VIDEÓK
Romániát is bírálja az Amnesty International a romák hátrányos megkülönböztetése miatt - derül ki a szervezet a tavalyi évre vonatkozó összegző jelentéséből.
MTI
7 órája
A magyar kormány nem ért egyet az Amnesty International (AI) május 23-án bemutatott éves jelentésében Magyarországot érintő megállapításaival - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amely részletes közleményében tételesen ad választ a szervezet által felvetett aggályokra.
hvg.hu
2012. május 24., csütörtök, 10:48
Tavaly Magyarországon is érezhető volt a társadalmi elégedetlenség fokozódása, amelyet a kormány sorozatos, az emberi jogok és a jogbiztonság szempontjából aggályos intézkedései váltottak ki - közölte az emberi jogok helyzetéről szóló idei nemzetközi jelentésében az Amnesty International (AI).
hvg.hu
2012. május 24., csütörtök, 08:18
Az ukrán kormánynak sürgős rendőrségi reformokat kell kezdeményeznie még a hamarosan kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság előtt, különben az ukrajnai mérkőzésekre látogató szurkolók is veszélybe kerülnek "az ellenőrzés alól kicsúszott" ukrán rendőri erők részéről - áll az Amnesty International (AI) hétfőn Londonban kiadott állásfoglalásában.
MTI
2012. április 30., hétfő, 19:05
Az Amnesty International felszólította az Európai Unió tagállamait, hogy vállaljanak kötelezettséget saját szerepvállalásuk kivizsgálására az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos repülőjáratainak fogadásában, illetve a foglyok kínzásában.
MTI
2012. március 27., kedd, 13:45
Összességében tovább erősödött a globális tendencia a halálbüntetés eltörlésére: egy évtized alatt a harmadával csökkent az ezen büntetési módot alkalmazó országok száma - olvasható az Amnesty International (AI) ma bemutatott éves halálbüntetés-jelentésében. A beszámoló szerint a kivégzéseket még gyakorló országokban azonban ijesztő mértéket öltött a halálbüntetés alkalmazása 2011-ben.
hvg.hu
2012. március 27., kedd, 09:51
A legkegyetlenebb kínzásoknak vetik alá Szíriában az őrizetbe vett rendszerellenes felkelőket – derül ki az Amnesty International jelentéséből.
MTI
2012. március 14., szerda, 07:23
A film békedíjat és az Amnesty International jogvédő szervezet díját is elnyerte Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.
MTI
2012. február 18., szombat, 14:32
Üdvözölte az Amnesty International nevű nemzetközi emberi jogvédő szervezet csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülésén Magyarországról aznap elfogadott állásfoglalást.
MTI
2012. február 16., csütörtök, 21:31
Összeköti az 50-es szám Bob Dylant és az Amnesty International (AI) emberjogi szervezetet: a zenész fél évszázada írt alá szerződést a Columbia lemezkiadóval, a jogvédő csoport pedig akkor alakult. Utóbbi évfordulót ünneplik az előadó dalait tartalmazó négylemezes kiadvánnyal, amelyen világhírű zenészek éneklik Dylan slágereit.
MTI
2012. január 18., szerda, 10:23
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerint a magyar médiaigazgatás mindennapi gyakorlatával és a médiatörvénnyel kapcsolatban is súlyos tévedéseket tartalmaz az a levél, amelyet hétfőn Nicolas Beger, az Amnesty International európai igazgatója küldött az Európai Bizottságnak.
MTI
2012. január 17., kedd, 21:59
Az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő szervezet szerint az Európai Bizottságnak sürgősen rá kell szorítania Magyarországot arra, hogy új alkotmánya és törvényei legyenek összhangban az uniós emberi jogi normákkal.
MTI
2012. január 16., hétfő, 19:01
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint az Amnesty International nem az új alaptörvénnyel, hanem a természetjoggal, az élet természetes rendjével áll vitában, amikor bírálja, hogy az új alkotmány a házasság intézményét mint kifejezetten férfi és nő közötti életközösséget határozza meg - közölte a KDNP ifjúsági szervezete szerdán.
MTI
2012. január 04., szerda, 12:35
Nemzetközi és európai emberi jogi normákat sért a január 1-jén életbe lépett új magyar alkotmány - közölte az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet, amely hétfőn megismételte az alkotmány elfogadása után, áprilisban közzétett álláspontját.
hvg.hu
2012. január 02., hétfő, 11:27
Az Amnesty International (AI) élesen bírálta, hogy Iránban halálra ítélik és kivégzik a kábítószercsempészeket.
MTI
2011. december 15., csütörtök, 20:52
A tüntetők, az újságírók és az őrizetesek elleni erőszakos rendőri fellépés beszüntetésére szólította fel az orosz hatóságokat szerda esti felhívásában az Amnesty International.
MTI
2011. december 08., csütörtök, 06:39
Az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult két nemzetközi emberjogi szervezet a szíriai rendszerellenes tüntetések vérbe fojtása miatt.
MTI
2011. november 29., kedd, 07:14
Az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet szerint jó irányba mutat a nemzeti stratégia és támogatható törekvéseket tartalmaz, mégis hiányos.
hvg.hu
2011. november 24., csütörtök, 17:33
Az Amnesty International európai igazgatói most először tartják Magyarországon a félévente rendezett tanácskozásukat. A magyar kormányt arra kérik, hogy tegyen meg minden szükséges lépést azért, hogy hatékonyan végrehajtsa az elfogadott ajánlásokat, hozzon intézkedéseket a hátrányos megkülönböztetés és a rasszizmus leküzdésére, és biztosítson megfelelő, és egyenlő védelmet minden ember számára Magyarországon.
hvg.hu
2011. november 04., péntek, 13:09
Bírálta az Egyesült Államokat, Oroszországot és tizenöt másik európai országot, köztük Ausztriát, Bulgáriát és Csehországot is az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet, mert szerinte ezek az államok fegyverexportjukkal hozzájárultak arab országokban kirobbant tiltakozások elfojtásához.
MTI
2011. október 19., szerda, 08:45