VIDEÓK
Tizenöt afgán civilt öltek meg vasárnap hajnalban a dél-afganisztáni Kandahár tartományban az országban állomásozó külföldi erők katonái - közölte az afgán védelmi minisztérium.
MTI
2012. március 11., vasárnap, 08:27
A Pentagon 525 milliárd dolláros alapköltségvetést kér a 2013-as pénzügyi évre, ami 9 százalékos csökkenést jelent az ideihez képest. Ezt Leon Panetta amerikai védelmi miniszter jelentette be csütörtökön Washingtonban.
MTI
2012. január 27., péntek, 07:15
Amerikai katonák utaznak Észak-Koreába a koreai háborúban elesett bajtársaik felkutatására.
MTI
2012. január 27., péntek, 05:35
Hatályát veszítette kedden az az amerikai törvény, amely megtiltotta az amerikai katonáknak, hogy nyíltan vállalják homoszexualitásukat.
MTI
2011. szeptember 20., kedd, 19:03
A GE lépegető járművét – amilyenhez hasonlók a Csillagok háborújában tűntek fel – már a 60-as években kifejlesztették az amerikai hadsereg számára.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2011. augusztus 04., csütörtök, 11:46
Az amerikai védelmi minisztérium sajtóértesülések szerint pénteken bejelenti, hogy nincs akadálya, hogy hatályon kívül helyezzék azt a törvényt, amelynek alapján elbocsátották a hadseregtől, aki nyíltan vállalta, hogy homoszexuális.
MTI
2011. július 22., péntek, 06:20
Kína "sohasem intéz kihívást az Egyesült Államok ellen" és üdvözli Washington "konstruktív" békefenntartó és stabilizáló szerepét a csendes-óceáni térségben – jelentette ki szerdán Csen Ping-tö tábornok, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnöke a washingtoni Nemzeti Védelmi Akadémián tartott előadásában.
MTI
2011. május 19., csütörtök, 07:18
Egy távirányítású amerikai robotrepülőgépről kilőtt rakéta ölt meg két amerikai katonát Afganisztánban - közölte hétfőn egy amerikai védelmi minisztériumi tisztségviselő. Az amerikai hadsereg vizsgálatot indított az ügyben. Valószínűleg ez az első eset, hogy egy robotrepülő saját katonákat ölt meg.
Hírszerző/FH
2011. április 12., kedd, 09:56
Az amerikai hadsereg közleményben kért bocsánatot azokért a nyilvánosságra került fotókért, illetve a fényképek okozta lelki szenvedésért, amelyek az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák rémtetteit mutatják.
MTI
2011. március 21., hétfő, 12:22
Az amerikai hadsereg 13 népszerű weboldal hozzáférését blokkolta a saját számítógépes rendszerében, hogy sávszélességet szabadítson fel a japán mentőakciók támogatására - közölte a CNN.
hvg.hu
2011. március 16., szerda, 18:54
Huszonkét vádponttal bővítette az amerikai hadsereg annak a közkatonának a vádiratát, akit azzal gyanúsítanak, hogy több százezer bizalmas diplomáciai jelentést adott át a Wikileaks internetes portálnak - közölte szerdán a Pentagon.
MTI
2011. március 03., csütörtök, 09:24
A napokban került nyilvánosságra az amerikai hadsereg közösségi médiáról szóló kézikönyve. A könyv nem az első az USA hadseregének történetében, amely ezzel foglalkozik: 2010-ben már kiadtak egy hasonló összefoglalót, de ez a mostani részletes tanácsokkal segíti az egyszerű katonák, vezetők és családtagjaik közösségimédia-használatát.
hvg.hu
2011. január 24., hétfő, 11:56
Noha a képviselőház idén májusban - 234-194 arányban - már megszavazta a jogszabályt, a szenátusban a tervezet kétszer is elakadt, nem kapott többséget a republikánusok miatt. A döntés most újból a szenátus kezében lesz
MTI
2010. december 16., csütörtök, 05:58
Az eddigi legnagyobb közös japán-amerikai hadgyakorlat kezdődött meg pénteken a Japán-tengeren.
MTI
2010. december 03., péntek, 07:34
A forgalomba kerülés előtt kitiltották az amerikai katonai támaszpontokról a Medal of Honor címet viselő számítógépes játék legújabb verzióját, amelyben a felhasználók tálib figuraként amerikai katonákkal végezhetnek az afganisztáni csatamezőn.
MTI
2010. szeptember 09., csütörtök, 17:46
Több, mint hét évvel Szaddám Huszein diktatúrájának megdöntése után, csütörtökre virradóra kivonult Irakból az amerikai csapatok utolsó harcoló dandárja – jelentette az NBC amerikai televízió.
8 hozzászólás
MTI
2010. augusztus 19., csütörtök, 07:55
Várakozás, fegyvertisztítás, kapcsolattartás az otthon maradtakkal, tálib ellenállók felkutatása és a váratlanul lecsapó halál: így telik a nyár Afganisztánban.
6 hozzászólás
2010. augusztus 03., kedd, 14:47
Büntetőjogi vizsgálatot indított az amerikai szárazföldi hadsereg kedden azzal kapcsolatban, hogy a Wikileaks oknyomozó honlap több tízezer oldalnyi bizalmas iratot szivárogtatott ki az afganisztáni hadműveletekről.
MTI
2010. július 27., kedd, 19:47
Hatvanöt évvel ezelőtt, 1945 tavaszán vetették be utoljára azt az amerikai szellemhadsereget, amelynek felszerelése gumitankokból és felfújható lövegekből állt. Az utolsó manőver jól sikerült: a "szellemharcosoktól" északra szinte ellenállás nélkül keltek át a szövetségesek valódi alakulatai a Rajnán.
17 hozzászólás
hvg.hu
2010. április 21., szerda, 17:15
Az Egyesült Államok ugyanazokat a hibákat követi el Afganisztánban, mint az ázsiai országot egykoron megszálló Szovjetunió - vélik orosz veteránok.
hvg.hu
2009. december 02., szerda, 10:12
Horvátország bruttó hazai terméke (GDP) 2,5 százalékkal csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Németország bruttó hazai terméke (GDP) 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 1,6 százalékkal bővült éves összevetésben – a...
Az Eurostat legfrisebb becslése szerint növekedésnek indult az Európai Unió gazdasága a harmadik negyedévben.