hvg.hu Gazdaság

Brexit: nem hagyja ugrálni a briteket az EU

A britek hadüzenete után itt az EU-é is. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke ismertette, miről és hogyan akarnak tárgyalni a huszonhetek a Brexitig várható két évben.

Nagy Iván László Gazdaság

Lesz-e még nekünk Európai Uniónk?

Van-e jövője az Európai Uniónak, és ha igen, van-e szerepük ennek alakításában a fiataloknak? Lesz-e például munkájuk? Mi lesz az emberi jogokkal, a környezettel, miként kell kezelni a menekültkérdést? Szerzőnk mintegy ötszáz európai diáktársával ilyen kérdéseket vitatott meg Strasbourgban, az Európai Parlamentben.

hvg.hu Nagyítás

Egy nagy építkezés tíz pillanata - Nagyítás

A hat alapító tagállam, Olaszország, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Luxemburg 60 évvel ezelőtt, március 25-én írta alá a római szerződéseket, amelyekkel megalapították az Európai Unió elődszervezeteit, és ezzel utat nyitottak a jelenleg ismert EU felé. Ennek az útnak a kulcsállomásait villantja fel Nagyítás fotógalériánk.

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

14 tény a ma 60 éves Európai Unióról

Tudja, mennyibe kerül évente a brüsszeli bürokrácia? És hogy naponta mennyi EU-támogatás érkezik Magyarországra? Az Európai Unió hatvanadik születésnapján számokban mondjuk el, mit is jelent ma az európai közösség.

Hegedűs Dániel Vélemény

Üres lapok Európája

Az Európai Unió jövőjének jelenleg tanácstalanul üres lapjait majd csak a francia és német választási eredmények kezdik valódi tartalommal megtölteni.

MTI / hvg.hu Világ

Díjjal ismerték el Ujhelyi István EP-beli munkáját

Kiosztották az brüsszeli uniós politikával foglalkozó magazin és hírportál, a Parliament Magazine által szervezett az Év Európai Parlamenti Képviselőinek Díjait szerdán Brüsszelben. A magyar képviselők közül Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kapott elismerést.

Torontáli Zoltán Gazdaság

Ilyen a békés magyar-szlovák együttélés: van is, meg nincs is

Hűvös távolságtartás és a tudatos integráció hiánya jellemzi Magyarország leginkább „elszlovákosodott” települését. Könnyű a béke, amíg nem szólnak egymáshoz a felek, de kiborul-e a bili, ha a szlovákok át szeretnék venni az irányítást?

MTI Világ

Juncker az EU bővítésére számít

Az Európai Bizottság elnöke a válságok ellenére még legalább további 60 évet jósol az Európai Uniónak, amelynek szerinte "akkor már biztosan több mint 30 tagállama lesz".

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával