Megszólalt az MSZP a parkfenntartási ügyben: felszólítják Molnár Zsoltot, hogy függessze fel párttagságát
Igaz, a párt sem a konkrét ügyet, sem az abban érintett politikust nem nevesítette.
Igaz, a párt sem a konkrét ügyet, sem az abban érintett politikust nem nevesítette.
HVG
Molnár Zsolt védője a Gyorskocsi utcában arról beszélt, hogy nem tartja megalapozottnak ügyfele letartóztatását, amely egyébként harminc napra szól.
HVG
Az ügyészség megalapozott gyanúja szerint egy vállalkozó 2011 és 2024 között több mint 2 milliárd forintot fizetett ki kormánypárti és ellenzéki képviselőknek, hogy a cégei szerződéshez juthassanak, és minél jobb feltételekkel meg is tarthassák azokat. Az ügyben már harminckét gyanúsított van, Őrsi Gergelyt, a II. kerület polgármesterét is letartóztathatják.
HVG
Az egyikükön keresztül a XII. kerület is érintett a korrupciós nyomozásban.
HVG
Az ügyészség keddi akciójában fideszes és óellenzéki politikusokat is elvitt a rendőrség.
HVG
Több budapesti kerületben is akciózott az ügyészség, egy évek óta zajló nyomozás eseményei pörögtek fel.
HVG
A lap úgy tudja, hogy az akció összefüggésben lehet a fővárosi parkfenntartási üzletág szerteágazó politikai kapcsolatokkal rendelkező háttéremberének letartóztatásával.
HVG
Mintha csak a megfélemlítés lenne a cél – ez a benyomás támadhat az ellenzéki polgármesterekkel kapcsolatos korrupciógyanús esetek kapcsán. Az ügyészségi intézkedések rendre őket érik el, holott olyan nevek is feltűnnek az ügyekben, mint Mészáros Lőrinc vagy Kocsis Máté.
Mellettük Baja Ferencre és Molnár Zsoltra is végrehajtandó szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért a Központi Nyomozó Főügyészség.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MSZP-s politikus a magyar rendszerváltás egyik legnagyobb alakjaként méltatta Hornt.
hvg.hu
Megalapozott gyanújuk szerint 30 millió forintot kért egy közbeszerzési eljárásban nyertes cégtől, de később még havi összegeket is szeretett volna kapni.
hvg.hu
Az MSZP országgyűlési képviselője szerint koholt vádak alapján próbálják meg besározni.
hvg.hu
Utólag azt mondta, hogy reméli, hogy egy szavazást se rontott el emiatt.
hvg.hu
Molnár Zsolt egy csomó kérdésben egyetért a Fidesszel, Tusványosra nem érti, miért ne ment volna, Gyurcsányék mindenért a Fideszt támadó kommunikációját pedig zsákutcának tartja.
hvg.hu
Előbb nem is tudnak: az Országgyűlés csak ősszel ül össze.
hvg.hu
Aláírásgyűjtéssel állnának ki az elnevezés mellett.
MTI
Az ellenzéki párt szerint a hatalmas jövedelmi különbségek miatt sok családnak anyagi gondot jelent a nyaralás.
hvg.hu
Hatszáz forintban maximálná a strandbelépők árát az ellenzéki párt.
hvg.hu
A Mi Hazánk közben feljelentést is tett a Magyar Nemzet ellen, amiért a lap értesüléseket szivárogtatott ki a nemzetbiztonsági bizottság üléséről.
hvg.hu
Mindent beleadott a Fidesz, hogy ismét szimbolikus győzelmet arathasson Budapesten, így az I. kerületben rendezett időközi önkormányzati választáson a maga javára fordította a képviselő-testületi arányt. V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester nem mond le, ezért kemény két év elé néz. Bár Böröcz László helyi Fidesz-elnök lapunknak azt mondta, nem akarnak képviselő-testületet oszlatni, hosszabb távon abban is lehet fantázia.
Windisch Judit