Buddhista szerzetesek próbáltak 110 kiló kannabiszt Srí Lankára csempészni
A rendőrség szerint a megbízójuk azt mondta a szerzeteseknek, hogy a csomagok adományok.
A rendőrség szerint a megbízójuk azt mondta a szerzeteseknek, hogy a csomagok adományok.
HVG
A Srí Lanka partjainál történt támadásról közzétettek egy felvételt, akkora robbanás történt, hogy kiemelkedett a vízből az iráni fregatt.
HVG
Az Irisz Dena nevű iráni fregattot egy amerikai tengeralattjáró süllyesztett el messze a Perzsa-öböltől.
HVG
A külügyminisztérium szerint az illetékes magyar konzulok folyamatos kapcsolatban vannak az áldozat családjával.
HVG
Egy, a környéket jól ismerő idegenvezető szerint az elefántok jellemzően nem támadnak emberre, de néhány szabályt be kell tartani.
HVG
A férfi a feleségével sétált, amikor rájuk rontott egy elefánt.
HVG
A sofőr elvesztette uralmát a túlzsúfolt jármű fölött.
HVG
A Srí Lanka-i rendőrség csütörtökön nyilvános felhívást tett közzé szökevény főnökük felkutatására, aki akkor tűnt el, amikor az egyik tiszt halála után bírósági végzéssel elrendelték a letartóztatását.
HVG
Az országos áramszünetet még órákkal az incidens után sem sikerült megszüntetni.
HVG
Az ügyészi felhívás eredményeképp az utazási iroda a honlapjáról eltávolította a Srí Lanka-i hotelre vonatkozó megtévesztő utazási ajánlatát, és elismerte, hogy szerződésszegést követett el.
MTI
A politikai elitet leváltva a változás jelszavával nyert Srí Lankán az egykori rebellis, aki már elfogadta a szabadpiacot.
Az ország 2022 óta súlyos gazdasági gondokkal küzd, az IMF népszerűtlen reformokhoz és megszorítási intézkedésekhez kötötte a hitelfolyósítást.
MTI
MTI
hvg.hu
A tartályhajó a jemeni Áden kikötőjébe tartott, amelynek térségében a jemeni húszi lázadók hajtanak végre támadásokat olyan hajók ellen, amelyekről úgy vélik, hogy Izraelhez kötődnek.
MTI
Az utolsó pillanatban lemondták a Srí Lanka-i Sarayka Lounge nevű bár és étterem orosz tulajdonosai azt a partyt, amelyre a meghívó szerint csakis fehér ruházatban és fehér arccal lehetett volna belépni. A rendezvényt február 24-én, az Ukrajna elleni orosz agresszió második évfordulóján tartották volna meg.
hvg.hu
Világszerte nehezen találják a receptet az ismét erősödő terrorizmus felszámolására, amihez a katonai erő kevés. A Közel-Keleten a régiek mellett új szélsőséges csoportok jelentek meg, Afrikában pedig már államszervezői ambícióik is vannak.
A szigetország katasztrófavédelme szerint óriási pusztítást végzett a zord időjárás.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy ötödik emeleti lakásból az ablakon kimászva próbált elmenekülni Temesváron két Srí Lanka-i bevándorló az őket napok óta fogva tartó embercsempészek elől, de ez csak egyiküknek sikerült, a másik lezuhant és meghalt.
MTI
Drágakövek, dísztárgyak és egy gyémántokkal kivert ágyú is van azok között a kincsek között, amelyeket Sri Lankának és Indonéziának szolgáltat vissza Hollandia.
hvg.hu
Ranil Vikremeszinghe kormányfőként egyszer sem töltötte ki a hivatali idejét, korábban kétszer is indult az elnöki posztért, de hiába. Már eltűnni látszott a politika süllyesztőjében, a mostani válságban azonban újabb esélyt kapott.
HVG
Az összeomlott Srí Lankán bukhat az országot lerabló és Kínának kiárusító Radzsapaksza klán. Egy elhúzódó, véres átmenet azonban késleltetné a segítség megérkezését. A térségben több más országot is csőd fenyeget.