Zalaegerszegen két utcából elszállították az azbesztes követ
Az érintett utcák mentén óvoda és iskola is volt, ezért lépett az önkormányzat.
Az érintett utcák mentén óvoda és iskola is volt, ezért lépett az önkormányzat.
HVG
Már pénteken elkezdődik a kőzúzalék elszállítása az érintett helyszínekről.
HVG
HVG
MTI
A zalai fiú az interneten terjesztette a dzsihádista propagandát, amihez magyar feliratot készített.
MTI
A megyeszékhelyen ideális a környezet a galamboknak, el is szaporodtak.
HVG
Utcákat és egy parkolót is lezárnak Zalaegerszegen az azbesztszennyezés miatt.
HVG
Orbán Viktor az uniós támogatásoknak köszönhetően építhette fel a NER-t, közben az unió ellen fordult, míg a támogatások egy részét is elvesztette.
HVG
„Itt nincs olyan vérdurva kampány, mint másutt, nincs olyan őrjöngés” – lepett meg bennünket egy településvezető, amikor bejártuk Zala megye három választási körzetét. Voltunk kormányhoz hű falvakban, beszéltünk polgármesterrel, aki ellenzékben töltötte a NER-korszakot, eljutottunk Keszthelyre, ahol korlátozták a politikai plakátcsatát. És persze kíváncsiak voltunk arra is, milyen a hangulat egy évtizedek óta nagyjából elfelejtett városban, Nagykanizsán, ahol maga a miniszterelnök lelkesít.
A miniszter szerint a csendes többség sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolná ebben az országban.
HVG
A tűzoltók ki tudták menteni a romok közül a tulajdonost, akit átadtak a mentősöknek.
HVG
A helyközi járat havas, latyakos úton az erős oldalszél miatt borult fel, tizenkét sérültet kellett kórházba vinni.
MTI
1140 lóerős, 18 literes turbófeltöltős dízelmotor hajtja annak a gyalogsági páncélozott harcjárműnek a lánctalpait akár 70 km/h-val, amely a világ jelenlegi legmodernebbje, és Zalaegerszegen gyártják. A gyárban jártunk, ahol persze elmondták, miért nem tank az, amit gyártanak, hogyan lesz egy szenvedélyes makettezőből termelési osztályvezető, Paul Walf, a gyár vezérigazgatója pedig a magyarországi hadiipar megalapozásáról és kulisszatitkairól beszélt a HVG-nek.
A zalaegerszegi Szilasi Gábor pénzt nem kap majd ezért a munkáért, de új közszereplési lehetőségeit választási kampányra is felhasználhatja Észak-Zalában.
2023-ban még csak egy harcjárművet gyártottak, és ágyútűzzel ellenőrizték a munkát, két évre rá húsz páncélos jött ki a gyárból, mostanra pedig már mindenki tudja, hogy mit kell csinálni – mondja a zalaegerszegi Rheinmetall-gyár vezérigazgatója, aki kollégáival kulisszatitkokról is mesélt a HVG-nek: hogyan építenek Magyarországon a semmiből hadiipart. Bejártuk a német hadiipari vállalat csúcstechnológiával teletömött zalaegerszegi üzemét, ahonnan a világ egyik legmodernebb harcjárműve, a Lynx – magyarul Hiúz – gördül ki, amelyet elsőként a Magyar Honvédség rendszeresített.
Mi most tesszük le egy európai védelmi ökoszisztéma alapjait – mondta a HVG-nek adott interjúban a német hadiipari óriás, a Rheinmetall szóvívője, Philipp von Brandenstein. Szerinte hiba volt, hogy a kontinens elhanyagolta a hagyományos fegyvereket, amiből most Magyarország tevékeny részvételével próbálják megteremteni a kínálatot.
Diákcsínyre gyanakodnak, az ügyben nyomozás indult.
HVG
Nem mindig volt ez így, a Tisza Párt elnöke szerint is ez már fejlődésnek számít.
HVG
Zalaegerszeg fideszes polgármestere szerint semmi sem igaz abból, amit Hadházy Ákos állít a zalaegerszegi politikusokkal vagy közszereplőkkel kapcsolatban.
HVG
Az eset Zalaegerszeg mellett történt.
HVG
Az amerikai légiós nehezen viselte a vereség miatt kapott szurkolói kritikákat.
HVG
Az önkormányzat egy konténerterminál kiszolgálására építtette uniós forrásból, csakhogy az azóta sem készült el.
HVG