Hírlevél
 • 
Bejelentkezés
 •   •  twitter •  RSS Hírcsatornák
HVG.HU \ CÍMKE \

NAGYÍTÁS

Így pusztítja az ipar Kínát – Nagyítás-fotógaléria

2013 januárjában nem csak Pekingben volt fullasztó a szmog, az ország további 1,3 millió négyzetkilométernyi területén szenvedett tőle a lakosság. A hatóságok tanácsát követve az emberek inkább bezárkóztak otthonaikba, ablakaikat pedig zárva tartották: a Kínai Amerikai Nagykövetség által kiadott szennyezettségi adatok szerint ugyanis a szálló por koncentrációja az 500-as skálán 728 pontot ért el. A közlekedésért felelős szervek határozata szerint a nagyon rossz minősítésű levegő miatt az autók közel harminc százalékát nem engedték forgalomba, a szabályszegőket pedig súlyos büntetéssel jutalmazták. Hupej tartományban egy autópályát lezártak, csak Pekingben több mint ötven repülőgépjáratot töröltek, Kína érintett területein pedig közel ötszáz gép nem szállhatott fel. A miniszterelnök ígérete szerint a károsanyagok kibocsátásának csökkentésével, valamint az ipari termelés gyorsabb átalakításával próbálnak majd javítani a helyzeten. Képes összefoglalónk a három hónapja ismét felbukkanó, de már korábban is problémákat okozó légszennyezésről.

komment 5 hozzászólás szerzőFülöp Máté (szerkesztő) idő 2013. április 10., szerda, 15:54

Margaret Thatcher életútja képekben - Nagyítás-fotógaléria

Margatet Thatcher 1979-től 1990-ig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. Az első nő volt, aki betöltötte ezt a posztot. 1984-ben Magyarországra is ellátogatott. Thatcher más belpolitikai rekordokat is beállított: ő volt az első, aki a Konzervatív Párt élén egymás után három parlamenti választást nyert - 1979-ben, 1983-ban és 1987-ben -, és a 20. század brit miniszterelnökei közül ő állt a leghosszabb ideig - 11 évig - folyamatosan a kormányfői poszton. Thatcher a kormány 1979-es megalakulása után az infláció és a költségvetési hiány csökkentésére irányuló gazdaságpolitikát indított, ami az addiginál magasabb alapkamattal, magasabb adókkal és kiadáscsökkentésekkel járt. Az egykori brit miniszterelnök 87 éves volt.

komment 2 hozzászólás szerzőNIZS, Fülöp Máté (szerkesztők) idő 2013. április 09., kedd, 08:01

Picasso kalandjai - Nagyítás-fotógaléria

Pablo Picasso élete nyitott könyv: minden oldalát maga írta, festette, formázta, esetleg a betűk rajzolatát is maga találta ki. Néhány izmus vele kezdődött, másokhoz csatlakozott és tőle lett az, ami, de leginkább: Picasso maga volt az irány. Spanyolul és franciául írt verseket, színdarabokat, és bár kéziratai hemzsegtek a helyesírási hibáktól, ennek is művészi okai voltak: úgy gondolta, egyénisége elveszne egy olyan szabályrendszerben, melyhez neki semmi köze. Az 1973-ban készült Picasso kalandjai című film abszurd vígjáték, burleszk a XX. századi párizsi művészvilágról. Picasso utolsó felesége Jacqueline Roqeu volt. Picasso 1973-ban bekövetkezett halálát követően tizenhárom évvel később Jacqueline saját kezével vetett véget életének.

komment Szóljon hozzá szerzőFülöp Máté (szerkesztő) idő 2013. április 08., hétfő, 13:35

A hét képei - Nagyítás-fotógaléria

Orbán Viktor és a húsvéti sonka, Vilmos herceg és a pingponglabda, és a még mindig harcra készülődő Észak-Korea. Képes összefoglalónk a hét fontosabb eseményeiből.

komment Szóljon hozzá szerzőhvg.hu idő 2013. április 06., szombat, 19:16

Ikonikus képek az elmúlt 50 évből: World Press Photo - Nagyítás-fotógaléria

Elsők az elsők között - a világ legrangosabb fotóversenye, a World Press Photo elmúlt több mint 50 évének nagydíjas képeiből válogattunk.

komment 2 hozzászólás szerzőStiller Ákos - képszerkesztés idő 2013. április 05., péntek, 13:05

A hét képei: hazatért magyar katonák, háborúzni készülő Észak-Korea - Nagyítás-fotógaléria

A cseresznyefák virágzása, a magyar katonák hazatérése Afganisztánból, harcra készülődő Észak-Korea, és Jézus Krisztus feltámadása. - Képes összefoglaló a hét fontosabb eseményeiből.

szerzőIliás Katalin (szerkesztő) idő 2013. március 31., vasárnap, 19:33

Így készült a világ Jézus feltámadására - Nagyítás-fotógaléria

Jézus kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, majd feltámadásával a harmadik napon győzelmet aratott a halál felett. Hímes tojás és keresztre feszítés - mindenhol másképp készülődtek a keresztény világ legfontosabb ünnepére.

komment 2 hozzászólás szerzőIliás Katalin (szerkesztő) idő 2013. március 30., szombat, 17:30

Ha megdobnak sárga festékkel dobd vissza pirossal - Nagyítás-fotógaléria

A Holi - más néven a színek fesztiválja - a hindu kultúra egyik legvidámabb ünnepe. A téli szezon utolsó teliholdjának napján az emberek illatos és színes porokkal szórják meg egymást, így köszöntve a tavaszt és biztosítva a bőséges termést az elkövetkezendő esztendőre, a nők pedig botokkal vesznek elégtételt a férfiakon a hindu mitológiában élő sérelmeik miatt. Ezen a napon fiatalok és idősek, gazdagok és szegények, nők és férfiak együtt ünnepelnek, és ha meg nem is szűnnek, de egy rövid időre elhalványulnak a társadalmi különbségek.

komment 1 hozzászólás szerzőIliás Katalin (szerkesztő) idő 2013. március 26., kedd, 18:14

A hét képei - Nagyítás-fotógaléria

Búcsú Cipőtől, élet áram nélkül Szabolcsban, új pápa a Vatikánban, utcán sétálgató szökött elefánt és néma lelátó. Képes összefoglaló a hét fontosabb eseményeiről.

komment Szóljon hozzá szerzőIliás Katalin (szerkesztő) idő 2013. március 23., szombat, 15:40

Szabolcsi közmunkások egy napja - Nagyítás-fotógaléria

Szakoly, a háromezer lakosú nyírségi település különböző pályázatokon 300 millió forintot nyert közmunkaprogramra, amelyből 8-12 hónapig tudnak foglalkoztatni háromszázhuszonöt embert az ötszáz foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult munkanélküli közül. Képriport egy napjukról.

komment 3 hozzászólás szerzőhvg.hu idő 2013. március 22., péntek, 13:03

Ferenc pápa beiktatása: százezer embert áldott meg - Nagyítás-fotógaléria

Kedden délelőtt megkezdődött az új katolikus egyházfő, Ferenc pápa beiktatása a Szent Péter-bazilika főoltáránál. A tömeg órákkal a szertartás kezdete előtt elindult a térre, a római metró reggel fél hatos üzembe állásakor már rengetegen várták az állomásokon, hogy eljussanak a Szent Péter térhez közeli megállóba.

komment 1 hozzászólás szerzőhvg.hu idő 2013. március 19., kedd, 18:00

A havazás, ahogy a helikopterből látták - Nagyítás-fotógaléria

A csütörtökön kezdődött havazás után szombaton folyamatosan csökkent az elérhetetlen települések száma, ám az M1-esen estére ismét le kellett állítani a forgalmat Budapest irányába. A pályán óriási sor alakult ki, végül közel 7 órás autóban ücsörgés után éjfél előtt rendőri felvezetéssel, lassan megindult a forgalom. A pálya korábban Bécs felé is problémás volt, de a vonatok közül sznte mindegyik menetrend szerint elindult. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében 98 településen több mint hetvenezer háztartásban nincs áramszolgáltatás: a villamosvezetékeket sokfelé letépte a szél, oszlopok dőltek ki, több ezren maradtak áram nélkül, a rendszer helyreállításán folyamatosan dolgoznak. H. Szabó Sándor légifelvételei az utakról.

komment Szóljon hozzá szerzőFülöp Máté (szerkesztő) idő 2013. március 18., hétfő, 18:28

Havazás után: ilyen az élet áram nélkül Szabolcsban - Nagyítás-fotógaléria

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében 98 településen több mint hetvenezer háztartásban nincs áramszolgáltatás: a villamosvezetékeket sokfelé letépte a szél, oszlopok dőltek ki, több ezren maradtak áram nélkül, a rendszer helyreállításán folyamatosan dolgoznak. Orbán Viktor miniszterelnök utasítására a Belügyminisztérium hétfő estére jelentést készít a hétvégi hóhelyzetről. Sokan a hó fogságában vagy sötét lakásban töltötték a március 15-i hosszú hétvégét. A hóvihar teljesen megbénította több autópálya, főút és mellékút forgalmát: voltak, akik több mint egy napig ültek autóban, mire megérkezett a segítség. A mentésben aktívan vett részt a honvédség, Ausztriából pedig hókotrók érkeztek.

komment 1 hozzászólás szerzőFülöp Máté (szerkesztő) idő 2013. március 18., hétfő, 11:34

Havazás miatt a forradalom elmarad! - Nagyítás-fotógaléria

Szinte minden ünnepi rendezvényt lefújtak a szokatlanul zord márciusi időjárás miatt. A tegnap óta tartó havazás sok települést elzárt a külvilágtól, száznál is több útszakasz járhatatlan. Ünnepi körkép az 1848-49-es forradalom évfordulóján. - Galériánkat frissítjük!

szerzőhvg.hu idő 2013. március 15., péntek, 12:52

Megválasztották az új pápát - Nagyítás-fotógaléria

A kedd esti és szerda délelőtti fekete füst után a fehér is felszállt a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok így tudatták a világgal: sikerült pápát választaniuk. Az új pápa az argentin Jorge Mario Bergoglio lett, aki Ferenc néven foglalja el Szent Péter trónját - jelentették be a Szent Péter-bazilika erkélyén. Bergoglio a történelem első jezsuita pápája. Képes összefoglalónk az elmúlt két nap eseményeiről.

komment 4 hozzászólás szerzőFülöp Máté (szerkesztő) idő 2013. március 13., szerda, 20:35

Így tiltakoztak az alaptörvény ellen - Nagyítás-fotógaléria

Elfogadta az alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását az Országgyűlés. A Fidesz és a KNDP képviselőit nem tántorította el ettől sem a hazai tiltakozássorozat, sem az elmúlt napokban mind sűrűbben érkező európai bírálat. A kormányzó erők nem tartanak attól sem, hogy netán az államfő áll az alkotmánymódosítás hatálybalépése útjába. Az eseményeket tüntetések sorozata kísérte. Képes összefoglalónk.

komment 13 hozzászólás szerzőhvg.hu idő 2013. március 11., hétfő, 20:03

A hét képei - Nagyítás-fotógaléria

Meghalt Hugó Chávez, tüntetők elfoglalták a Fidesz-székházat, Matolcsy György letette hivatali esküljét, Alkotmány 2.0 - képes összefoglaló a hét fontosabb eseményeiből.

komment 1 hozzászólás szerzőIliás Katalin, Fülöp Máté (szerkesztők) idő 2013. március 09., szombat, 18:45

Szépségek és rémségek a víz alatt - Nagyítás-fotógaléria

Kihirdették a XII. Búvárfotós és Búvárfilmes Országos Bajnokság eredményeit Budapesten. Előd László két képével is első helyen végzett. Halfüggöny című fotója győztes lett a "hal kategória" felvételei között, emellett a verseny legjobb felvétele címet is elnyerte. Kezdődik a nap című képével pedig a nagy látószögű felvételek kategóriájában is kiérdemelte az első helyezést. A kompakt géppel készült felvételek kategóriájában Szabó Tamás Korallágyon, a mérsékelt vagy hideg égövi felvételek kategóriájában Násfayné Kőházi Mária Béka marionett, a makro felvételek kategóriájában Némethné Mánfai Éva Kirekesztve című műve végzett az első helyen. A digitális videokamerával készült kisfilmek között Sásdi Zsolt Gigászi rekorderek című filmje, a video- vagy filmkamerával készített nagyfilmek között a Saser Productions és Természetfilm.hu Cápák a keresőmben című mozgóképe nyert, ez utóbbi lett a verseny legjobb filmje is. A fotópályázatot 1972 óta rendezik meg Magyarországon, korábban ötévente, mot minden második esztendőben. Az idei versenyen 37-en indultak - 409 képpel és 10 filmmel.

komment 4 hozzászólás szerzőhvg.hu/MTI idő 2013. március 07., csütörtök, 18:04

Volt egyszer egy magyar film – Nagyítás-galéria a legemlékezetesebb figurákról

Az Országos Széchényi Könyvtárhoz tartozó Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény gazdag anyagából született a Filmgyári capriccio című nagy ívű kiállítás, mely több mint 400 standfotó reprezentatív bemutatásával tiszteleg a magyar filmes világ nagyjai előtt. A 2013. február 20. és április 30. között látogatható fotókiállítás a nagy magyar játékfilmek rendezőit, operatőreit mutatja be munka közben ellesett pillanatokkal, az elmélyült koncentráció és az alkotás folyamatának különleges élményével megajándékozva a kiállítás látogatóit. A leghíresebb magyar filmek nagyjelenetei is felvillannak egy-egy képkocka erejéig, többek között a Macskajáték, a Mephisto, A tanú és a Szerelem című filmek emlékezetes jeleneteibe, kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhetünk.

komment 3 hozzászólás szerzőFülöp Máté (szerkesztő) idő 2013. március 04., hétfő, 17:44

A hét képei: a pápa elköszönt, Matolcsy beköszönt - Nagyítás-fotógaléria

Gazdára találtak az Oscar-szobrok, végleg elköszönt híveitől a pápa és végre megtudtuk ki lesz az új jegybankelnök. Képes összefoglaló a hét fontosabb eseményeiből.

komment 7 hozzászólás szerzőIliás Katalin, Fülöp Máté (szerkesztők) idő 2013. március 02., szombat, 11:45

HVG HIRDETÉSFELHŐ
HIRDETÉS
Keresse az újságárusoknál!
Előfizetek a HVG hetilapra Letöltöm az AppStore-ból

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X