Windisch Judit Itthon

"Két hónapja lett volna hátra a kisfiamnak"

120 millió forintot próbál összekalapozni a Démétér Alapítvány, hogy vissza tudja fizetni a támogatójától kapott kölcsönt. A transzplantált gyerekek és családjuk számára fenntartott épület kicsi, így kibővítik azt. A tervek szerint jövő nyárra elkészül a felújított épület, melynek jelképes alapkőletételénél ott voltak gyógyult gyerekek is.

Windisch Judit Itthon

Agyhártyagyulladás: a tökéletes figyelmeztető jel későn érkezhet

Egy 18 éves diák a napokban meghalt fertőző agyhártyagyulladás miatt, egy nem sokkal idősebb fiú pedig az életéért küzd a Szent László Kórház intenzív osztályán. A gyors kezelés életmentő, azonban az első tünetek annyira általánosak, hogy akkor még nehéz megállapítani a betegséget.

hvg.hu Itthon

Újabb rémes kórházi kaja: már zsemlét sem adtak a felvágotthoz

Csapnivaló étel, egyetlen nővér és kora délután távozó orvos. Egy fiatalember szerint ilyen volt az ünnepi hosszú hétvége a fővárosi Szent László Kórház fül-orr gégészeti osztályán, ahol négy napot feküdt. Azt állítja: vacsorára csak egy szelet párizsit és kockasajtot kapott, a kórház szerint a reggelihez járó pékárut kellett volna beosztania ugyanis estéig. Az osztályvezető orvos szerint az ünnepi hétvégén nem volt szükség több orvosra, és az orvoshiánynak semmi köze nem volt ehhez - hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.

Nagyítás

Ilyen a box – Mindennapos küzdelem az életért

Évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán. A csontvelő-átültetést követő több hetes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik. A betegek immunrendszer nélkül élnek. Ezt az időszakot steril, elkülönítő boxban töltik. A lassan erősödő immunrendszer miatt gyakori orvosi ellenőrzésre van szükségük, ezért a kórház területén lévő Démétér Házba költöznek. Itt otthonos körülmények között tanulhatnak, játszhatnak, és együtt lehetnek szüleikkel, ami fontos lelki támaszt jelent a gyógyulásukhoz. Koszticsák Szilárd az MTI fotóriportere több hónapon át követte fényképezőgépével a kis betegek gyógyulását. A november 19-én nyíló kiállításának szokatlan helyszínt választott: a Szent László Kórház egyik romos, felújításra szoruló pavilonját, mely kellő társadalmi összefogással a Démétér Ház új szárnyának adhat otthont.

hvg.hu Itthon

Többször is elsütötték már a kegyetlen viccet a pesti villamosokon

Valaki vagy valakik azzal szórakoznak Budapesten, hogy használt tűket rejtenek el a villamosok ülésében. Kiderült: a hétfőn megismert eset nem az egyetlen, a hvg.hu-nál jelentkezett egy fiatalember, aki szintén tűbe ült a 47-esen, egy fiatal lányt pedig a Szent László Kórházba vittek kivizsgálásra, miután beleült egy rejtett tűbe a 47-es vagy a 49-es villamoson.

Molnár Barbara Itthon

"A kiegyensúlyozott tájékoztatást hiányolom" - A köldökvérbiznisz kérdőjelei

Ma már szinte minden születés előtt beszédtéma egy családban, hogy érdemes-e köldökzsinórvér-levételre vállalkozni. Bár a gyakorlati lehetőség egy évtizede fennáll, mégsem egyértelmű a tájékoztatás arról, hogy mely esetekben már létező gyógymód az őssejtterápia, és mikor van szükség inkább saját vagy a közeli hozzátartozó letétjére. A fogyasztóvédelem bejelentésre vizsgálódna, de még nem érkezett panasz egyetlen piaci szereplőre sem. Az ugyanakkor nagy kérdés, hogy a magán-őssejtbankok mellett nem lenne-e szükség közösségi bankra is. A tervre az egészségügyi államtitkárság még nem reagált.

MTI Itthon

Fertőző agyhártyagyulladás: óvintézkedések az óvodában

Túl van az életveszélyen az a halásztelki kislány, akit fertőző agyhártyagyulladás miatt szombaton szállítottak a Szent László Kórházba - tudatta a halásztelki Tündérkert Óvoda vezetője hétfőn. Az intézményvezető cáfolta a TV2 Mokka című adásában elhangzott hírt, miszerint egy másik gyermek is elkapta a fertőzést.


A címlapról ajánljuk