Gergely Zsófia Gazdaság

"Hibáztunk" – először beszél a hekkerbotrányról a T-Systems vezére

Óriási botrány lett egy évvel ezelőtt a BKK vizes vébére időzített e-jegyrendszerének totális felsüléséből, főleg miután a rendőrség emiatt a 18 éves hekkert vette elő. A fejlesztő T-Systems vezérigazgatója, Kaszás Zoltán először beszél részletesen arról, mi történt, mit tanultak belőle, és tényleg az állam csókos cégének számítanak-e. Exkluzív interjúnkból az is kiderül, hol vesztegel most az e-jegy, pedig már mobillal utazhatnának a fővárosiak, de üzent a fiatal hekkernek is, akit várnak a következő rendszertesztjükre.

Gergely Zsófia Itthon

Újraindulhat: A T-Systems átadta a felsült rendszer utódját a BKK-nak

Újra lefejlesztette a T-Systems a BKK online jegy- és bérletértékesítési rendszerét, aminek korábbi verzióját nyáron súlyos hibák miatt kellett visszavonni. Az új verziót szerdán átadták a közlekedési vállalatnak, és javasolják, hogy élesítés előtt még etikus hackerek bevonásával is próbálják ki. Úgy tűnik, ebben a kérdésben a cég tanult a nyári fiaskóból, amikor óriási felháborodást generált a rendszerük biztonsági hibáját leleplező 18 éves srác rendőrségi meghurcolása.

hvg.hu Itthon

Súlyos kérdéseket feszeget Tarlós a BKK-botrány kapcsán

A főpolgármester azt mondja, sok a nyitott kérdés, a BKK vezetőjét most biztos nem rúgja ki, és az eddigi információi szerint "személyhez" kötődhet az adatok kiszivárgása, de még ez sem biztos. Az viszont igen, hogy a BKK nem fizetett még a rendszerért. Követeli, hogy a termék előállítója adjon magyarázatot, hogy "mi az ördög van ezzel a rendszerrel".

Gergely Zsófia Itthon

Fél nappal élesítés előtt saját kollégáival tesztelte az e-jegyet a T-Systems

Komolyabb terhelési tesztként a saját munkatársait kérte e-jegy és -bérlet vásárlására a T-Systems vezetése – derül ki a hvg.hu birtokába került céges e-mailből. Mindezt közvetlenül azelőtt, hogy élesben bevezették volna a kudarcot vallott rendszert, de azért Bubi-bérletet sorsoltak ki a házon belüli próbáért. IT-szakemberek szerint a körlevél pánikszerű kapkodásról árulkodik, de az is szokatlan, hogy maga a vezérigazgató figyelmeztetett a BKK-ra hivatkozva arra, nehogy kikotyogjanak valamit a fejlesztésről a házi tesztalanyok.

hvg.hu Tech

BKK-botrány: megszólalt a német T-Systems

Facebookon tett közzé állásfoglalást a német T-Systems, miután az elmúlt napokban a magyar felhasználók értékelése miatt lejtőre került a Facebook-oldaluk.

1 2 3

A címlapról ajánljuk