Szurovecz Illés Itthon

Engem átlagban kéthetente igazoltatnak

Egy átlagembernek jóformán egyáltalán nem kell tartania attól, hogy odalép hozzá az utcán a rendőr és igazoltatja. A Város Mindenkié és a Helsinki Bizottság kutatása szerint a hajléktalanokat viszont kéthavonta lekapcsolják még akkor is, ha nem csináltak semmit, csak állnak az ételosztásnál a sorban. Most az Egyenlő Bánásmód Hatóság elé vitték az ügyet. Abcúg a hvg.hu-n

hvg.hu Itthon

Újabb tömeges kunyhóbontásra készülhetnek Budapesten

A Város Mindenkié csoport úgy értestült, hogy Újpesten is eldózerolnák a hajléktalanok kunyhóit, és ezzel harminc ember válna földönfutóvá. A héten Zuglót elmarasztalta emiatt a Fővárosi Törvényszék. Közben a Fővárosi Önkormányzat újabb hajléktalanellátókat hozna létre – ha a kormány támogatná az elképzelést.

Kovács Vera Itthon

Első a lakhatás, utána minden könnyebb

Az Egyesült Államokban alakultak az első Housing First-programok, melyek a lakhatást alapjogként értelmezték, abból kiindulva, hogy a mentális és a fizikai egészség megtartásának elengedhetetlen feltétele, hogy az embereknek legyen hol lakniuk. Magyarországon is vannak kísérleti projektek az Elsőként Lakhatást-szemlélet meghonosítására. Ezekről ír a Vendégszerzők a városról-sorozatunkban Kovács Vera szociálpolitika mesterszakos hallgató, aki maga is közreműködik ilyen projektekben.

Ivanyos Judit Élet+Stílus

Pornófilmet forgathattak a foglaltházban

Kik játszottak a romházban forgatott pornófilmekben? Hol foglalt házat egy budapesti punkbanda? Mi lesz a sorsa az üresen álló belvárosi romos épületeknek? Újabb sétánkon a budapesti squatkultúrát ismerhettük meg, benézhettünk bedeszkázott ajtók mögé, és izgalmas történeteket hallhatunk a hazai házfoglaló akciókról.

hvg.hu Itthon

A Város Mindenkié is Ádert kérleli

Az alaptörvény 4. módosítása többek között kriminalizálja a hajléktalanságot és alkotmányos szintre emeli a hajléktalan emberek hatósági üldözését - írták közleményükben a civilek.

hvg.hu Itthon

A hajléktalanháború éjszakája Budapesten - a hvg.hu videója

A készenléti rendőrök vetettek véget a Város Mindenkié csoport házfoglaló akciójának szombat este. Hajléktalan aktivisták egy kihasználatlan Csányi utcai épületet foglaltak fel, hogy így demonstráljanak az üresen álló épületek hasznosításáért. Akciójukhoz este a Hallgatói Hálózat ötven tagja is csatlakozott szolidaritásból. Fél 7 körül a készenléti rendőrök körbezárták a házat, és egyenként elvitték a demonstrálókat, összesen harminc civilt előállítottak. Információink szerint a Közterület-fenntartók "megpuccsoltak" egy másik - bejelentett - hajléktalanvédő akciót is a fővárosi Blaha Lujza téren.

hvg.hu Itthon

Rajtaütöttek a rendőrök a hajléktalan házfoglalókon (videóval)

Civil és hajléktalan aktivisták foglaltak el egy üresen álló, önkormányzati tulajdonban lévő kétszintes házat szombaton kora délután a főváros VII. kerületében, a Csányi utcában. A ház bejáratánál eleinte két tucatnyian alkottak élőláncot, míg néhányan bementek az egyik üres lakásba. Este fél 7 körül megérkezett a helyszínre a készenléti rendőrség, valamint a Hallgatói Hálózat 50 tagja. A rendőrök megkezdték az élőlánc oszlatását, hét aktivistát elvittek.

MTI Bűnügy

Józsefvárosi irodafoglalás: két embert figyelmeztetett a bíróság

Figyelmeztetésben részesített a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön két férfit, akik részt vettek tavaly novemberben a józsefvárosi polgármesteri hivatalban tartott "ülősztrájkban"; ellenük - és 21 másik ember ellen - jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indult eljárás.

MTI Itthon

Beperelték Zuglót a kilakoltatott hajléktalanok

Mintegy hatmillió forintos kártérítési pert indítottak a zuglói önkormányzattal szemben azok a hajléktalanok, akiket tavaly októberben a XIV. kerületi Francia út és Egressy út találkozásánál, a MÁV Zrt. telepén állt hajléktalantelep felszámolásakor lakoltattak ki a területről.

hvg.hu Itthon

Papcsákékat perelik a zuglói hajléktalanok

Polgári peres eljárást kezdeményeznek azok a hajléktalanok, akiket 2011 októberében lakoltatott ki a zuglói önkormányzat - olvasható a Város Mindenkié Csoport közleményében.

hvg.hu Itthon

Több százan feküdtek a földre a Parlament előtt

Több százan tüntetnek a Parlament előtt hétfő este a Város Mindenkié csoport szervezésében az utcán lévő hajléktalanokat fenyegető törvénytervezet ellen, melyet a parlament hétfőn tárgyalt.

Tossenberger Adél Itthon

„A kormánnyal szemben a büdös életben nem leszünk erősebbek"

A tizenkét meghívott képviselőből egy sem ment el a Gödörbe arra a közmeghallgatásra, amit a Város Mindenkié Csoport szervezett a kormány hajléktalanokkal kapcsolatos előterjesztéséről. A fedél nélküliek szívesen látják őket a kispesti erdőben is, ahol laknak.

1 2

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Nissan támogatásával