VIDEÓK
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén. A kilenc feljelentésből 8 hűtlen kezelés miatt történt, egy feljelentés pedig sikkasztás elkövetésének alapos gyanúja miatt született.
MTI
2012. május 07., hétfő, 20:18
Nagyon szűk az a kör, akik kaphatnak lakáshitelt – tudta meg az azenpenzem.hu. Más bankok felszámolják az ügynöki kapcsolataikat vagy visszatérnek jelzáloghitelezési piacra. Akinek pedig van pénze lakást venni, az a készpénzes fizetést választja.
hvg.hu
2012. május 04., péntek, 11:36
Vége a Malévnak, a megüresedett helyre rárepülnek a konkurensek, az utasok nagy része pedig fut a pénze után. A borús héten a forint legalább erősödni tudott, és emelkedett a hazai tőzsde is. Képviselőink bevallották vagyonukat, Lázár pedig folytatta háborúját az Erste ellen. A héten megkaptuk az első fizetésünket, amit az idei szabályok szerint számoltak el: akinek átlag alatti a bére, annak bérkompenzáció nélkül csökken a nettója. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
9 hozzászólás
hvg.hu
2012. február 05., vasárnap, 17:05
Miközben a magyar gazdaságban számos új projekt, beruházás zajlik januárban, addig néhány nagyobb cég - részben az Orbán-kormány gazdaságpolitikája miatt, részben az általános válsághelyzet miatt - leépítéseket határozott el, illetve leállította néhány fejlesztését.
Szegő Iván Miklós
2012. február 02., csütörtök, 10:21
A legnagyobb magyarországi államadósság kitettséggel rendelkező bankok között van az Erste és a Raiffeisen is - írta hétfőn a Börse-Express nevű pénzügyi hírportál elemzőkre hivatkozva. Az Európai Bankfelügyelet (EBA) tavaly szeptemberi adatai alapján számítva a kitettséget a Deutsche Bank elemzői úgy látják, hogy a bankok között a belga KBC 4,2 milliárd eurós abszolút kitettsége lehet a legnagyobb Magyarországgal szemben.
MTI
2012. január 09., hétfő, 18:48
Közzétette az Erste azoknak a fiókoknak a listáját, amelyeket januártól bezár. A 41 bankfiókból 18 Budapesten található.
MTI
2011. december 30., péntek, 13:26
A legnagyobb forgalmat lebonyolító társaságként az év kereskedője a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Erste Befektetési Zrt. lett az összforgalom 17 százalékával, a médiadíjat pedig a Jazzy Rádió "Millásreggeli" című műsorának csapata kapta meg - közölte a BÉT csütörtökön.
MTI
2011. december 08., csütörtök, 11:53
A magyarországi hitelezési aktivitást, így a hazai gazdasági növekedés alakulását is befolyásolhatja, hogy az osztrák felügyeleti szervek új fenntarthatósági irányelveket dolgoztak ki azoknak a bankoknak, melyeknek leányvállalataik révén Közép- és Délkelet-Európában vannak érdekeltségeik.
2 hozzászólás
hvg.hu
2011. november 23., szerda, 12:00
Tízmillió forintra bűntette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az Erste Bankot a végtörlesztéses űrlapjuk miatt.
hvg.hu
2011. október 28., péntek, 12:17
Az osztrák pénzintézet Erste Group - rendkívüli tételek miatt - 973 millió eurós konszolidált nettó veszteséget könyvelt el a januártól szeptemberig terjedő időszakban, az előző év hasonló időszakában még 633,8 millió euró nyereséget ért el a bankcsoport - közölte az Erste pénteken.
MTI
2011. október 28., péntek, 08:56
Fájdalmas lesz a kedvezményes végtörlesztés a bankoknak, és ez fájni fog a gazdaságnak is, mert így nem lesznek képesek finanszírozni a cégeket. A pénz ugyanis oda megy, ahol a legtöbbet tud keresni. Ezt állapították meg a bankvezérek a Budapesti Gazdasági Fórum 2011 című konferencián.
hvg.hu
2011. október 27., csütörtök, 14:22
A fővárosi önkormányzat két részletben, öt-öt milliárd forintos hitelkeretre kért ajánlatokat a 2011-es költségvetésében jóváhagyott, éven túli lejáratú hitelkeretei biztosítására. A tendert az OTP és az Erste nyerte meg - írta a Napi Gazdaság csütörtökön az uniós közbeszerzési értesítő alapján.
MTI
2011. október 27., csütörtök, 06:13
Miközben a legátfogóbb adatokkal rendelkező Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete még nem publikálta a számokat, az azenpenzem.hu pénzügyi oldal közzétett néhány saját gyűjtésű adatot arról, hogy a bankoknál hányan éltek eddig a végtörlesztés lehetőségével.
25 hozzászólás
hvg.hu
2011. október 25., kedd, 12:16
Kétéves mélypontra esett az Erste és a Raiffeisen jegyzése hétfőn a bécsi kereskedésben.
hvg.hu
2011. szeptember 12., hétfő, 10:39
Nyomul az Erste a faktoringpiacon: megszerezte a Magyar Factort, és a versenyhivatali engedélynek köszönhetően a piaci második legnagyobb szereplője lesz.
hvg.hu
2011. július 22., péntek, 14:17
Megkezdődtek az állami nyugdíjrendszerbe visszalépettek számára a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetései. Az egyes pénztárak határidői eltérői lehetnek, az AXA holnap, az Erste július 27-én kezdi meg a kifizetéseket.
hvg.hu/MTI
2011. július 21., csütörtök, 15:54
Kritikával illette az osztrák Erste Group elnök-vezérigazgatója a magyar kormánynak azt a tervét, hogy meghatározott forint árfolyamon rögzítené a svájci frank alapú lakáshitelek törlesztőrészletét.
MTI
2011. április 06., szerda, 16:03
Szemlélet- és vezércsere zajlik a hazai kereskedelmi bankoknál. A magyar csúcsbankárokat rendre külföldiek váltják, méghozzá úgy, hogy a kreatívnak és autonómnak ismert helyi vezetők utódjául afféle rendőri szerepkört betöltő, elődjüknél jóval kevésbé kockázatvállaló idegenlégiósok érkeznek - írja csütörtökön megjelenő számában a Figyelő.
MTI
2011. március 30., szerda, 18:06
Az idei harmadik negyedévben még nőtt a banki alkalmazottak száma Magyarországon, a negyedik negyedben viszont két nagyobb kereskedelmi bank is jelentős létszámleépítést tervez - számol be a Világgazdaság.
MTI/Világgazdaság
2010. december 13., hétfő, 05:38
Bár az utóbbi egy évben fokozatosan javultak a bankok forrásszerzési költségei, ez nemigen érződik a frankhitelek kamatán. Csupán az Erste jelentette be, hogy frankalapú lakossági jelzáloghiteleinek kamata már a pénzügyi válság kiteljesedése előtti szintre mérséklődött.
MTI
2010. március 29., hétfő, 10:28