VIDEÓK
Elsősorban a Mercedes-beruházásnak köszönhető, hogy míg országos szinten enyhe visszaesés, addig Kecskeméten emelkedés mutatkozik a vendégforgalomban - írja a Világgazdaság keddi lapszáma.
hvg.hu
2012. január 03., kedd, 06:26
Jövő március nagy ünnep lesz a Mercedes-Benz és Magyarország számára is, akkor gördül majd le a gyártósorról az első kereskedelmi forgalomba kerülő autó, mindannyiunk örömére és büszkeségére - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön, miután megtekintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát.
MTI
2011. december 08., csütörtök, 17:03
December elsején kezdte meg munkáját a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kétezredik alkalmazottja, vagyis a cég elérte az év végéig tervezett személyzeti létszámot - közölte csütörtökön Frank Klein gyárigazgató. Szeptemberben elkezdődtek a gyártási teszt különböző fázisai, ennek keretében tesztautókat gyártanak. A jövő év első negyedévében legördülnek az első ügyfélautók a gyártósorról.
MTI
2011. december 01., csütörtök, 14:15
Megkezdődött a Mercedes-Benz kecskeméti képzési központjában az első 34 tanuló oktatása, akik az országban elsőként bevezetett duális képzés keretében sajátítanak el autóipari szakmákat - jelentette be Ulrich Jäger, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. munkaügyi vezetője.
MTI
2011. szeptember 01., csütörtök, 14:58
A Magyarországon működő jelenlegi és jövőbeli autógyárak első embereit kérdeztük autóvezetési szokásaikról. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. első embere, Frank Klein nyilatkozott a Prémium Autó 2011 kiadványnak.
Szóljon hozzá
2011. július 01., péntek, 09:36
A német Autobild közzétette az első kémfotót az új Mercedes B-osztályról, melyen az autó mindenféle álcázás nélkül látható - 2012 elejétől ilyet is gyártanak majd Kecskeméten.
MTI
2011. június 17., péntek, 13:25
Christian Schlager váltja az ügyvezető igazgatói székben Friedrich Lixlt a Pappas Auto Magyarország Kft.-nél. Az új igazgató 2011. május elsejétől irányítja hazánk egyik legnagyobb gépjármű-kereskedelmi vállalatát.
2011. május 05., csütörtök, 17:05
Az első eladásra szánt Mercedesek 2012 első negyedévében gördülnek le a kecskeméti gyártósorról. A gyárban jelenleg ezer ember kapott munkát, ám év végéig ennek a dupláját tervezik.
MTI
2011. április 26., kedd, 14:28
Hans Georg Pechhacker március 1-jével, a Mercedes-Benznél Magyarországon végzett sikeres tízéves tevékenység után, hatvanadik életévében, átadja a Mercedes-Benz Hungária Kft. és az EvoBus Hungária Kft. ügyvezetői feladatkörét Ingo Fröhlichnek.
2011. március 31., csütörtök, 14:08
Minden a tervek szerint halad, és nyolc hónapon belül legördül az első Mercedes-Benz tesztautó a kecskeméti üzem gyártószalagjáról - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.
3 hozzászólás
MTI
2011. január 28., péntek, 15:30
A Mercedes-beruházás jelentősen megélénkítette a Kecskemét környéki ingatlanpiacot – olvasható a vg.hu írásában.
hvg.hu
2010. december 21., kedd, 08:03
Újra fénylik a Mercedes-Benz csillaga a német autóipar egén, a márka végzett az ADAC német autóklub 23. alkalommal összeállított autó- és márkaelégedettségi AutoMarxX ranglistán. Az első négy helyen természetesen német márkák szerepelnek, a Volvo letaszította a Skodát a top 5-ből.
4 hozzászólás
Biró Csongor
2010. november 30., kedd, 04:09
Szivároghat az üzemanyag a 2011-es E Class szedán, valamint a 2011-es GL Class, M Class és R Class terepjárók egyes dízeles változataiból.
MTI
2010. november 05., péntek, 18:37
A Renault-Nissan és a Daimler bejelentette széleskörű stratégiai együttműködését. A két vállalkozás kölcsönösen vásárol egymás részvényeiből, a Renault-Nissan szövetség 3,1 százalékot a Daimlerből, a Daimler pedig 3,1 százalékot a Renault-ból és szintén 3,1 százalékot a Nissanból. A jövőben számos közös modell készül és motorjaikat is megosztják.
4 hozzászólás
hvg.hu
2010. április 08., csütörtök, 13:42
A Financial Times jelentése szerint a Daimler és a Renault részvénycseréről tárgyalnak egymással. A kölcsönös tulajdonlás apropója, hogy a Mercedes-nek egyre nagyobb problémát okoz, hogy a kis- és kompaktautók gyártása nem, vagy csak marginálisan nyereséges. A Nissan és a Renault 11 éves kapcsolata gyümölcsöző, míg a Daimlernek csak rossz tapasztalatai vannak legutóbbi házasasságaiból.
Szóljon hozzá
2010. március 16., kedd, 10:44
Tizennégy év óta először fordul elő, hogy nem fizet osztalékot a Daimler német járműipari csoport, akkora lett a vesztesége tavaly a válság miatt.
Szóljon hozzá
MTI / hvg.hu
2010. február 18., csütörtök, 13:17
Eddig több mint 70 magyar dolgozót vett fel különböző területekre a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a technikai hátterű szakemberek toborzását felgyorsítja a társaság.
MTI
2010. február 17., szerda, 17:03
Pervesztes lett az a hét felperes, akik a Kecskeméten épülő Mercedes gyár területének egykori tulajdonosaként pert indított a vele opciós szerződést kötő Best Invest Projekt Hungária Kft. tulajdonosai ellen, mert a bíróság szerint a két fél közötti szerződés megkötésénél nem történt törvénytelenség. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság kedden hirdetett ítéletet a perben.
hvg.hu
2010. február 02., kedd, 14:35
A Daimler a német Dürr vállalatot bízta meg a kecskeméti Mercedes gyár fényező üzemének megépítésével – közölte a Daimler szóvivője hétfőn. A Dürr szóvivője „kétszámjegyű millió eurós” megrendelési összeget említett.
hvg.hu
2010. február 01., hétfő, 16:19
Frank Klein veszi át a mai naptól az új kecskeméti személygépkocsigyártó-üzem felépítésének irányítását, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető posztját. Michael Frieß, a gyár korábbi vezetője az előkészítő és tervezési szakasz lezárása után személyes okok miatt kérte áthelyezését.
hvg.hu
2010. február 01., hétfő, 09:46