„Lépjetek vissza!” – Lendvai Ildikó és más volt szocialista vezetők szólították fel a baloldali jelölteket a visszalépésre
Az aláírók között Göncz Kinga, Lamperth Mónika és Bárándy Péter is szerepel.
Az aláírók között Göncz Kinga, Lamperth Mónika és Bárándy Péter is szerepel.
HVG
„Egy rendkívül tehetséges, kiemelkedő képességekkel rendelkező politikus, aki akár a baloldal új vezére is lehetett volna” – mondta Gyurcsány Ferencről Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, aki ennek ellenére úgy véli: 2006-ban lett volna már egy történelmi lehetőség a lemondásra. Lamperth Mónika egykori belügyminiszter szerint nem feltétlenül omlik össze a DK Gyurcsány Ferenc távozása miatt.
hvg.hu
Sajtóhírek szerint Karácsony Gergely már fel is kérte a posztra.
hvg.hu
Nem omlik össze a kerület, a működés biztosított, de béremelésekre, fejlesztésekre, kulturális támogatásokra nem lesz pénz.
hvg.hu
Lampert Mónika szerint szó sincs róla, hogy összeomlik a kerület, ha nem szavazzák meg a költségvetést.
hvg.hu
Ha néhány napon belül nem egyeznek meg, a kerület elveszti a rendelkezést a saját forrásai felett.
hvg.hu
A Fidesz-KDNP képviselője nyomásgyakorlásról beszélt a vitán.
hvg.hu
Erősen mutyigyanúsnak tűnnek azok a beruházások, amelyek elgáncsolása miatt a helyi fideszesek szokatlan vehemenciával nekimentek a XV. kerületi polgármesternek. Mindegyik közpénzből finanszírozott munka váratlanul tízmilliós tételekben drágulni kezdett, a pályázó cégek ajánlataiban fura egyezések voltak – tudta meg a hvg.hu. A kerületi vezető ezért feltette a kérdést saját embereinek: miért nem törik magukat azon, hogy lefaragják az árakat. Erre fegyelmi indult ellene, és ma fel is függeszthetik tisztségéből.
Állami gondozásban nevelkedő gyerekeknek és kísérőiknek adott jótékonysági koncertet az alakulásának 20. évfordulóját ünneplő Szená-Torok kórus péntek este az Országház felsőházi üléstermében. A jelenlegi és egykori parlamenti képviselőkből álló együttes - ahogy a karnagyuk mondta - azért alakult meg húsz évvel ezelőtt, hogy megpróbáljon valamiféle harmóniát vinni a Parlament épületébe, ha már a politikai életben ez nem könnyű. Fellépett Szalóki Ági és Hajós András is. A közönség soraiban egykori kórustagok is ültek, köztük Lamperth Mónika és Herényi Károly. Videó.
hvg.hu
Áprilisban a DK-s Varju László a taksonyi Zöld Sziget Panziót ajánlotta ismerőseinek a Facebookon. Az első hozzászólás Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszteré volt: „Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót”. A Direkt36 szerint a ráckevei Duna-ág mellett álló panzió tényleg Varju Lászlóé és családjáé, és az épületegyüttes valóban nem szerepel a politikus vagyonnyilatkozatában.
hvg.hu
A volt MSZP-s országgyűlési képviselő, egykori miniszter a főváros XV. kerületének jegyzője lett - írja az Index.
MTI
Próbálkoznak a civil életben a parlamentet elhagyó politikusok. Van, akinek már működő vállalkozása van, mások viszont csak tervezik az elindítását – derül ki a Népszabadság összeállításából.
hvg.hu
Lamperth Mónikát Herényi Károly szervezte be a potencianövelőket is forgalmazó MLM-cég hálózatépítésébe – derült ki az ATV műsorából. Herényi Károly szerint nincs szó piramisjátékról, és a kereskedelmi hálózat építése is politika, hiszen munkahelyeket teremt.
hvg.hu
A GVH által vizsgált, multilevel marketing módszerrel dolgozó cég hálózatépítésében vesz részt több ismert politikus, így Lamperth Mónika és Herényi Károly is – írja az atv.hu. A cég többek között potencianövelőnek és vérnyomáscsökkentőnek mondott termékeket értékesít.
hvg.hu
Törvényjavaslatot nyújtott be Lamperth Mónika és Szekeres Imre MSZP-s képviselők annak érdekében, hogy a tranzakciós illeték alól mentességet kaphasson a munkabérek és a nyugdíjak kifizetése.
hvg.hu
Lamperth Mónika figyelmét rasszista és trágár bejegyzéseket tartalmazó Facebook-oldalra hívták fel. A tartalmak szerzője az MSZP-s politikus szerint egy kaposvári köztisztviselő.
MTI-OS
Nem ismerem Portik Tamást, és ezt Jakó Gergely is tudja – írta Lamperth Mónika (MSZP) országgyűlési képviselő a Fidesz Somogy megyei elnökének pénteki kaposvári sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
MTI
A családon belüli erőszak ellen tüntettek vasárnap a Kossuth téren. Videó.
hvg.hu
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntése alapján haladéktalanul gondoskodjon a bírákat ért jogsérelem orvoslásáról.
MTI
Az MSZP közjogi kabinetvezetője szerint az államfő sérthetetlensége nem azt jelenti, hogy Schmitt Pál bírálhatatlan.
MTI