A legújabb mérések szerint a proton, az atommag pozitív töltésű részecskéjének sugara négy százalékkal kisebb, mint a korábbi kísérletek alapján feltételezték a fizikusok; a felismerés új elemi részecskék és erők felfedezéséhez vezethet.
MTI
2013. január 25., péntek, 21:52
Privát trauma, összeomlás és fejlődéstörténet, törvénytelen-könyörtelen történelmi igazságtétel, zsákmányszerzésen alapuló újrafelosztás, elit- és kultúraváltás okozta düh. A Szégyen a Trafóban.
Horeczky Krisztina
2012. június 25., hétfő, 19:20
Újra megmérték a fizikusok a protont, az anyag egyik alapvető építőkövét. A pozitív töltésű elemi részecske, amely az atommagokban található (sőt a hidrogén esetében az egyetlen részecske a magban), az eddig hittnél kisebb. Éppen ezért a kvantumelmélet egyik részterületét korrigálni is kell a Spiegel Online szerint.
2 hozzászólás
hvg.hu
2010. július 13., kedd, 15:00
A látható világegyetemet alkotó pozitív töltésű szubatomi részecskékről, a protonokról kiderült, hogy méretük négy százalékkal kisebb, mint azt korábban gondolták - olvasható a Nature című tudományos szaklapban megjelent tanulmányban.
1 hozzászólás
MTI
2010. július 08., csütörtök, 17:04
Egyéves késéssel ugyan, de sikerült a rekorddöntés a genfi CERN, az európai atomkutató központ munkatársainak. A Nagy Hadronütköztetőben (LHC) ugyanis hétfőn sikerült ezermilliárd elektronvolt, azaz 1 TeV energiára gyorsítani a protonsugarakat.
hvg.hu
2009. december 01., kedd, 15:31
Újrandítása után, hétfőn végre sikeresen befejeztek egy műveletet a fizikusok és a mérnökök a genfi nagy hadronütköztetőben (LHC) - írja a New York Times. Az eseményre éveket kellett várni, hiszen a világ legdrágább tudományos létesítményéről a beruházás kezdetétől fogva szinte csak rossz hírek érkeztek.
hvg.hu
2009. november 24., kedd, 13:20
A New York Times hosszú cikket írt Mildred Cohnról, akinek munkássága nagyban hozzájárult az MRI, vagyis a magmágneses rezonancián alapuló diagnosztikai berendezés kifejlesztéséhez. Az október 12-én 96 évesen elhunyt Cohn másik eredménye az ATP molekula viselkedésének feltárása volt. Az ATP a sejtek egyik legfőbb energiaforrása.
hvg.hu
2009. november 11., szerda, 17:25