Ismét felkerült a büntetőintézkedésekkel célzott személyek listájára Kirill pátriárka, miután az Ukrajna elleni inváziót szent háborúként keretező főpap szankcionálását 14 alkalommal vétózó Orbán-kormány kikerült a képből.
Hét óra alatt újulhat meg a Fidesz szervezete a párt szombati „munkakongresszusán”, lesz ami eltűnik, bővülhet az országos elnökség, de pártelnökjelöltből idén is csak egy részvételére számít Havasi Bertalan kommunikációs igazgató.
A tiszás kétharmad beszántja a NER egyik kirakatintézményét, a politikai bunkósbotként használt Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amelyet az erről szóló parlamenti vitában még a Fidesz–KDNP képviselői sem igazán vettek védelmükbe. Helyette heves migránsozásba fordult Magyar Péter és az ellenzék csörtéje.
Egy évre kér mandátumot Orbán Viktor és a volt kormánypárt elnöksége. Ezzel nemcsak a belső kritikusokat akarják lenyugtatni, de ennyi idő kell, hogy lássák, a Tiszáról elsőként leszakadó választói csoportok merre indulnak. Könnyen előfordulhat, hogy a Fidesznek többé nem lesz győzelmi esélye a pártpalettán.
Leadták vagyonbevallásukat az új Országgyűlés tagjai és az ebből a törvényhozásból már kieső képviselők is. Kiderült, ki a leggazdagabb, és az is, hogy a Tisza-kormányban sok a vagyonos miniszter. Már tudjuk, kinek van félmilliárdos tartozása, amely nem akar kopni, kinek van Maseratija és babaváró hitele. Turkáltunk Lázár János, Orbán Viktor és Magyar Péter zsebében is.
A távozó miniszterelnök saját bevallása szerint 36 évnyi képviselőség és 20 évnyi kormányfői megbízatás mellett, az utolsó időkben már bő 7 milliós havi bruttó fizetés ellenére sem tudott érdemben gyarapodni.
Ma is fenntartja, amit a zenéjéért rajongó Orbán Viktornak üzent a június 28-én Budapesten koncertező jazzlegenda, Al Di Meola. Egy majdnem tettlegességig fajuló ellentétről, Robert De Niróról, a marihuánáról és a közelmúltban elszenvedett infarktusáról is beszélgettünk.
Egyetlen éjszakára 4,3 millió forintért szállt meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf és egy másik, korábban a honvédelmi minisztériumban dolgozó vezető az isztambuli Four Seasons Hotelben még tavaly, az összegben a repülőút nincs benne – tudta meg a HVG. Az exminiszter nem cáfolta értesüléseinket, de azt állította, hogy ezt a szállásköltséget részben a „török vendéglátó fél”, részben a magyar külügyminisztérium fizette. Arra nem válaszolt, hogy közpénzből miért nem lehetett kevésbé költséges megoldást választani ilyen rövid tartózkodásra, és valóban a feláras „Palace Bosphorus” lakosztályt választotta-e.
Oda-vissza csattogott egymással hétvégén a Fidesz és Magyar Péter a migrációs paktumon, Izrael az Egyesült Államok után kémkedett, végre izgalmas volt a Forma-1 Monacóban. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Magyar Péter szívecskét mutatott az ellene tüntető emberek felé, amit Németh Balázs fideszes politikus és Orbán Viktor igeforrása is provokációként értelmezett.
A kormány a jövő héten nyújtja be az uniós pénzek feltételéül szolgáló törvénycsomagot – mondta Vitézy Dávid a pénteki kormányzati sajtótájékoztatón. Az uniós pénzek hazahozatalát a közlekedési és beruházási miniszter koordinálja majd, aki azt is elmondta: kétmilliárd eurót már veszni hagyott az előző kormány, csak mert nem akarta csökkenteni a korrupciós kockázatokat. Élőben követtük a legfrissebb bejelentéseket.
„Nincs más reális alternatíva, mint a liberális demokrácia” – Fukuyama árnyalja, de fenntartja híres tételét a történelem végéről. Nem is kevés, amit Trump eddig elért Iránban, állítja Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter. Republikánus körökben is döbbenetet keltett Trump új, teljesen inkompetens kémfőnöke. William Burns, a CIA volt igazgatója úgy értékeli, hogy az USA Trumppal nagyhatalmi öngyilkosságot követ el. A Guardian szerint Trump királyként viselkedik, mint Mussolini, Dim Dzsong Un vagy a türkmén Gurbanguly Berdimuhamedow. Témák és vélemények a világsajtóból.
Gyürk András azért mondott le a kampányfőnöki posztról, mert belátta, „az ő eszközeivel a választás nem nyerhető meg”, de a volt miniszterelnök Orbán Balázs munkájával is elégedetlen volt.
A korábbi években csak formaságnak számított a Fidesz tisztújító kongresszusa, jövő szombaton viszont a párt jövőjéről szavaznak majd a küldöttek. Orbán Viktor ugyan számos párttagot felháborított a Vadhajtások melletti kiállásával, várhatóan ő marad a pártelnök, az elnökségi posztokért viszont valódi lehet a harc. A megújulást elsősorban a megyei és települési önkormányzatok tagjaitól várják, őket tekintik a párt „aranytartalékának”. Munkájukat Navracsics Tibor fogja majd össze, aki szerint az 1998-as Fideszhez kell visszatérni.