Balla István-Németh Róbert Kult

"A Táncdalfesztivál zsűrijébe elfelejtettek III/III-ast ültetni"

A Bábu vagy című dallal lettek országosan ismertek – egy éjszaka alatt. Erdős Péternek nem volt kedve igazán sokat eladnia legnagyobb slágerükből, az Afrikából, amit az utolsó pillanatban írtak. 16 éve megint folyamatosan aktívak, koncertjeikre manapság unokák és nagyszülők járnak együtt. A KFT szeptember 28-án Macska az úton című, idén 35 éves bemutatkozó albumát idézi fel egy lemezújrajátszó koncerten, Budapesten, az A38 Hajón. Interjúnk.

Iliás-Nagy Katalin Kult

Laár: Létrehoztunk egy népességet, amelynek tagjai gyűlölik egymást

Meditál a békességért, Besenyő Pista bácsival démonokat pukkaszt ki, Edebede bácsitól pedig kirázza a hideg. A férfiak szerinte éppúgy rabszolgák, mint a nők, a politika pedig kárt okoz az embereknek. Idén töltötte a hatvanat, készül az életmű-előadására, de alapjában véve azt mondja: "szarok arra, hogy én ki vagyok". Interjú Laár Andrással.

hvg.hu Kult

Galla Miklós és Laár András kibékült

"19 év után újra együtt a színpadon" - lelkesedett Galla Miklós, aki a Facebookon jelentette be, hogy kibékült Laár Andrással, sőt fel is lép a korábbi kollégája születésnapi koncertjén.

hvg.hu Kult

Minden idők legjobb magyar lemezei – hvg.hu Top 30 (1. rész)

Melyik volt a legjobb magyar popcirkusz, és melyik volt a legéletigenlőbb hazai zenekar? Mikor volt csúcsformában Pataky, Fenyő vagy Demjén Rózsi? Arra kértünk 20 kritikust, szakírót, írót, hogy segítsenek összegyűjteni az elmúlt közel fél évszázad legfontosabb magyar albumait. A véleményeket összesítettük, így született meg a HVG TOP30-as listája, melyet három részletben ismerhetnek meg. Ez a legelső rész, a többit kedden és szerdán olvashatják.

Cz.T. Kult

Bornai Tibor: "Tessék szíves lenni lázadni!"

Egy szabad gondolkodású ember mindig rendszerellenes – Bornai Tibor a KFT billentyűseként társaival a betiltás határán egyensúlyozva teremtett szubkultúrát, amelynek keresztes hadjárata a szocializmuson átlendülve a mai napig tetten érhető. Milyen kompromisszumokat köthet egy botrányzenekar? Mitől rettegnek a despoták? És miért éri meg hülyének maradni? Interjú.

Németh Róbert Kult

7+1 nagy rejtőzködő, akiért odavan a fél világ

Február a farsang évadja, ezt mondani sem kell, a popzenében azonban egész évben, ráadásul több évtizede megy az álarcosbál. A könnyűzene nagy rejtőzködői és átváltozóművészei közül válogattunk a teljesség igénye nélkül.

Stemler Miklós Kult

„Olyankor kell megszólalni, amikor ahhoz bátorság kell”

Humorral és iróniával próbál viszonyulni az abszurd magyarországi viszonyokhoz Bornai Tibor, miközben azt látja: mintha csökkent volna az emberek humorérzéke. Terülj, terülj asszonykám és más történetek, zseblámpafénnyel megvilágítva.

MTI Kult

Ismét koncertezik a KFT

Ufóshow-t ígér harmincadik születésnapi koncertjére a KFT zenekar, amely hétfőn jelentette be, hogy december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában tartja jubileumi fellépését.


A címlapról ajánljuk