VIDEÓK
Valamikor, esténként villanyoltás után a takarónk alatt írtuk naplónkat, amit azután hosszú éveken keresztül rejtegethettünk a kíváncsi szemek elől. Mára a zseblámpafénynél tollal írt titkok helyett az interneten vezetett webnaplók jöttek divatba. Jóllehet általában a blogírók nem legféltettebb titkaikat osztják meg a nagyvilággal, a bejegyzéseket végigolvasva azonban képet kaphatunk a szerzőről.
2009. július 09., csütörtök, 19:18
Összesítettük a szórakozás kategóriába érkezett nevezéseket. A tavalyi létszámnak közel duplája az indulók száma, így biztosan találni közöttük jónéhány szórakoztató blogot, amit a későbbiekben is érdemes lesz figyelemmel kísérni.
hvg.hu
2009. július 08., szerda, 20:40
Több mint 150 nevezés érkezett a Goldenblog 2009 Twitter-versenyére. Az összegyűjtött nevekből három zsűritagunk választja ki az általa legjobbnak tartott 10-10 mikrobloggert, jövő hét szerdától (július 1.) pedig ti szavazhatjátok még az összesített harmincas listából a győztest.
hvg.hu
2009. június 24., szerda, 15:08
Közel 500 nevezés érkezett a gasztroblogok kategóriájába, ebben benne van az is, ha többen neveztetek egy blogot. A végső listán nyolcvanöten vannak, rájuk lehet szavazni egészen jövő hét keddig (jún. 22.), mindazoknak, akik nevezéskor jelentkeztek a közönségzsűribe.
hvg.hu
2009. június 18., csütörtök, 14:30
Egy kulcsfontosságú brit bírósági döntés kimondta: a bloggerek személyazonosságát nyilvánosságra lehet hozni, még az ő kifejezett kérésük ellenére is.
hvg.hu
2009. június 16., kedd, 14:20
Hivatalosan is megkezdődött a verseny izgalmas része! Ma délután 2 órától szavazhattok a Mainstream kategória 20 jelöltjére. A többi kategóriával ellentétben ez a verseny egészen augusztus 17-ig várja a voksokat.
hvg.hu
2009. június 10., szerda, 16:18
Egy hete vadabbnál vadabb elképzelésekről adnak hírt technikai újságírók és bloggerek egyaránt: eltűnik az emailezés, és a félkomolyan csak munkahelyi kommunikációs platformnak nevezett MSN is, szerintük egy ablakban fogunk majd chatelni, szövegszerkeszteni, levelet írni, képeket nézegetni, térképeket böngészni, sőt, twitterezni is. Egyszerre. Mindezt a Google Wave miatt.
hvg.hu
2009. június 05., péntek, 10:33
A Harvard Business tanulmánya szerint a mikroblogon különböző témákban megnyilvánuló felhasználók mintegy tíz százaléka tehető felelőssé a Twitter teljes forgalmának 90 százalékáért.
hvg.hu
2009. június 03., szerda, 15:18
A hvg.hu ma ötödik alkalommal is útjára indítja hagyományos blogversenyét, a Goldenblogot, amely idén közel három hónapon át fog tartani. A megméretés célja nem változott: az eddigiekhez hasonlóan most is a hazai blogélet fellendítése és a legjobb blogok szélesebb körben való megismertetése a fő szempont.
1 hozzászólás
hvg.hu
2009. június 02., kedd, 07:04
A tavalyi Goldenblog kategóriadíjazottja, Szabó Klára Petra véghezvitte tervét, és kitartó blogolás után visszaterelte divatfestményeit az internet világából a való életbe.
hvg.hu
2009. május 28., csütörtök, 14:19
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerdán internetes naplót indított a LiveJournal.com honlapon, s a blog az iránta érdelődő közösség létszámát tekintve már hivatalos indulása előtt, a kedden kezdődött teszt során a második helyre került a LiveJournal népszerűségi listáján.
MTI
2009. április 22., szerda, 13:50
A legtöbb hazai médium betartja a szerzői jogi szabályokat, s e területen fejlődést mutatnak az utóbbi évek tapasztalatai - mondta Kálmán András, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) magyarországi igazgatója.
MTI
2009. április 09., csütörtök, 08:11
Sokkal tartozom nektek, természetesen a blogot folytatom - írta a kapcsolat.hu-n, két nappal miniszterelnöki távozásának bejelentése után, március 23-án Gyurcsány Ferenc. Most már csak a mindennapi olvasást ígéri.
hvg.hu
2009. április 02., csütörtök, 16:33
A kormányzás stabilitása és hitelessége a legfontosabb - magyarázta Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök internetes naplójában azt, hogy miért döntött a pártelnöki posztról való távozás mellett.
MTI
2009. április 01., szerda, 15:07
A hvg.hu hagyományos éves blogversenye hamarosan indul, ezért úgy gondoltuk, körbenézünk a tavalyi díjazottak háza táján: mivel foglalkoznak, hogyan blogolnak a verseny óta eltelt időben.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2009. március 24., kedd, 14:30
Gyurcsány Ferenc tovább blogol, erről netes naplójában biztosította olvasóközönségét.
hvg.hu
2009. március 23., hétfő, 13:22
A buszvezető a szembe jövő sávban próbálta előzni a kocsisort és mellékesen majdnem elütött egy biciklist, aki viszont nem hagyta annyiban a dolgot.
hvg.hu
2009. március 20., péntek, 12:40
Gyurcsány Ferenc szerdai blogbejegyzése szerint a szociális és az adópopulizmus után mostanra "katasztrófapopulizmus" alakult ki, ami arról szól, hogy "ki tud még vadabb számokat mondani" a világgazdasági válság kapcsán.
MTI
2009. február 18., szerda, 17:22