VIDEÓK
Romániában júniustól 8 százalékkal nőnek a bérek a közszférában, de az átlagon felüli nyugdíjak is enyhén emelkednek – döntött szerdán a bukaresti kormány. Sürgősségi kormányrendeletet fogadtak el, amely szerint idén kétszer nőnek a közalkalmazotti jövedelmek: a júniusi 8 százalékos emelést december 1-jétől egy újabb, 7,4 százalékos növelés követi majd.
MTI
2012. május 16., szerda, 17:55
Angela Merkel német kancellár és kormányának tagjai jelentős béremelésnek örülhetnek.
MTI
2012. május 16., szerda, 14:55
Idén két lépcsőben nőnek a közalkalmazotti bérek, júniusban 8 százalékkal, októberben vagy novemberben pedig 7 százalékkal – közölte Victor Ponta kijelölt miniszterelnök. Ehhez Florin Georgescu pénzügyminiszter-jelöltnek 0,35 százalékos éves deficitcélt kellett kialkudnia Románia hitelezőivel.
MTI
2012. május 07., hétfő, 16:54
Megkezdték a rezidensek felmondóleveleinek megsemmisítését pénteken. A dokumentumok letétbe helyezésével az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeik javítását akarták elérni a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezésére. A szövetség múlt héten szerdán közölte, hogy a nemrég bejelentett béremelés miatt "nem aktiválják" a felmondóleveleket.
MTI
2012. március 30., péntek, 12:33
Áprilistól több pénzt kaphatnak a házi gyermekorvosok. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent az a jogszabály, amellyel kibővítik a házi gyermekorvosok teljesítményfinanszírozásának alapjául szolgáló mutatószámok, vagyis indikátorok körét.
MTI
2012. március 28., szerda, 20:18
A praxisok működtetéséhez és a háziorvosok béremeléséhez is azonnali, jelentős forrásokat kell bevonni a rendszerbe - közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK).
MTI
2012. március 27., kedd, 17:08
Bár a bruttó átlagkeresetek 4,3 százalékkal magasabbak a tavalyihoz képest, a munkavállalók száma 39 ezerrel csökkent. - Mire lehet következtetni a legfrissebb KSH adatokból?
hvg.hu
2012. március 26., hétfő, 16:10
Az egészségügyi dolgozók legkorábban az augusztusi fizetéssel juthatnak hozzá a kormány által ígért béremeléshez – írta hétfői számában a Népszabadság.
MTI/Népszabadság
2012. március 26., hétfő, 06:37
Vannak olyan egészségügyi szakdolgozók, akik mindössze bruttó ezer-háromezer forint közötti emelésre számíthatnak, azok pedig, akik három évnél rövidebb ideje dolgoznak az ágazatban, kimaradnak az egészségügyi béremelésből - írta a Magyar Nemzet szombaton, az egészségügyi államtitkárság által a szakmai szervezeteknek elküldött dokumentumra hivatkozva.
MTI
2012. március 24., szombat, 07:54
Nem csak a háziorvosok és asszisztenseik maradnak ki az egészségügyi béremelésből, hanem például a védőnők, az otthonápolásban dolgozók, valamint a patikai asszisztensek is; a háziorvosok áprilisig várnak, s ha a kormány addig nem változtatja meg döntését, akkor radikálisabb eszközöket vetnek be, akár sztrájkolhatnak is - írta a Magyar Nemzet pénteken.
MTI
2012. március 23., péntek, 06:01
A Népszabadság úgy tudja, nem lesz általános béremelés az egészségügyben, többletjövedelemre egyelőre csak az alkalmazottként dolgozó orvosok számíthatnak.
MTI/Népszabadság
2012. március 20., kedd, 06:13
Növelik idén a román közalkalmazotti béreket, de az emelés mértékéről és annak időpontjáról még nem döntöttek - ezt derült ki a román kormányzó pártok tagjainak nyilatkozataiból hétfőn.
MTI
2012. március 12., hétfő, 17:50
Az MSZP szerint összesen körülbelül százmilliárd forint ráfordításával olyan mértékű béremelést lehetne elérni az egészségügyben, hogy az orvosok és egészségügyi dolgozók kisebb számban hagyják el az országot.
MTI
2012. március 04., vasárnap, 17:04
A Hankook Tire Magyarország Kft. a kompenzáción felül 6 százalékkal emeli a fizikai és 5 százalékkal a szellemi dolgozók bérét, s az egyéb juttatások megtartása mellett 20 ezer forinttal növeli a cafetériát. A területen működő szakszervezet, a VDSZ szerint azonban a dolgozók többsége alig észlel ezzel fizetésemelkedést.
MTI
2012. február 28., kedd, 17:51
A 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre - írja a Világgazdaság szerdán a saját értesülésére hivatkozva, míg a Napi Gazdaság arról számol be, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak.
MTI
2012. február 22., szerda, 05:12
A kereskedelmi cégek közül sokan még vizsgálják, hogy hogyan lehetne a bérkompenzációt végrehajtani, de van, ahol már látják, hogy az adójogi változások hatásait nem lehet teljesen ellensúlyozni. Van olyan ipari cég is, ahol a kormány által megfogalmazottaknál is magasabb emelést tudtak végrehajtani.
MTI
2012. február 19., vasárnap, 09:28
Nincs elég pénz a törvény által előírt megemelt orvosi bérek kifizetésére Szlovákia több megyei és városi kórházában – mondta Németh Gabriella, a Magyar Koalíció Pártja szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke pénteken.
MTI
2012. február 10., péntek, 15:18
Az egészségügyi érdekképviseletek a jelenleg rendelkezésre álló forrásból megvalósítható béremelést akkor tartják elfogadhatónak, ha egyúttal törvényi garanciát kapnak a dolgozók többszöri béremelésére. A januárban kezdődött bértárgyalások akkor lehetnek sikeresek, ha törvényben garantálják, hogy 2013-ban és 2014-ben is legalább akkora béremelést kapnak, mint amekkorát a mostani forrásból – mondta csütörtökön Papp Magor a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
MTI
2012. február 09., csütörtök, 17:55
A vállalatok túlnyomó része megvalósítja az elvárt béremelést, mert ha nem teszi, akkor elesik bizonyos állami támogatásoktól és a közbeszerzésben való részvétel lehetőségétől - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke hétfőn Budapesten, azt követően, hogy a kormány a munkaadók és a munkavállalók szervezeteinek képviselőivel találkozott.
MTI
2012. február 06., hétfő, 18:33
A vállalkozások döntő várhatóan megadja dolgozóinak az elvárt béremelést.
MTI
2012. február 06., hétfő, 16:59