MTI Vállalkozás

Német lap: Orbánnak a kínai üzlet több egy vasútvonalnál

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív német lap a Belgrád–Budapest-vasútvonal korszerűsítésével, illetve Kína és a kelet- és közép-európai térség 16 országának budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Hozzáfogtak a korszerűsítéshez a méregdrága szerb-magyar vasútvonal szerbiai részén

A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújítása és korszerűsítése után az ígéretek szerint 3,5 órára csökken a menetidő a két főváros között, valamint fellendülhet a teherforgalom. A beruházást a költségei miatt sokan bírálják. A szerbiai szakasz egy részein 200 kilométer/órával is mehetnek majd a vonatok, és a vonalon nem lesznek átkelők, csak alul- és felüljárók.

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Üzletelünk Kínával, de mi hasznunk belőle?

Nem aratott osztatlan sikert a pekingi kormány 16+1 programja, amelynek a keretében kelet-közép-európai országokban indítanak beruházásokat, és amelynek a csúcstalálkozóját hétfőn tartják Budapesten. Magyarország persze ebben is kivétel.

hvg.hu Gazdaság

És akkor 3,5 millióan tengődtek Magyarországon

Élesítette az atomfegyvert Magyarországgal szemben az EU. A lakosság harmada még mindig a létminimum alatt él, a gáz ára nálunk drágult a legjobban. Hatcsillagos szálloda lesz Etyeken, a mezőkövesdi foci pedig szárnyal. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

MTI / Inforádió Gazdaság

Megjött az első kínai tehervonat. De minek?

Szalag, taps, zászlólengetés is volt a csepeli Szabadkikötőben az első kínai teherszállító vonat megérkezésekor. A kormány és a kínaiak reménye szerint ez egy fellendülő kapcsolat kezdete.

hvg.hu Gazdaság

Kína nagyon aggódik a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt

A magyar kormány gyors együttműködése sem vitte előre a Budapest - Belgrád vasútvonal miatti kötelezettségszegési eljárást, ami miatt a befektető kínai fél magyarázatot követel. A Magyar Nemzet birtokába került külügyminisztériumi dokumentumból kiderül: Magyarország Kína beavatkozását javasolja az ügybe.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Ráöntené a pénzét régiónkra Kína

Közép- és kelet-európai befektetési alapot hoztak létre, a magyar kormánnyal a napokban alapítottak közös vasúttársaságot a Budapest-Belgrád vonal felújítására. A vasúti projekthez óriási hitelt folyósítanak.

hvg.hu Gazdaság

Kötelezettségszegési eljárás lehet a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztéséből

Akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat az Európai Bizottság a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztése miatt – állítja a Magyar Nemzet. A lap szerint a testület azért kezdte meg az eljárás előkészítését, mert erősen vitatható, hogy megtérül-e az 550 milliárd forintosra becsült beruházás, és gondok lehetnek a finanszírozási modellel is.

MTI Gazdaság

Egyre közelebbi cél a Budapest-Belgrád vasútvonal

Három előkészítési munka kezdődik meg a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal korszerűsítésének ügyében miután a magyar, a szerb és a kínai fél szerdán Belgrádban aláírta az erre vonatkozó együttműködési tervet.

1 2

A címlapról ajánljuk