VIDEÓK
Három szivattyúval dolgoznak, hogy a Bódva mentett oldaláról beemeljék a vizet a mederbe, és ügyelnek arra, hogy a víz ne érje el az épületeket.
MTI
2011. március 19., szombat, 18:57
Több borsodi településen még mindig nem kapták meg a tavalyi árvízi védekezés költségeit, annak ellenére, hogy az állam azt ígérte, mindent térít. A településeknél működési nehézséget okoz a pénz hiánya.
Hírszerző/FH
2011. január 24., hétfő, 17:47
Az edelényi MSZP elnöke Orbán korábbi ígéretét hajtaná be a kormányfőn.
MTI
2010. december 16., csütörtök, 13:22
Szivattyúznak és további ezer homokzsákot készítenek elő a Borsod megyei Szendrőben, ahol a Bódva magas vízállása miatt három ingatlan került veszélybe. Edelényben készenlétben vannak a folyó árhulláma miatt.
MTI
2010. december 11., szombat, 12:44
A Tisza Tokaj alatti szakaszán másodfokú készültséget rendelt el az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Hírszerző/FH
2010. december 11., szombat, 10:15
Három házat veszélyeztet közvetlenül a Bódva áradása a Borsod megyei Szendrőben, ahol csütörtök reggel óta homokzsákokkal és szivattyúkkal védekeznek. A folyó elöntötte a Tornaszentandrás felé vezető utat is.
Szóljon hozzá
MTI
2010. december 09., csütörtök, 10:29
Tetőzött keddre virradóra a Sajó és a Bódva, a folyók felső szakaszán azóta már apad a vízszint, a középső és alsó szakaszokon azonban még áradó jellegű vízállásokat mérnek.
MTI
2010. november 30., kedd, 09:22
Az idei nagy árvizek után új víztározókat építenének ötmilliárd forintért a Sajón és a Bódván - jelentette be Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára Felsőzsolcán a Kossuth Rádió tudósítása szerint. Felsőzsolca védelmét pedig az M30-as autópályába épített átereszek szolgálnák, további egymilliárd forintért.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2010. július 30., péntek, 09:30
Tovább apad a Sajó, a Bódva és a Hernád, az elmúlt 24 órában a folyók vízgyűjtő területein számottevő csapadéktevékenység nem volt - mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályvezetője szombaton az MTI-nek.
MTI
2010. június 12., szombat, 16:23
Megkezdődik a kárfelmérés Borsod-Abaúj-Zemplén megye árvíz sújtotta településein; Ódor Ferenc (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke a lakhatás feltételeinek megteremtését nevezte elsődlegesnek pénteki sajtótájékoztatóján Miskolcon.
MTI
2010. június 11., péntek, 15:41
Apad a Bódva a Borsod megyei Szendrőben és Edelényben is, mindkét településen látható módon húzódik vissza az utcáról az áradat. Eközben a Duna tetőzését várják este Budapesten, a folyó szintje a fővárosnál 819 centiméter volt a délután 2 órai mérés alapján. A fővárosban továbbra is intenzív a védekezés, lakóövezetek nincsenek veszélyben.
Szóljon hozzá
MTI
2010. június 07., hétfő, 20:09
Elsodort egy motorcsónakot a Bódva szombaton a Borsod megyei, árvíz sújtotta Edelényben, a csónakban négy tűzoltó ült, őket markolókanalas járművekkel mentették ki a vízből.
MTI
2010. június 05., szombat, 23:58
Az árvíz miatt félpályás és teljes útlezárások nehezítik a közlekedést Nógrádban, de számos út továbbra is járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.
MTI
2010. június 05., szombat, 10:37
Folyamatosan frissülő galériánkban számolunk be az árvíz elleni küzdelemről Borsod megyében, ahol a folyók áradása több száz lakóházat veszélyeztet, s több ezer ember kitelepítéséhez vezetett.
61 hozzászólás
2010. június 04., péntek, 20:26
Lezárták Szalonnán a Bódva híd utáni utat a hatalmas vízátfolyás miatt, ezért megközelíthetetlenné vált számos település Szlovákia felé Borsodban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság az MTI-vel csütörtök éjszaka.
MTI
2010. június 03., csütörtök, 23:34
Tetőzik a Sajó a Borsod megyei Sajópüspökinél, a Bódva még árad, a Hernád vízszintje is ütemesen emelkedik.
MTI
2010. június 02., szerda, 21:24
Plusz háromrétegnyi homokzsákot raknak a már meglévő töltésmagasításokra a Borsod megyei Edelény gátján, ahol két héttel ezelőtt tartósan magas, rekordvízállást tartottak a töltések.
MTI
2010. június 02., szerda, 13:59
Szivattyúznak, homokzsákokkal készülnek az árra a Bódva menti településeken, a Borsod megyei Szalonnán egy családot már ki kellett költöztetni. Észak-Magyarországon még több víz jön.
MTI
2010. június 02., szerda, 00:02
Több mint egymillió homokzsákot használtak fel eddig az árvízi védekezéshez a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén.
MTI
2010. május 19., szerda, 08:25
Edelényben a helyi védelmi bizottság döntése szerint mindenre felkészülnek, egy esetleges gátszakadásra vagy nagyobb átfolyásra is, mert akár ezer ember kitelepítésére is sor kerülhet - mondta Molnár Oszkár, a település független polgármestere a védelmi bizottság ülése után újságíróknak.
MTI
2010. május 18., kedd, 18:19