Dercsényi Dávid Itthon

Adam Michnik: Orbán rossz embereket nyom a hatalomba, Kaczynski pedig idiótákat

A demokráciát szerető emberek cselekedjenek elveik szerint, akkor is, ha világszerte válságba került a demokrácia. Két legendás egykori demokratikus ellenzéki gondolkodó, Adam Michnik és Kis János Budapesten beszélgetett a 90 éves Kornai János tiszteletére rendezett eseménysorozat alkalmából.

hvg.hu Gazdaság

Ötven éve kergetjük a Nyugatot a felzárkózás reményében, és most hol tartunk?

Az új gazdasági mechanizmus bevezetésével megszűntek a tervutasítások, a helyükre szabályozók léptek, de a terv és a piac harmonikus összeillesztése illúziónak bizonyult. A fél évszázada, 1968-ban indított gazdasági reform története ezzel együtt máig érvényes tanulságokkal szolgál – olvasható a HVG e heti számában.

Fekete Norbert Itthon

Kornai János diagnózisa az Orbán-rendszerről 2.

Bár vannak koncepciós perek, ezek alacsony száma miatt sem lehet diktatúrának nevezni a Fidesz kormányzását. Ennek ellenére Kornai János szerint civilizált eszközökkel nem lehet leváltani Orbán Viktort. A közgazdász professzor Látlelet című könyvének bemutatóján Farkas Zoltánnal, a HVG szerkesztőjével beszélgetett a kötet főbb megállapításairól.

Fekete Norbert Itthon

Kornai János diagnózisa az Orbán-rendszerről 1.

A neves közgazdász, egyetemi tanár Látlelet című könyvének bemutatóján Farkas Zoltánnal, a HVG szerkesztőjével vette sorra a kötet főbb megállapításait a 2010 óta kiépült fideszes politikai rendszerről. Az est szerkesztett felvételének első része.

Farkas Zoltán Itthon

Kornai János: Hatalmi piramis épül ki, tetején a legfőbb vezetővel

„Azt a rendszertípust, amelyik a demokrácia bizonyos formális jegyeit megtartja ugyan, de a hatalom nem leváltható, autokráciának nevezem” – mondja Kornai János közgazdász, aki Látlelet című könyvében pontos diagnózist ad a 2010 után kialakított politikai rendszerről.

Farkas Zoltán Gazdaság

Orbán Viktor kormányát békés úton nem lehet leváltani?

Ahol a kormányzat leválthatatlan, azaz bebetonozta magát, ott autokrácia van – mondja Kornai János, a Harvard és a Corvinus professor emeritusa. A HVG-nek adott nagyinterjú első, a hvg.hu-n már közétett első részében kifejtette, mi jellemzi a demokráciát, az autokráciát és a diktatúrát. A másodikban a rendszerelméleti jellemzőket Magyarországra vonatkoztatja, és válaszol a címben megfogalmazott kérdésre is.

Farkas Zoltán Gazdaság

Bebetonozott hatalmak, autokráciák – és a magyar változat

Negyedszázaddal a rendszerváltás után a posztszocialista országok népességének alig a tizede él demokráciában, Magyarországot is az autokráciák közé kormányozták – írja nemrég megjelent tanulmányában Kornai János, a Harvard és a Corvinus professor emeritusa. A HVG-nek a közelmúltban adott nagyinterjújának első részét most teljes egészében közzétesszük. A második részt holnap olvashatja oldalunkon.

Farkas Zoltán Itthon

HVG: Nincs megállás

Orbán Viktor rendszere az autokrácia valamennyi jegyét magán viseli – állítja a HVG e heti számában a világhírű közgazdász, Kornai János, és mintha erre rezonálna minden a magyar közéletben. Ezen a héten például mindaz, ami a Népszabadsággal történt, és amiben nagyon nehéz nem meglátni a kormányt kritizáló orgánumok eltiprását célul kitűző offenzíva újabb momentumát. De persze nem csak ez működik így. Itt az erőltetett alkotmánymódosítás, itt van mindaz, ami Budapesttel történik – erről is olvashat a HVG-ben. Farkas Zoltán szubjektív lapajánlója.

Farkas Zoltán Gazdaság

Kornai János: Nem helyes hangulatot szítani a "gazdagok” ellen

Ha megvalósul Marx, Lenin, Trockij társadalma, akkor ma nincs tranzisztor, számítógép, internet, eldobható pelenka – figyelmeztet Kornai János, aki szerint a kapitalizmusnak vannak olyan veleszületett tulajdonságai, amelyek markánsan a szocializmus fölé emelik.

1 2

A címlapról ajánljuk