hvg.hu/MTI Itthon

Vargáék tanulmányozzák a strasbourgi ítéletet

Egyelőre csak tanulmányozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által a 98 százalékos különadóval összefüggésben hozott ítéletét – közölte a tárca. A kormánynak három hónap áll rendelkezésére a fellebbezésre.

MTI Világ

Tisztáznia kell Szerbiának az eltűnt csecsemők rejtélyét

Az Emberi Jogok Európai Bírósága arra kötelezte keddi ítéletében Szerbiát, hogy tisztázza azoknak a csecsemőknek a sorsát, akik évtizedekkel ezelőtt állítólag meghaltak születésük után állami kórházakban, de gyaníthatóan illegálisan örökbe adták őket.

MTI Itthon

Kínzás miatt elmarasztalta Magyarországot Strasbourg

Tizenhatezer euró nem vagyoni jellegű kártérítés és 2150 euró perköltség megfizetésére kötelezi Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön hozott ítélete, amely szerint a magyar hatóságok több ponton is megsértették a csak H. Z. monogrammal azonosított, súlyos testi és szellemi fogyatékkal élő panaszos jogait.

MTI Itthon

Döntöttek Strasbourgban: Magyarország kártérítést fizet

Tízezer euró kártérítés és 3350 euró perköltség megfizetésére kötelezi a magyar államot az Emberi Jogok Európai Bíróságának szerdán született, egyelőre nem jogerős ítélete egy 2006-os rendőri igazoltatás során történtek miatt – tudatta közleményében a strasbourgi bíróság.

MTI Itthon

Az LMP örül a strasbourgi elmarasztaló ítéletnek

Az LMP szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a magyar államot elmarasztaló ítélete után perek sora következhet a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátása ügyében.

hvg.hu Világ

Döntöttek Strasbourgban: kártérítést kap egy kirúgott magyar közszolga

Elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága és igazat adott annak a magyar kormánytisztviselőnek, akit indoklás nélkül bocsátottak el állásából 2010 szeptemberében egy olyan jogszabály alapján, amelyet később az Alkotmánybíróság megsemmisített. Az államnak hatezer eurós nem vagyoni kártérítést és háromezer eurós eljárási költséget kell fizetnie.

hvg.hu Világ

Magyar nőnek ítéltek meg kártérítést Strasbourgban

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának keddi döntése alapján Magyarországnak 5150 eurós (hozzávetőleg másfél millió forintos) kártérítést kell fizetnie Kalucza Matildnak, mert a magyar hatóságok nem hoztak hatékony intézkedéseket a nő védelmére erőszakos volt élettársával szemben.

MTI Világ

Elkobzott lakások: újabb haladékot kér Románia

Újabb féléves haladékot kért a román kormány az Emberi Jogok Európai Bíróságától a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos jogorvoslat működőképessé tételéhez - közölte kedden Dan Suciu kormányszóvivő.

MTI Sport

Emberjogi bírósághoz fordul az olasz bundabotrány főszereplője

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Luciano Moggi, a Juventus korábbi főigazgatója és a 2006-os olasz bundabotrány főszereplője, miután az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) szerdán elutasította fellebbezését, így érvényben marad örökös eltiltása a futballtól.

MTI Itthon

Vörös csillag-per: a magyar államnak fizetnie kell Fratanolo Jánosnak

Jogerőre emelkedett az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a Fratanolo-ügyben, vagyis a magyar államnak ki kell fizetnie Fratanolo Jánosnak megítélt kártérítést és perköltséget, miután a bíróság nagykamarája elutasította a magyar állam fellebbezését - tájékoztatta az MTI-t szerdán Magyar Gábor ügyvéd.

MTI Világ

Súlyos kártérítést fizet bevándorlóknak az olasz kormány

Olaszországnak fejenként tizenötezer euró kártérítést kell fizetnie bevándorlóknak, miután az az emberi jogok megsértéseként értékelte a római kormány bevándorlási politikáját. Az olasz sajtó történelminek és precedens nélkülinek nevezte a strasbourgi ítéletet.

1 2 3 4 5 6 7

A címlapról ajánljuk