4 dolog, amit azonnal állítson be a Windowsban
Nem nehéz nagyobb biztonságba helyezni a Windowsbéli felhasználói fiókot, ezzel együtt pedig a hozzá tartozó adatokat. A beállításokból mutatunk most párat.
Nem nehéz nagyobb biztonságba helyezni a Windowsbéli felhasználói fiókot, ezzel együtt pedig a hozzá tartozó adatokat. A beállításokból mutatunk most párat.
hvg.hu
Franciaországban is van szuverenitásvédelem, csak ott ez a digitális szuverenitásra vonatkozik. Ennek jegyében az ország felgyorsítja az amerikai szoftverek lecserélését, aminek egyik fontos lépése a Linux bevezetése a Microsoft Windows helyett.
HVG
Különös mobillal állt elő az amerikai Nex Computer: a NexPhone nevű készülék ugyanis asztali számítógéppé alakítható, és az Android mellett a Windows és a Linux is előre van telepítve rá.
HVG
Négy kritikus hibát és egy nulladik napi sebezhetőséget is befoltoz a Windows novemberi frissítőcsomagja.
HVG
A 2024-es Crowdstrike-incidens köré épített fel egy digitális apokalipszist az Apple, hogy egy kisfilm formájában bemutassa, miért rosszabb a Windows – és miért jobb a Mac.
HVG
A Microsoft egy jó ideje már figyelmezteti a felhasználókat arra, hogy 2025.október 14-én megszűnik a Windows 10 támogatása. Ezzel kapcsolatban javasolja is a Windows 11-re történő frissítést. Egy San Diegó-i felhasználó viszont úgy gondolta, bíróság elé citálja a redmondi techvállalatot a Windows 10-zel kapcsolatos döntése miatt.
HVG
Nosztalgikus érzéseket kelt a bézs színű házba bújtatott Maingear Retro95 számítógép, de a külső csak „álca”. A belsejében ugyanis minden megvan, ami egy korszerű, játékra is alkalmas PC-hez kell, vagy ahogy a gyártó mondja: kívülről 1995, belülről 2025.
HVG
Az, hogy nyomtatókat működtetnek több évtizedes operációs rendszerek, nem is olyan meglepő, az viszont annál inkább, hogy liftek, vonatok vagy kórházak mögött is állhatnak elavult szoftveres megoldások.
HVG
A titkosított üzenetküldést lehetővé tevő Signal továbbra is úgy látja, nem jó ötlet, hogy a Windows Recall nevű funkciója képernyőképeket készít arról, mit csinálnak a felhasználók.
HVG
A Microsoft új mesterséges intelligenciás funkciót készül hozzáadni operációs rendszeréhez. Az új Windows-ügynök azoknak segítene, akik nehezebben boldogulnak a rendszer beállításaival vagy a számítógépes problémák megoldásával.
HVG
Alapítványának 25. évfordulóján jelentette be a milliárdos, hogy nem fog gazdagon meghalni.
hvg.hu
Folyamatosan fejlesztik a számítógép agyát, a CPU-t vagyis a processzort, amelynek egyre jobbak a képességei, és így a komputerek is egyre erősebbekké válnak. Ezért is meglepő az a méréssorozat, amely szerint először fordult elő a CPU-k történetében, hogy nem jobbakká váltak, hanem csökkenést mutatnak a teljesítményben.
HVG
Elsősorban azoknak érdemes megváltoztatni az alábbi Windows-beállítást, akiknek gyerekük vagy valamilyen háziállatuk van. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy a gép akkor kapcsoljon ki, amikor nagyon nem kellene neki.
HVG
A macOS után a Windows is megkapta a saját dedikált ChatGPT-alkalmazását, amivel közvetlenül az operációs rendszerből lehet csevegni a mesterséges intelligenciával.
HVG
A Microsoft a jelek szerint az operációs rendszer több pontján és az alkalmazásokon belül is használná a Fluent nevű stílusa új elemeit, igaz, egyelőre nem tudni, ezeket mikor láthatják majd a felhasználók.
HVG
A Microsoft hosszú távú terve, hogy a Windowst teljes egészében felvigye a felhőbe. Efelé egy határozott lépés a most kiadott Windows app.
HVG
Google Essentials néven bukkan fel a windowsos számítógépeken egy új program, ami a munkát, az üzenetküldést és a szórakozást is megkönnyíti.
HVG
Hosszú ideje először nyilatkozott a Vezérlőpult helyzetéről a Microsoft. Mint kiderült, a cél, hogy hamarosan valamennyi Windows-beállítás a Gépházban legyen.
HVG
Hamarosan minden felhasználó számára elérhetővé válhat a Circle Search az asztali Chrome böngészőben. Az újdonság még januárban mutatkozott be a Samsung Galaxy S24-ekkel együtt.
HVG
Még most is több százezer gép vár helyreállításra, de egy hét múltán már a legtöbb eszköz újból működik a Crowdstrike-krach után.
HVG