Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

Száguldó kocsik vagy maga Isten? – az év eddigi 10 legjobb filmje

Mi is meglepődtünk, hogy Scorsese vagy Jarmusch remekművei mellett két horror és egy magyar alkotás is van az év legjobb filmjei közt. 2017 első félévéhez közeledve összegyűjtöttük azt a tíz filmet, amelyet a legjobban szerettünk idén a moziban.

Bicsérdi Ádám Kult

Scorsese meg sem áll a végső kérdésig: ha van Isten, miért engedi ezt?

Majdnem három évtizedig húzódott, számtalan változáson esett át, sokszor alig hittek benne, hogy valaha elkészülhet: lehet, ilyen sors dukál a hitről és a kételyről szóló mozinak? A XVII. században játszódó Némaság először elborzaszt, hogy aztán egyre nehezebb kérdéseket szegezzen a nézőnek, hogy végül egy nagyon talányos befejezéssel tegye fel a pontot Martin Scorsese pályájának egyik legfontosabb művére.

Bodnár Zsolt Kult

25 film, amit nagyon várunk 2017-ben

Ez az év alighanem a folytatásokról szól majd: a Szárnyas fejvadász, a Trainspotting és a Prometheus is megkapja a második részét, na és persze jön a Star Wars 8 is. Christopher Nolan világháborús filmmel, Steven Spielberg 19. századi vallási történettel jelentkezik, George Clooneynak pedig a Coen-tesók írtak mozit. A 25 legjobban várt 2017-es film mellett szót ejtünk azokról is, akik nem fértek rá a szűk listára.

hvg.hu Kult

Scorsese készülhet az Oscarra – itt a Némaság előzetese

Nem túlzás, hogy az idei év legjobban várt filmjéről van szó, a rendező majdnem 30 éve próbálja tető alá hozni. A 17. századbeli Japánban játszódó jezsuita misszió története most brutálisan erős előzetest kapott.

hvg.hu Kult

Decemberben jön a várva várt Scorsese-eposz

Hosszú huzavona után végre bejelentették, hogy még idén mozikba kerül a 17. századi japánban játszódó Némaság, amit a rendező már 25 éve szeretett volna elkészíteni.

Bodnár Zsolt Kult

10 könyv, amit érdemes elolvasni, mielőtt film lesz belőle

Bár egyre inkább javulni látszik az eredeti ötletekből készülő filmek aránya Hollywoodban, azért még mindig szívesen nyúlnak egy-egy meghatározó regényhez, kapós bestsellerhez vagy elképesztő igaz történethez a nagy rendezők. Steven Spielberg gyerekmesét, Martin Scorsese japán keresztény regényt, Ewan McGregor pedig egy Philip Roth-klasszikust dolgozott fel, de háborús szatírákból sem lesz hiány a 2016-os adaptációkat elnézve.

A címlapról ajánljuk