A Fidesz elnöke, kormányfő-jelöltje, az Európai Néppárt alelnöke, 1998-2002-ig miniszterelnök.
Weboldal:
http://orbanviktor.hu/Facebook:
http://www.facebook.com/orbanviktorSzervezet:
FideszErős szövetséggel már 2014-ben legyőzhető Orbán Viktor, az pedig, hogy ki lesz az ellenzéki szövetség vezetője attól függ, hogy ki képes több szavazatot hozni – mondta Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke az FN24-nek adott interjújában.
hvg.hu
2013. június 06., csütörtök, 12:22
A kormányfő Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató, Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízott és Molnár Attila komáromi polgármester társaságában járta be az árvíz sújtotta területeket. A kormányfő Facebook-oldalán hatperces videóval dokumentálták a látogatást.
hvg.hu
2013. június 06., csütörtök, 10:03
Csütörtökön reggel nyolc órakor sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, Tarlós István és Hende Csaba az árvízi helyzetről. Tarlós szerint a 4-es metró nincs veszélyben, Orbán szerint a nemzeti együttműködés remekül működik.
hvg.hu
2013. június 06., csütörtök, 08:29
A miniszterelnökön is múlik, hogy beköszönt-e Magyarországon a viktoriánus-korszak, de rajtunk is. Aki látja a 35 éves Orbánt, szóljon neki, hogy lenne még rá igény, igaz, a jelek szerint inkább csak réteg jellegű.
47 hozzászólás
Mong Attila
2013. június 06., csütörtök, 07:00
A komáromi térségbe érkezett szerda délután Orbán Viktor kormányfő, ahol személyesen irányította az árvízi védekezés munkálatait.
MTI
2013. június 05., szerda, 19:26
Putyin elnök kiemelte a születésnapos Orbán Viktor jelentős hozzájárulását a magyar-orosz baráti kapcsolatok megerősítéséhez, és reményét fejezte ki a sikeres közös munka és a konstruktív párbeszéd folytatása tekintetében.
MTI
2013. június 05., szerda, 13:14
A miniszterelnök a Danubius Hotels Nyrt. szombaton elhunyt elnökéről emlékezett meg. Sir Bernard Schreier 1996 óta vezette a céget.
MTI
2013. június 05., szerda, 07:46
Pintér Sándor belügyminiszterrel, Tarlós István főpolgármesterrel és Bakondi Györggyel, a katasztrófavédelem vezetőjével egy autóban indult a Római-partra Orbán Viktor, aki az árvízi védekezéssel kapcsolatban tartott helyszíni terepszemlét.
hvg.hu
2013. június 04., kedd, 17:49
Fotót publikált kedden Orbán Viktor saját magáról, amint éppen az áradó Dunát szuggerálja. A Facebookon megjelent képen Tarlós István főpolgármester társaságában látható a miniszterelnök, aki délelőtt árvízi veszélyhelyzetet rendelt el.
hvg.hu
2013. június 04., kedd, 12:24
Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt.
MTI/hvg.hu
2013. június 04., kedd, 10:00
Orbán Viktor és a Fidesz kivonult a Parlamentből 1990. június 4-én, amikor az országgyűlés egyperces néma csenddel adózott a trianoni békekötés emlékének – állítja az MSZP.
hvg.hu
2013. június 04., kedd, 08:04
Méltatta Orbán Viktor miniszterelnöknek az antiszemitizmussal kapcsolatban meghirdetett zérótolerancia-politikáját Andrew Friedman, a Bais Naftoli nevű ortodox zsidó kongregáció magyar származású világi elnöke Los Angelesben – közölte hétfőn a Los Angeles-i magyar főkonzulátus.
MTI
2013. június 03., hétfő, 18:33
A Színház-és Filmművészeti Egyetem tanárai levelet írtak Orbán Viktornak, melyben szeretnék egyértelművé tenni, hogy Kerényi Imre téves információkat közölt intézményükről. Mindemellett állásfoglalást kérnek a kormányfőtől arról, érvényesek-e azok a szavak, amelyeket a miniszterelnöki megbízott kimondott – hangzott el az ATV Start plusz című műsorában.
hvg.hu
2013. június 03., hétfő, 09:15
Kikerültünk az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, Orbán Viktor kormányfő már 9 százalékos személyi jövedelemadót vizionált, felröppent a nemzeti italboltok ötlete is, az Európai Unió pedig programot hirdetett a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére. Eurónk viszont még 10 évig nem lesz. Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
20 hozzászólás
hvg.hu
2013. június 02., vasárnap, 17:11
Az alkotmány "módszeres" megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági kérdésekért felelős biztosa. Viviane Redinggel a Der Standard című osztrák lap szombati száma közölt interjút.
163 hozzászólás
MTI
2013. június 01., szombat, 12:26
Orbán Viktor nem hagyta szó nélkül a neki címzett születésnapi jókívánságokat.
hvg.hu
2013. május 31., péntek, 21:40
Zsúfolásig megtöltötték a hívek a belvárosi plébániatemplomot péntek délután, ahol Orbán Viktor ötvenedik születésnapja alkalmából mutattak be hálaadó szentmisét.
hvg.hu
2013. május 31., péntek, 18:44
Orbán Viktor pénteken töltötte be 50. életévét. Facebook-oldalát születésnapi jókívánságok árasztották el. Az üzenetek döntő többsége pozitív hangvételű, de a kommentekben felbukkan egy-egy kritikus bejegyzés is a trafiktörvény és a nyugdíjkassza ügyében is. Ezek közül válogattunk, kommentár nélkül.
hvg.hu
2013. május 31., péntek, 18:38
A Spiegel Online német hírportál a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonyáról közölt elemzést pénteken angol nyelvű kiadásában, az osztrák Die Presse és a Wirtschaftsblatt a magyar kormány elleni bírálatokról, illetve az MNB hitelprogramjáról jelentetett meg cikket, míg a Právo című cseh lap a magyar miniszterelnökről közölt portrét.
MTI
2013. május 31., péntek, 13:36
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány pénteken a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-vel, amely június 7-én teszi le új gyártócsarnokának alapkövét a tatabányai ipari parkban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.
MTI
2013. május 31., péntek, 12:44