Az utolsó pillanatban visszalépett a Jobbik nyíregyházi jelöltje, Gyüre Csaba
Az egykori országgyűlési képviselő visszalépésével négy jelölt marad a szavazólapon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 2-es választókerületben.
Az egykori országgyűlési képviselő visszalépésével négy jelölt marad a szavazólapon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 2-es választókerületben.
HVG
Így 16 év után már biztosan nem lesz képviselő.
HVG
Barcsa Lajos helyi fideszes jelölt a felvételen azzal büszkélkedik, hogy ő találta ki a jobbikos Kiss Zsolt szlogenjét is.
HVG
Vincze Miklós szerint a változás szele a parlamenten kívülről jön és teret kell adni neki.
HVG
Lukács a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 3. számú választókerületben indult volna.
HVG
„A párt jelenlegi helyzetében felelősséggel tartozom nemcsak magamért, hanem mindazokért, akik hittek bennem, és mindazért az ügyért, amiért elindultam” – írja a politikus, akit 2022-ben a Jobbik alelnökének élettársa erőszakkal vádolt meg.
HVG
A Jobbik egyéni képviselőjelöltjei által leadott ajánlások közül minden negyedik érvénytelen volt, emellett akadt nyolc olyan képviselőjük is, aki több érvénytelen ajánlást adott le, mint érvényeset. Ez 24 százalékos hibaarányt jelent, ami kimagasló a többi párthoz viszonyítva is.
HVG
Azt kérte a szavazóktól, hogy azt a jelöltet támogassák, akit a legalkalmasabbnak tartanak a változás érdekében.
HVG
Az ellenzéki párt ingyenessé tenné a banki tranzakciókat – amelyeket jelenleg egy borsos közteher, a tranzakciós illeték terhel.
HVG
A politikus 2010 és 2018 között volt az Országgyűlés tagja.
HVG
Pár éve még torontói főkonzulnak készült Bencsik János, elutasítása mögött korábbi, szélsőséges megnyilvánulásai állhatnak. Dániában mégis zöld utat kapott, kinevezték a koppenhágai magyar nagykövetség második emberének.
hvg.hu
A Kúria elutasította a kérdés hitelesítése ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket.
A Belügyminisztérium kitart a „reintegrációs őrizet” kifejezés mellett, holott a külföldi embercsempész elítéltek szabadon engedése se nem reintegráció, se nem őrizet. Viszont nem is kerül pénzbe – érvelt Rétvári Bence belügyi államtitkár.
HVG
Z. Kárpát Dániel a munkabér készpénzben való felvételéről nyújtott be törvényjavaslatot.
HVG
Nem tetszett nekik az „identitáspolitikai jófej-fesztivál”.
hvg.hu
48 éves korában elhunyt Nagy Ervin filozófus, a Mandiner munkatársa, a Jobbik egyik alapítója.
hvg.hu
A Nemzeti Választási Bizottság november közepén már hitelesítette a népszavazási kezdeményezést, de azt egy magánszemély az utolsó pillanatban megtámadta a Kúrián.
hvg.hu
Balassa Péter nem adja fel.
hvg.hu
„Sebeket nem adok, vissza nem lövök” – fogalmazott az egykori pártelnök.
hvg.hu