VIDEÓK
A bőrráktól való félelem és emiatt a napozástól való ódzkodás a D-vitamin szint csökkenéséhez, így pedig hosszabb távon akár elbutuláshoz is vezethet - így összegezhető két új angliai tanulmány is, amelyet a Scientific American című tudományos lap idéz.
hvg.hu
2009. november 03., kedd, 14:27
Érzékelésünket, illetve azt, hogy az egyes napokon mit csinálunk, időrendi sorrendben kezeljük és tartjuk számon, illetve emlékként idézzük vissza, azt azonban egészen eddig nem értettük, hogy mindezt agyunk hogyan csinálja. Az MIT kutatói két makákóval végzett vizsgálat révén kerültek közelebb a megoldáshoz - írja a Popular Science.
hvg.hu
2009. október 21., szerda, 13:19
Egy kutatás során arra az eredményre jutottak, hogy azok, akik kifinomult szaglási készséggel bírnak, sokkal empatikusabbak mások érzelmeivel szemben.
hvg.hu
2009. október 19., hétfő, 12:15
Magspintomográfos felvételek bizonyították, hogy a túlsúlyos emberek agya feltűnően kicsi, és valószínűleg emiatt nagyobb az esélyük a leépülésre.
hvg.hu
2009. október 15., csütörtök, 12:51
Bár csak fél aggyal él, meglepően teljes életet folytat egy amerikai nő, akiről a CNN amerikai hírtelevízió közölt riportot kedden. A nő azért vállalta a szereplést, hogy bátorítsa sorstársait.
hvg.hu
2009. október 13., kedd, 20:02
Keveset tudunk arról, hogy miként idéznek fel bennünk emlékeket vagy érzéseket egyes zenék, hogyan térnek el ezek azoktól az emlékektől, amiket például képek vagy illatok keltenek bennünk. Amerikai kutatók egyetemistákkal végeztek vizsgálatokat - írja a Daily Galaxy.
hvg.hu
2009. október 02., péntek, 12:18
Egy friss kutatás szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás segíthet az agyi sérülések, gyulladások túlélésében.
hvg.hu
2009. szeptember 23., szerda, 11:53
A közeledő tárgyak érzékelésének képességét eddig kizárólag az agynak tulajdonította a tudomány. Svájci tudósok azonban olyan sejteket fedeztek fel a szemben, amelyek önállóan képesek erre – írja a Nature Neuroscience.
Medipress
2009. szeptember 11., péntek, 09:45
Álmunk sínyli meg, ha odakint autók száguldoznak dübörögve, vagy a szomszédban bömböl a zene? Német kutatók szerint nem egészen. Kiderítették, hogy az emberi agy tevékenyen védi álmát a külső zajok ellen.
MTI
2009. szeptember 07., hétfő, 12:53
A Journal of Vision tanulmánya szerint agyunk már mielőtt ránézünk az adott dologra, tudja, hogy mit fogunk látni.
Medipress
2009. augusztus 29., szombat, 16:22
A Kalifornia Egyetem tudósainak új vizsgálata kimutatta, hogy az idősebbek elhízása zsugoríthatja azok agyát, így nagyobb eséllyel jönnek létre náluk kognitív problémák. Az elhízott idősebbek agya 16 évvel tűnt öregebbnek, mint vékonyabb kortársaiké.
Medipress
2009. augusztus 26., szerda, 10:46
Egérkísérletek azt mutatják, hogy a H5N1 vírus bejutott agyukba, ahol az emberi Parkinson- és Alzheimer-kórra emlékezető károsodást okozott - közölték memphisi kutatók az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) hétfőn megjelent számában.
MTI
2009. augusztus 11., kedd, 15:50
Egy törökországi ásatás során négyezer éves emberi csontvázakra bukkantak régészek, amelyek közül néhányban agymaradványok is voltak. A négy ember közül kettő valószínűleg gyermek volt.
MTI
2009. augusztus 10., hétfő, 11:02
Azonosították japán kutatók immunsejtek egy csoportját, amelyek elárasztják az agyat szélütés után, ezzel gyulladást és további idegrendszeri károsodást okoznak.
MTI
2009. augusztus 04., kedd, 18:16
Az agy gondoskodik arról, hogy amikor pislogunk, semmi lényegesről ne maradjunk le. Ezt a tokiói egyetem kutatói kísérlettel is alátámasztották.
MTI
2009. július 31., péntek, 14:30
Holland, brit és amerikai kutatók neurológiai vizsgálatok során rábukkantak annak a magyarázatára, hogyan emlékszünk olyan mozgássorokra, amelyek bizonyos képességekhez szükségesek.
hvg.hu
2009. július 30., csütörtök, 12:06
Sem a bőrhöz, sem a koponyához nem kell már hozzáérni agyműtétek során - vetíti előre a jövőt az InSightec új orvosi készüléke. A nagy intenzitású ultrahanggal besugárzott agyban ugyanis elpusztul a sérült agyszövet, a kérdés csak az: mennyire lehet jól célozni sebészeti beavatkozás nélkül? Minderről a Technology Review számolt be.
hvg.hu
2009. július 23., csütörtök, 17:05
Henry Markram professzor szerint tíz éven belül elkészül a mesterséges agy és a mesterséges intelligencia, helyette pedig egy hologram fog előadásokat tartani. Felfedezésük egyben arra is magyarázattal szolgálhat, hogy miért nem tudunk beszélni az állatokkal, írja a BBC.
hvg.hu
2009. július 23., csütörtök, 12:16
Az erythropoietin (EPO) nevű doppingszer nem csupán az izmokat tüzeli fel, hanem az agyat is, legalább is egerek esetében - fedezte fel a göttingeni Max Planck Kísérleti Orvostudományi Intézet (Németország) Hannelore Ehrenreich professzor által vezetett csapata.
MTI
2009. július 13., hétfő, 12:10
A hipnotizőr szavai hatására agyunk egyik része félbeszakítja a végtagok mozgatásakor egyébként megszokott folyamatot, ezért tűnik bénultnak a hipnotizáltak karja - állapították meg svájci kutatók.
MTI
2009. június 25., csütörtök, 14:06