VIDEÓK
Az egykulcsos adót és a kormány "nem megszorító politikáját" védte Matolcsy György költségvetési és számvevőszéki bizottsági meghallgatásán. A nemzetgazdasági miniszter szerint reális lehetőség van idén a gazdasági növekedésre. Az ellenzéki képviselők kemény kérdéseket tettek fel, Szijjártó pedig Matolcsy védőügyvédjeként viselkedett.
hvg.hu
2012. január 26., csütörtök, 15:56
Orbán Viktor gyakorlatilag feltartott kézzel jött ki a Barrosóval folytatott találkozóról. Két, egyébként elsősorban szimbolikus, de valószínűleg a többihez hasonlóan bukásra ítélt ügyben még kitart a kormányfő, ám a decemberi harci hév látványosan a múlté - írja csütörtöki posztjában a Véleményvezér blog.
hvg.hu
2012. január 26., csütörtök, 08:25
A magyar kormány számai mást mutatnak a költségvetés hiányáról, mint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számításai. Ezt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője mondta szerdán az m1 Az Este című műsorában, kitérve arra is, hogy "a kormány eddigi gazdaságpolitikája és a miniszter, aki azt végrehajtotta, rendkívül sikeres".
MTI
2012. január 26., csütörtök, 05:28
A nyersolaj világpiaci ára 20-30 százalékkal emelkedhet a jelenlegi szintről abban az esetben, ha Irán leállítaná az energiahordozó exportját az amerikai és az európai uniós szankciók miatt - ismertette számításait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán.
MTI
2012. január 25., szerda, 18:17
Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki megállapodást szeretne az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal Magyarország pénzügyi támogatásáról, szerdán kijelentette, hogy bármilyen szükséges jogi változást keresztül tud vinni a parlamentben a jövő hónap végéig - jelentette a Dow Jones.
MTI
2012. január 25., szerda, 16:49
Az idei hiány a tervezettet 1-1,5 százalékkal lépheti túl, az adórendszer elhibázott, a végtörlesztés rengeteg kárt okozott és az IMF-hitelkérelem bejelentése után is egy sor, a költségvetést aláásó intézkedés született - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerda délután publikált országjelentését akár úgy is lehet olvasni, hogy miért nem adnának szívesen pénzt egy ilyen országnak.
60 hozzászólás
hvg.hu
2012. január 25., szerda, 15:10
Vezető európai lapok kedd esti és szerdai kommentárjaiban Orbán Viktor brüsszeli látogatása, illetve Budapest és Brüsszel viszonya a fő téma.
MTI
2012. január 25., szerda, 13:40
Bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutalap (IMF) és az Európai Unió (EU), valamint Magyarország kormánya között a keddi fejlemények tükrében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjújában. A kormányfő hozzátette: nem maradt olyan kérdés, amelyben a magyar kormány és az Európai Bizottság ne értené egymás álláspontját. Hangsúlyozta: egyetlen vitatott pontot sem tekint tabunak, de találkozójukon azt kérte José Manuel Barrosótól, hogy az Európai Unió valamennyi kifogását érvekkel támassza alá.
MTI
2012. január 25., szerda, 12:29
A Csehországra eső 3,5 milliárd eurónyi hányad helyett Prága csupán 1,5 milliárd euróval járulna hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelezéséhez az uniós adósságválság megoldása érdekében - olvasható egy cseh sajtójelentésben.
MTI
2012. január 24., kedd, 18:37
A világgazdaság növekedése 2012-ben 3,75 százalékos lesz, az eurózóna pedig "enyhe recesszióba" kerül - derült ki a Nemzetközi Valutaalap kedden nyilvánosságra hozott előrejelzéséből.
MTI
2012. január 24., kedd, 16:16
Biztosra veszi a megegyezést a nemzetközi szervezetekkel, az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az Equilor Befektetési Zrt., amelynek szakértői szerint az odavezető út azonban rögös lesz, ami a jelenleginél magasabb kötvényhozamokat és gyengébb forintot eredményezhet.
MTI
2012. január 24., kedd, 14:55
Nincs még késésben az IMF a magyar országjelentés publikálásával. Bár alapesetben az igazgatóság ülése után három-négy nappal már nyilvánosságra hozzák a dokumentumot, nem ritka, hogy ez hetekbe is beletelik. Nem kizárt, hogy a kormány fékezte le a jelentés publikálását taktikai megfontolásból, vagy csupán egy IMF-irányelvet figyelmen kívül hagyva.
hvg.hu
2012. január 24., kedd, 12:15
Az ország kiszolgáltatottságának és a jelen gazdasági helyzetének semmi köze az előző kormányok munkájához, ez kizárólag az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhető - írja Oszkó Péter a Financial Times blogoldalán. A volt pénzügyminiszter vendégposztban teszi helyre a miniszterelnök EP-beli kijelentéseit.
hvg.hu
2012. január 23., hétfő, 21:27
A szocialista párt elnöke lát mozgásteret az Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokon; Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn este beszélt arról is, hogy véleménye szerint komoly megszorítások és elbocsátási hullámok várhatók idén.
MTI
2012. január 23., hétfő, 21:06
Gyors együttműködést sürget Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Unió (EU) kapcsolatában az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, aki egy hétfői lapinterjúban hangsúlyozta, hogy a válságot a gazdasági növekedés beindításával lehet megoldani, az EBRD ezért továbbra is rekordszinten tartja finanszírozási aktivitását.
MTI
2012. január 23., hétfő, 18:42
Az MSZP azt várja Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy kedden konstruktív módon tárgyaljon és "okos" megállapodást kössön Brüsszelben José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével.
MTI
2012. január 23., hétfő, 16:23
A pénzügyi piacok bizalmának helyreállítása érdekében az euróövezetben az eddiginél erősebb ütemű gazdasági növekedésre, a válság terjedését gátló "tűzfal" magasítására és az integráció további mélyítésére van szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint.
MTI
2012. január 23., hétfő, 15:23
Elővigyázatossági hitelkeret – készenléti hitelprogram: látszólag két, egymásnak ellentmondó eszközről beszél Budapest és Washington. De vajon tényleg ez a helyzet? Korántsem.
11 hozzászólás
hvg.hu
2012. január 23., hétfő, 12:00
Az LMP számára Fellegi Tamás brüsszeli nyilatkozatai is azt bizonyítják, hogy a kormány továbbra is "kettős játékot játszik": mást mond külföldön és mást itthon - közölte Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.
MTI
2012. január 20., péntek, 17:23
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elhalasztotta a nyár végén kötött egymilliárd eurós, 18 hónapra szóló készenléti hitelmegállapodás negyedéves felülvizsgálatát.
MTI
2012. január 20., péntek, 16:36