feladatköre sem tisztázott. A jelenlegi helyzetről Horn Györgyöt, az AKG pedagógiai vezetőjét kérdeztük.
László Éva Lilla
2011. június 07., kedd, 18:30
Bajnai Gordon újságírók jelenlétében egy budai szállodában mutatta be kedden este Haza és Haladás nevű alapítványát - írja az Index.
2011. május 18., szerda, 08:08
A vádlottak a hátrányos helyzetű családok munkához jutását segítő csaknem 14 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás egy részét - 1,4 millió forintot meghaladó összeget - jogosulatlanul számoltak el.
MTI
2011. április 12., kedd, 18:18
Ivády Gábor független országgyűlési képviselő alapítványt hoz létre a médiatörvény alapján megbírságolt médiumok támogatására.
MTI
2011. január 04., kedd, 12:08
Az Avatar című filmben megismert technológiával ültetné át a filmvászonra Roland Emmerich német filmrendező Isaac Asimov Alapítvány-trilógiájának első kötetét, a sci-fi irodalom egyik legnagyobb sikerét.
Szóljon hozzá
MTI
2010. február 12., péntek, 15:57
Sajátos módszert dolgozott ki egy jótékonysági alapítvány azért, hogy bevételre tegyen szert: a szervezet országszerte területi képviselőket alkalmaz, akik az alapítványnak gyűjtött adomány harminc százalékát jutalékként zsebre tehetik. A nagy segélyszervezetek etikátlannak tartják ezt a módszert - ismerteti a szombati Népszabadság.
hvg.hu
2010. január 23., szombat, 10:24