Windisch Judit Itthon

Cinikus módon seprűzheti ki a kormány a CEU-t Budapestről

Szűk másfél hónap maradt arra, hogy a magyar kormány aláírja New York állam képviselőjével a CEU további működéséről szóló megállapodást, különben a magyar–amerikai elitegyetem feladja a várakozást, és Budapestről Bécsbe költözik. A tavaly szigorított törvény feltételeinek is megfelel ugyan az intézmény, de a Külügyminisztérium szerint a CEU esetén alapos vizsgálatra van szükség, így az aláírás ideje még nem jött el.

Balogh Csaba Autó

Rengeteg magyarnak ugrana a jogsija, ha ezt a két szabályt itthon is bevezetnék

Magyarországon, ahol már a némi ráhagyás mentén osztogatott 30 ezres csekkek kapcsán is gyakran túlteng a népharag, alighanem forradalmi helyzetet teremtene, ha bevezetnék a szabályt, amellyel a minap New Yorkban találkoztunk. Az államban, ahol úgy tartják: a vezetés kiváltság, nem pedig jog.

Joó Hajnalka Itthon

A kameráknak harcol, valójában totális hátraarcban a kormány a CEU ügyében

Elképesztő kettős beszédet folytat a kormány a CEU ügyében: miközben Brüsszelnek hetente hangoztatja, hogy nem lép vissza a nemzetközi botrányokat kavart törvénymódosítástól, a háttérben információink szerint olyan megállapodásra készül New York állammal, amelyben kifejezetten előzékeny és engedékeny a korábban elüldözni kívánt egyetemmel.

hvg.hu Itthon

Hamarosan pecsét kerülhet a CEU-megállapodásra

Nem kergeti tovább a külügyminisztérium az amerikai szövetségi kormányt a CEU-ról szóló megállapodással, hanem beéri a New York állammal kötendő egyezséggel, amelyet hamarosan alá is írnak - értesült a hvg.hu. A megállapodással az egyetem ugyanakkor csak az egyik, működését ellehetetlenítő feltételt pipálhatja ki: a lex CEU értelmében még New York-i kampuszt is kell létesítenie.

Világ

New York államban szigoríthatják elsőként a fegyvertartást

A támadó lőfegyverek és a nagykapacitású tölténytárak betiltását javasolta Andrew Cuomo, New York állam kormányzója - olvasható csütörtöki amerikai napilapokban. "Senki sem vadászik gépkarabéllyal. Senkinek sincs szüksége 10 töltényre ahhoz, hogy lelőjön egy szarvast" – mondta szerdai beszédében a politikus.

hvg.hu Shake

Fotó: ludak csapódtak a pilótafülkébe, kényszerleszállást hajtottak végre

Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép a New York állambeli Purchase-ben, miután két kanadai lúd belecsapódott a pilótafülke ablakába. A gép 54 utassal a fedélzetén biztonságosan landolt. A rendkívül hangos becsapódásba a gép belerázkódott. A New York Post szerint az elmúlt egy hétben ez volt a második ilyen eset a területen.

MTI Világ

Vaddisznók dúlják fel New York államot

Vaddisznók lepték el és dúlják fel New York állam középső részén a mezőgazdasági területeket, komoly veszélyt jelentve az állatállományokra, a háziállatokra és az emberekre - figyelmeztettek amerikai szakemberek.

1 2

A címlapról ajánljuk